Tűzijáték ölt meg egy férfit

2009.01.01. 10:20
Nehéz éjszakájuk volt a mentőknek, mert több száz közlekedési balesethez, utcai kihűléshez és rosszulléthez hívták ki őket. Egy férfivel tűzijáték rakéta végzett.

Csütörtökön éjfél után nem sokkal a Győr-Moson-Sopron megyei Kisfalud településen egy férfi a tűzijáték-indítócső fölé hajolt, amit nem kellett volna, mert a rakéta elindult és fejbe találta. A negyven év körüli férfi mentőben életét vesztette. Ezen kívül még két petárdabaleset volt, amelyek kéz- és arcsérüléseket okoztak.

Feltűnően sok volt a közlekedési baleset, köztük halálos kimenetelű Kecskeméten, Gödöllőn és Hernádnémetiben. Súlyos sérültjei voltak a fővárosban a Kerepesi úton, a Fóti úton és Zuglóban a Rákos patak mellett történt baleseteknek. Az átlagosnál több súlyos esethez kellett mentőt hívni a mínusz 6-8 fokos hideg miatt is, mert ilyenkor már egy 10 perces földön fekvés is kihűlést okozhat.

DFUFE20090101010

A szilveszterrel össze nem függő rosszullétek száma is meghaladta az átlagot. Az elmúlt 24 órában a fővárosban hatszáz alkalommal kellett kivonulniuk a mentőknek, ebből négyszáz az este 9 és hajnali 5 óra közötti időszakra esett, miközben egy átlagos napon 300 vonulásuk van a mentősöknek - mondta Győrfi Pál szóvivő.