Enyhítette a köztársasági elnök a szentesi orvosok büntetését

2006.11.13. 16:33
Több mint 65 millió forint kárt okoztak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak azok a szentesi orvosok, akinek jogerős börtönbüntetését most enyhítette Sólyom László.

A Magyar Köztársaság elnöke az alkotmányban biztosított jogkörében eljárva az igazságügyi és rendészeti miniszter előterjesztésére kegyelemből enyhítette a korábban elítélt szentesi orvosok büntetését, közölte a Csongrád Megyei Bíróság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Cseh Attila elmondta: a szentesi kórház sebészeti osztályának korábbi vezetőjét június 16-án jogerősen három év börtönre ítélték, mert több mint kétszáz alkalommal végzett külföldi betegeken műtéti beavatkozást pénzbeli ellenszolgáltatásért úgy, hogy azokat sürgősségi ellátásként jelentette és ezzel több mint 65 millió forint kárt okozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.

A társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatti végrehajtandó szabadságvesztés büntetést a köztársasági elnök kegyelemből egy év szabadságvesztés büntetésre mérsékelte.

A bíróság a kórház korábbi főigazgatóját, aki a beavatkozásokat engedélyezte, és tudott a téves jelentésekről is, jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta; Sólyom László a büntetés-végrehajtását kegyelemből két évi próbaidőre felfüggesztette.

Sólyom László határozata kizárólag a szabadságvesztés büntetésekkel kapcsolatos, a pénzmellékbüntetések, illetve a közügyektől eltiltások tekintetében nem rendelkezik. Így azok továbbra is hatályban vannak - ismertette a sajtószóvivő.

Az elítélt orvosok érdekében csaknem hatezer aláírást gyűjtöttek a városban és környékén élő emberek, mert úgy látták, annak ellenére, hogy az ügy jogi részleteit nem ismerik, szentesi lakosként, a kórház volt betegeként ismerik az érintett orvosok példaértékű szakmai tevékenységét, emberségét és biztosak abban, hogy nem akartak kárt okozni.