Holttesteket találtak a Sajó utcában

2008.06.13. 13:37
Több mint húsz évvel ezelőtt eltemetett halottak csontjai kerültek elő egy hetedik kerületi építkezésről.

Több, egyelőre azonosítatlan, valamint ismeretlen korú és nemű ember maradványait találták meg pénteken délelőtt Budapesten, a VII. kerületi Sajó utcában, tudta meg az Index.

Infomációink szerint a Sajó utca közepén épp egy többszintes, mélygarázsos társasház építése zajlik, a nemrég megkezdett földmunkák során találták meg a munkások a csontokat. Az emberi csontok mellett állati maradványokat is találtak.

Az építkezésen megtalált csontok helye

A tetemek legalább húsz, de lehet hogy több mint harminc éve lehettek a földben, legalábbis az elsődleges vizsgálatok megállapításai erre utalnak, tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől.

Hogy pontosan mikor és miért kerültek holttestek a földbe, még nem tudni, a körülmények mindenesetre azt sugallják, hogy vagy bűncselekmény áldozatairól, vagy háborús áldozatokról van szó. A maradványok korát, az eltemetett halottak pontos számát szakértő állapítja majd meg.

A területen korábban szerelőcsarnok, raktárépület állt, az itt lévő régi épületeket pár hete bontották el, hogy megkezdhessék a társasház építését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyelőre közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.