Okorvölgyben garázdálkodik a tigris

2004.06.28. 18:09
Kilométereken át kergetett egy birkanyájat, és több juhot is zsákmányolt a mecseki tigris.
A múlt héten eredménytelenül keresték Baranya megyében az először másfél hete, Bükkösdnél megpillantott állatot. Az eredménytelenség miatt pénteken felfüggesztették a kutatást, ám a hétvégén számos olyan, új információ látott napvilágot, melyek minden korábbinál jobban erősítették a tigris jelenlétét a Mecsek erdeiben.

Okorvölgyön egy nyájból napok óta eltünedeztek a legyengült birkák, hétfőn pedig az egész nyáj több kilométerrel távolabb került elő. A térségben azonban több más bejelentés is alátámasztotta a tigrisre vonatkozó megfigyelési adatokat.

A tigris első észlelési helyétől, Bükkösdtől alig tíz kilométerre lévő Okorvölgyből hétfőn jelentették be, hogy valami megugrasztott, és több kilométeren át kergetett egy birkanyájat. Mint kiderült, a nyájból már csütörtökön, pénteken és szombaton is eltűnt egy-egy állat. Hétfőn reggel ugyanakkor mind a négyszáz juhot a legelőtől több kilométerre, az erdőben találták meg, ráadásul az állatok egyikének harapástól eredő sérülései voltak.

Időközben a Baranyajenő melletti Gödréről is jelentették, hogy egy buszból hárman is egészen közelről látták az állatot. Egy névtelen bejelentő pedig azt állította, hogy Sásd városában a múlt héten tizenöt-húsz tyúkja tűnt el, feltehetőleg ugyancsak a tigris miatt. Az újabb bejelentések miatt a térségben várhatóan újból megkezdik a ragadozó utáni kutatásokat.

Legutóbb múlt szerdán Baranyajenőn egy futball pálya közelében vélték látni a tigrist. Mint ismert, a nagytestű állatot először két hete látta egy hatéves kislány a Baranya megyei Bükkösdön. Utóbb a kislány képekről tigrisként azonosította a nagymacskát.