Ötmilliárdos csempészésben lett gyanúsított egy FIFA-bíró

2006.05.10. 17:59
Tizennégy magyar állampolgárt, köztük egy FIFA-játékvezetőt vett őrizetbe a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága különösen nagy értékű csempészés és adócsalás alapos gyanújával. A korábban pénzügyőr Saskőy Szabolcsot azonnali hatállyal kizárták a hazai játékvezetői keretből. A bűnbanda a csempészettel közel három és félmilliárdos kárt okozott, az adócsalással másfelet.

2005 októbere óta folytatott nyomozást Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága több olyan személy ellen, akik jelentős mennyiségű távol-keleti áruk nagyszámú vámkezelésében működtek közre.

Profi módszerekkel dolgoztak

A magyar hatóságok tizennégy embert vettek őrizetbe, és mint Bencze József, a VPOP tábornoka elmondta: egytől-egyig kérvényezik előzetes letartóztatásukat. "Az utóbbi évek legnagyobb volumenű csempészhálózatát derítettük fel, huszonkét helyen zajlottak házkutatások" - mondta.

Hamis okmányok, számlák, származási igazolások
A módszer: Magyarországon élő kínai kiskereskedők megrendelik Kínából az értékesíteni kívánt árut, cipőket, ruhákat. A szállítmányok Európába érkezése után a vámügyintézők a megbízók által fuvarokmány másolatok alapján elkészítik a konténerek vámkezeléshez szükséges hamis okmányokat, számlákat, származási igazolásokat. A nyomozás megállapította, hogy a felhasznált gazdasági társaságokat azért hozták létre, hogy a vámeljárásokat el tudják végezni.

A bűnbanda nagyon felkészült volt, a lehető legprofibb módszerekkel dolgoztak, az okiratok a megtévesztésig hasonlítottak az eredetiekre. A csempészésben a jelenlegi információk szerint közel három és félmilliárd forintos kárt okoztak, az adócsalás másfélmilliárdot tesz ki.

Korábban pénzügyőr volt

A tizennégy őrizetbe vett közül az egyik Saskőy Szabolcs élvonalbeli játékvezető, akit november végén a kispesti futballvezetők tippmixes csalással vádoltak meg, miután 98 percig vezette a bajnoki találkozót, és három játékosukat állította ki. Saskőy vezette április közepén a Ferencváros-Újpest rangadót is, amelyiken a hosszabbítás második percében egy lesgólt ítélt meg a lilák javára.

Bencze tájékoztatása szerint Saskőy az egyik fővádlott, "dobogós helyen áll", mondta. Az Index úgy tudja, hogy Saskőy korábban pénzügyőr volt, nemrégiben pedig egy vámügyekkel foglalkozó cég ügyvezetője lett. Játékvezetői körökben állítólag többször dicsekedett azzal, hogy a kínai konténerek levámolásáért egymillió forintot kap.

Vb-felkészülési meccset is vezetett volna

Saskőy 2005. január elsejétől lett a FIFA-bíró, május végén neki kellett volna vezetnie a Csehország-Costa Rica vb-felkészülési mérkőzést, illetve egy ukrán korosztályos nemzetközi meccset. A nemzetközi szövetséget azóta már értesítették, hogy a két találkozót nem tudja levezetni a fogva tartott bíró.

Vágner László, a hazai játékvezető testület vezetője, az Indexnek egy szóval reagált az esetre: "tragédia". "Egy erkölcsi szervezetnek, mint jelen esetben a miénk, egyáltalán nem tesz jót egy ilyen eset, és itt most mindegy, hogy egy forintról, vagy ha jól hallottam, milliárdokról van szó" - tette hozzá a '98-as világbajnokságot is megjárt játékvezető. Vágner megjegyezte, Saskőy ezzel gyakorlatilag befejezte a pályafutását, de hangsúlyozta, hogy őt is megilleti az ártatlanság vélelme.

Elősegítheti az ügy a játékvezetői testület megtisztulását

Szerinte teljesen lényegtelen hányadrendű vádlott, annak örül kizárólag, hogy nem sporttal kapcsolatos dolog miatt tartóztatták le. "Nagyon sajnálom azokat a játékvezetőket, akiknek a hétvégén, vagy a szezon hátralévő felében ki kell futniuk a pályára" - magyarázta.

"Amikor tavasszal átvettem a testület irányítását, már akkor is morális gondok voltak, kénytelenek voltunk megválni néhány kollégától. Vallom, hogy morális egység nélkül nincs szakmai fejlődés. Ugyanakkor ez az ügy elősegítheti a megtisztulást. Ezért fogok elhivatottan cselekedni, és nem ismerek pardont" - összegzett Vágner.