Horn Gyula ezt a mutatványt már eljátszotta

2007.05.25. 13:53
A középvezetői szintig kellene folytatni a tisztogatást a botrányoktól visszhangzó rendőrségen, állítja Sándor István. Az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság alvilágot megjárt operatív nyomozójával az utóbbi napokban kibontakozott rendőrségi válság apropóján készült villáminterjú. A "Papa" szerint lesznek, akik gátlások nélkül kihasználják a mostani helyzetet.

Sándor István: Nem szoktam sötétre festeni a világot, mert amúgy is az, de vannak itt olyan erők ebben az országban, amik potom pénzért megcsinálnak bármit. Most a rendőrséget és a titkosszolgálatot érintő botránysorozat után annyira inog a rendszer, hogy most szinte bármit meg mernek tenni.

Ez a labilitás látszik abból is, hogy a legfőbb bíró, különböző civil vizsgálódásokat helyez kilátásba az igazságszolgáltatás átvilágítására. (Lomniczi Zoltán a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a Pécsi Jogtudományi Egyetemet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet kérte fel erre a feladatra, mely alapján javaslatokat kell készíteniük az országgyűlés szakbizottságának. - a szerk)

Index: A vezetőcserékkel rendet tesznek végre?

Nem, dehogy. Horn Gyula 1996-ban már eljátszotta ezt a mutatványt, kirúgta Pintér Sándort (országos rendőr-főkapitány, későbbi belügyminiszter), Bodrácska Jánost (egykori budapesti rendőr-főkapitány), Túrós Andrást (az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatóját). Mi történt? Semmi. Erre mondom én azt, hogy a Pintér elvitte a joystickot, a játék meg bent maradt az épületben, joystick nélkül meg nem működik a rendszer, ugye? De ő kivűlről úgy irányít, ahogy kell. A kulcsemberek ott vannak, mind komoly döntéshozó, vezető beosztásban.


Most mit csinált a Gyurcsány? Levágta a félig beteg test egynegyedét, és háromnegyed ott maradt. A maradék egynegyed majd megbetegíti a még egészséges részt is. Megyei osztályvezetői szintig le kellene mindenkit váltani, és csak a képességek és a teljesítmény alapján választani a helyükre újakat. Ez fél év alatt megoldható. Amikor ez megvan, és fölállt az új vezérkar, akkor a megmaradt osztályzetők, alosztályvezetők jöhetnek a következő lépésben.

Máig sok feljelentést írok, napi kapcsolatban vagyok a rendőrséggel. Komolyan mondom, sír a lelkem, amikor meglátom a fiatal rendőrtisztet, leülök vele beszélgetni és látom rajta, hogy halvány gőze sincs arról, hogy mi az, amivel foglalkozik, amiért odahívott engem. Nem tanítják meg a rendőröket rendőrnek lenni. Az a baj, hogy az íróasztal mögött székében hátradőlő, jól elhízott rendőri vezetők nem szakmai alapon lettek vezetők. Ki kinek a barátja, a haverja, melyik párt érdekeltségét szolgálja - ez döntött a többségnél.

Azért van köztük nagyon sok kiváló ember, nyomozó.

Van nagyon sok tiszteletreméltó, jó rendőr, na de annak, hogy ők kiválóak, az nem kizárólag annak az eredménye, hogy jó volt a rendőriskola. A jó rendőr maga is ragaszkodik a szakmaisághoz, önmagát képzi, amihez azonban nagy önszorgalom kell, ami az emberek túlnyomó többségből hiányzik.

Belügyminiszterek a rendszerváltás óta:
  • Horváth Balázs (1990-1990)
  • Boross Péter (1990-1993)
  • Kónya Imre (1993-1994)
  • Kuncze Gábor (1994-1998)
  • Pintér Sándor (1998-2002)
  • Lamperth Mónika (2002-2006)
  • Petrétei József - igazságügyi és rendészeti miniszter (2006-2007)

Azt hallani, a Nemzetbiztonsági Hivatal menesztett főigazgatójának helyére is egy megfelelően szervilis embert szeretnének a politikusok.

Itt van a kutya elásva. A rendőr, a nemzetbiztonsági tiszt ne legyen politizáló ember. Hatalmas botrány lenne, ha Amerikában vagy Németországban minden négy évben leváltanák az egész rendőri vezetői garnitúrát. Nálunk azért nem működik semmi, mert a választások előtt egy évvel már megáll az élet. Mindenki helyezkedik, konspirál, vajon melyik párt fog nyerni, és roppantul vigyáznak arra, hogy ne csináljanak semmi olyat, ami kiütné őket a székükből hatalomváltás esetén.

De Németországban nem féltik ugyanúgy azt az irodai széket, no meg a névtáblát a falon? Ugyanúgy van korrupció, ugyanúgy van hatalmi harc...

Álljunk meg. Mindenütt van, de ilyen szintű nincs. Nézzük meg, hány országot előzünk meg korrupcióban. Még Olaszország és Albánia is csak utánunk kullog. Meg kell nézni Magyarországon a rendszerváltás után hány politikus keveredett gazdasági bűncselekménybe. A 2002-es választások előtt az volt a szóbeszéd, hogy húszmillióért lehet képviselőjelöltséget vásárolni. Ugyanakkor ha valaki húszmilliót betesz a kasszába, az azért teszi be, hogy majd kettőszázat kivegyen.

Vagy többet.

Vissza kellene pörgetni a filmet, 1989-90-re, megnézni, hogy például a Fidesz, milyen félig kijárt cipőben, meg milyen öltözetben jelent meg. És most nézzük meg a vezérkart, aki a magot képviseli, most milyen vagyonnal rendelkezik. Legyen az Orbán Viktor, vagy Kövér vagy bárki.


De ha tudjuk, hogy a hatalom gyakorlatilag pénzzel vásárolt lehetőség, hogyan várjuk, hogy a politikamentes rendőrség, NBH álljon fel, mikor a pénzemberek mozgatják a sakktáblán a bábukat?

Ott kéne kezdeni, hogy a rendvédelmi szerveket felügyelő miniszterek ne legyenek politikailag elkötelezettek. Főkapitánynak is olyan embert kell megtenni, akit a következő kormányváltásnál nem rúgnak ki. Hiszen ha 3-4 év múlva újra leváltják a főkapitányt és másik jön, új elképzelésekkel, az tönkreteszi amit elődje fölépített. Így lehetetlen egy stabil, ütőképes csapatot létrehozni.

Mitől lesz egy jószándékú kis rendőr, korrupt gazemberré, ne adj isten erőszakos bünözővé?

Az, hogy a kisrendőrök lekorrumpálódnak egy fröccsért, vagy bármiért, az onnan adódik, hogy látja: a nagy rendőr a nagy maffiózóval ugyanezt csinálja, csak nagy tételben. Erre mondják azt ugye, hogy a fejétől bűzlik a hal. Mert elég megnézni egy vadászatot, vagy egy nagyobb összejövetelt...

Az országos rendőrfőkapitányok a rendszerváltás óta:
  • Túrós András - vezérőrnagy (1989. május 1-től)
  • Szabó Győző - civil (1990. június 15-től)
  • Pintér Sándor - vezérőrnagy (1991. szeptember 18-től)
  • Forgács László - vezérőrnagy (1996. december 5-től)
  • Orbán Péter - vezérőrnagy (1998. július 16-től)
  • Salgó László - vezérőrnagy (2002. június 3-től)
  • Bene László - vezérőrnagy, majd altábornagy (2002. június 3-től 2007. május 31-ig)

Ez a morál tántorított el annyi meggyőződéses rendőrt a pályáról?

Talán igen, de idén is sokan el fognakmenni, mert jövőre életbe lépnek az új nyugdíjszabályok, amik kedvezőtlenül érintik majd a rendőröket. Tegnap találkoztam egy volt beosztottammal: 43 éves és elmegy nyugdíjba, pedig ő most lenne abban a korban, erőben és teljesítménytudatban, hogy a meglévő szakmai tapasztalatait, tudását tovább adhatná. Elmennek, mert nem értenek egyet azzal, ami most van. Hozzá nem értő, "valakinek a valakije" parancsnokok vannak rájuk ültetve.

A most távozó Bene Lászlót afféle szürke eminenciásnak tartják, akiről legfeljebb csak suttognak bizonyos dolgokat.

Bene Vas megyéből került fel, mint annyian mások. Vas megye a tábornokkiképző, -nevelő hely, több magas rangú rendőri vezető érkezett a nyugati határszélről.

Ennyire jó ott a klíma?

Jó vadászterületek vannak...

Szakmai vagy nem szakmai alapon ki lenne az új országos rendőrfőkapitány?

Magánbeszélgetéseken rengeteg név elhangzott már. Mindenkiről mondták, hogy kinek a kije. Van persze néhány önjelölt is, no meg az elmaradhatatlan pártkatonák. Úgy tudom Nógrádból Szilvásy közelében is van olyan magas beosztású rendőr, aki esélyes lehet. (A szerdai hírek szerint az országos rendőrfőkapitányi poszt egyik várományosa Ármós Sándor Nógrád megyei rendőrfőkapitány - a szerk.)

Papa

Sándor István a kilencvenes években - nyugdíjazásáig - az azóta felszámolt Központi Bűnüldözési Igazgatóság operatív tisztje volt. "Papa" fedőnéven beépült az alvilágba, és a budapesti robbantásokról és az azokkal összefüggő olajügyekről gyűjtött adatokat. A nyomozó szerint a politika átszőtte az olajüzletet és állította, hogy ezermilliárdos kár keletkezett a kilencvenes években olajszőkítésből.

Sándor többször is maffiakapcsolatokkal vádolta meg a rendőrségi vezetők egy részét is. Szerinte emiatt történt az, hogy Pintér Sándor belügyminiszterré való kinevezése (1998) után az úgynevezett Tonhauser-brigád tagjait „letakarították a pályáról”. „Nekünk egy bűnünk van, hogy nem álltunk be a sorba, a bűncselekményt elkövetők sorába, és nem kötöttünk alkut a maffiával.”

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsította meg, 2000. október 29-én vették őrizetbe egy nappal azelőtt, hogy vallomást tett volna az Országgyűlés olajbizottsága előtt. A 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélt Sándor hat hónapot töltött előzetesben, 2005 decemberében a Legfelsőbb Bíróság az összes vád alól felmentette. Ügyében a dokumentumokat 85 évre titkosították.