Megduplázzák a traffipax-dobozok számát az M1-esen

2007.05.23. 07:47
Decemberig a jelenlegi négy traffipax-doboz számát nyolcra növelik az M1-es autópályán, azonban ezekben továbbra is csak két kamerát helyeznek el véletlenszerűen. Várhatóan 25-30 kilométerenként találkozhatunk majd a dobozokkal, a rendőrség szerint még felgyorsulni is alig lesz idő.

Év végéig új traffipax-dobozokat helyeznek el az M1-es autópályán, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a sofőrök figyelnek a kamerákra, és lassabban hajtanak, mondta el az Indexnek Kiss Csaba, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának titkára. Decemberig a már meglévő négy dobozon kívül további négyet szerelnek fel, a kamerák száma azonban továbbra is kettő marad, ezeket váltogatják majd a dobozok között.

Kiss Csaba elmondta, hogy nem feltétlenül a költségek miatt nem ruháznak be további néhány kamerába, egyszerűen fölösleges, a sofőrök így is lassítanak. Megjegyezte, hogy Európában ezt máshol is így csinálják, hiszen a 25-30 kilométerenként elhelyezett traffipax-dobozok miatt az autósoknak nincs elég idejük felgyorsulni, rövidesen úgyis újra fékezniük kell. Hozzátette, hogy az M1-es után a többi autópályára is kiterjesztik a módszert.

Januárban még arról számoltunk be, hogy a több mint egy hónapja működő traffipaxok nem csökkentették az M1-esen a szabálysértések számát. Az autópálya-rendőrség parancsnoka akkor azt mondta, az akár napi 2500 gyorshajtó miatt bővíteni kell az állományt.