Titkos iratokat talált a kukában a hajléktalan

2003.03.13. 13:53
Rendkívüli intézkedéseket kellett bevezetni szerdán a Vám- és Pénzügyőrség Miskolci Regionális Parancsokságán, miután egy hajléktalan egy köteg, a hivatalból kikerült titkos iratot talált egy kukában. A papírokat a hajléktalan eladta a megyei hetilapnak. Rozsnyai Géza, a vám- és pénzügyőrség észak-magyarországi regionális parancsnoka szerint a hetilap által publikált állítólagos titkos iratok eredeti példányait csütörtök délelőtt a VPOP miskolci területi igazgatóságán sértetlenül találták.
A Borsod megyei Új Hírnök című hetilap főszerkesztője szerint egy korábban rendőrtisztként dolgozó hajléktalan férfi kedden besétált a szerkesztőségébe, és átadott egy szatyornyi iratot, mely a Vám és Pénzügyőrség Regionális Igazgatóságáról került is.

Személyes adatok

A férfi állítása szerint a mintegy fél kilónyi dokumentumot egy kukában találta. Az iratok átvizsgálása után kiderült, hogy azok jórészt jövedéki engedélyek kiadásával és bevonásával kapcsolatosak. A lap főszerkesztője, Pusztai László az Indexnek elmondta, ha valaki figyelmesen áttanulmányozza az aktákat, teljes képet alkothat a Borsod megyében a jövedéki törvény alá tartozó áruk (olaj, dohány, alkohol) kereskedelmével foglalkozó vállalkozások szinte teljes tevékenységéről. Arról például, ki miből, milyen mennyiséget értékesített egy adott időszak alatt.

A lap tájékoztatása szerint az iratokból kiderül továbbá, hogy hány éves az adott cég vezetője, hol lakik, és milyen termékek forgalmazásával foglalkozik. A főszerkesztő állítja, nem csak ügyfelekkel kapcsolatos levelek kerültek ki, hanem a Vám- és Pénzügyőrség belső levelezése is, sőt a vámhivatal és az APEH közti adatforgalomból is bizalmas adatok.

A hajléktalan pénzt kért az iratokért, de a főszerkesztő nem árulta el, hogy mekkora összegért vette át a papírokat.

A vámhivatal parancsnoka, Erdélyi János az Indexnek elmondta, a rendőrséget egyelőre nem vonták be az ügybe, de rögtön belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy miképpen kerülhettek ki az iratok a hivatalból. A parancsnok szerint 1999-es és 2000-es "irattári szemétről van" szó, ám a főszerkesztő állítja, egészen friss anyagokat is tartalmaz a csomag.

Kényes ügy

Azt Erdélyi János is elismeri, hogy "valóban kényes az ügy a személyiségi adatok kikerülése miatt", de abban nem hisz, hogy valamely kollégája felelőtlensége nyomán kerültek ki az iratok. "Nem bizonyított, de szerintem valaki kilopta a hivatalból a papírokat, mégpedig azért, hogy besározza a testületet" - mondta az Indexnek a parancsnok.

Erdélyi János a szerkesztőségben megnézhette a papírokat, de nem vihette magával. A parancsnok csütörtökön a "jogosulatlan adatkezelés megakadályozása érdekében" írásban szólította fel a főszerkesztőt az akták átadására.

" Az eredeti példányok sértetlenül megvannak"

Rozsnyai Géza, a vám- és pénzügyőrség észak-magyarországi regionális parancsnoka csütörtök este az MTI-nek cáfolta egy miskolci hetilap aznap megjelent értesülését, miszerint egy hajléktalan titkos vámpapírokat talált egy kukában. Elmondta, hogy a hetilap által publikált állítólagos titkos iratok eredeti példányait csütörtök délelőtt a VPOP miskolci területi igazgatóságán sértetlenül találták.

A regionális parancsnok közölte: ennek ellenére vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a parancsnokság irattárában lévő - egyébként nem is bizalmas - adatok hogyan kerülhettek a miskolci heti bulvárlap szerkesztőihez. Rozsnyai Géza feltételezése szerint a miskolci bulvárlapban megjelent anyagot nem a kukában találták, hanem valaki, vagy valakik olyan céllal szerezték meg, hogy ezek publikálásával a VPOP területi parancsnoksága rossz hírét keltsék.