Vaníliával a csoki ellen

2000.07.28. 07:30
Minden, ami kicsit is jó az életben, az törvényellenes, erkölcstelen vagy hizlal. Nem sok olyan ember van a Földön, aki ellen tudna állni egy-egy finom csokoládészeletnek. Pedig a csokitól el lehet hízni, mégpedig csúnyán. Pláne, ha a páciens függővé válik.

csokimikik
Van amiből sohasem elég
Vannak olyan emberek, akik egyszerűen képtelenek meglenni csokoládé nélkül, némelyikük órákat sem bír ki. Ebben az esetben komoly függőségről beszélhetünk, ami egyrészt pszichikai okból aggasztó, másrészt az édesség testre gyakorolt hatása sem mellékes.

Brit tudósok egy csoportja úgy gondolta, hogy valamilyen módon biztosan meg lehet szüntetni a csokoládéfüggőséget. A függőség és a felfokozott étvágy a csokoládé mellékhatása. Fogyasztás után ugyanis az édesség összetevői stimulálják az agyat, ami szerotonint kezd termelni. Ez a vegyület, a kutatók szerint növeli az étvágyat.

Illatos tapasz a vágy ellen

A megoldást tapaszban kínálják, amit a kézfejre kell ragasztani. Az érdekesség mégis az, hogy bár gyógytapaszról van szó, mégsem a bőrön át felszívódó anyagokkal fejti ki hatását, hanem az illatával. Ha a kutatók nem tévednek, akkor betapaszolt csokizabálónak nem a csokoládé elfogyasztása stimulálja majd az agyát, hanem az édes illat.

A tapasz hatóanyaga kizárólag a vanília, illetve vaníliakivonat és néhány más egyéb aroma. A páciens egész nap érzi az édeskés vaníliaillatot, és emiatt nem vágyik a torkoskodásra. A kutatók állításukat klinikai tesztekkel bizonyították, mivel a tapaszt jól datálható és szakmailag elfogadható módon tesztelték.

Placebó és társai

A feltalálók első lépése a placebó-effektus kiküszöbölése volt, azaz meg kellet győződni arról, hogy valóban a szer hat, nem pedig az a tudat, hogy gyógyhatású készítményt kap a beteg. Az önként jelentkezők egyharmada valódi tapaszt kapott, egyharmaduk citromillatút, egyharmaduk pedig illatmenteset.

Ezek után felkérték a résztvevőket, hogy jegyezzék fel édességfogyasztási szokásaikat, illetve testsúlyuk változását, annak tudatában, hogy gyógyhatású készítményt viselnek, amelynek mellékhatása az illat!

Jobb mint a fogyitabletta

A kísérleti eredmények még a kutatókat is meglepték, az általuk kifejlesztett tapasz ugyanis jobban hat, mint a gyógyszertárban kapható fogyókúrás készítmények, és mellékhatásai sincsenek. A vizsgálati alanyok, mindannyian túlsúlyosak, veszítettek a súlyukból. Az átlag két kilogrammos súlyveszteség a vaníliás tapasz viselőire volt jellemző, míg a citromos specialitás viselői ennek felét veszítették, a szagtalan verziót viselőknél semmilyen változást nem tapasztaltak.

A bevitt csokoládémennyiség feleződött a pácienseknél, ami a kívánt súlycsökkenést is elősegítette, ezek szerint a tapasz csökkeni az édességek utáni vágyat. Ennek ellenére az alanyok ugyanolyan jó étvággyal ettek zsíros és fűszeres ételeket, mint azelőtt, azaz az édes illatok csak a csokoládé utáni vágyat mérsékelték.

Az embernek nem a szeme, hanem az orra kívánja meg az ételeket

A megoldás tehát az illat, habár a tudósok maguk sem tudják biztosan, hogy hogyan hat. Mindenesetre a kísérlet azt látszik igazolni, hogy az embernek nem a szeme, sokkal inkább az orra kívánja meg az ételeket.

És ha a kutatás sikeréből indulunk ki, akkor hamarosan elkészülhetnek a marhapörkölt nokedlivel, illetve töltött káposzta zsíros tejföllel illatú tapaszok is, a kóros étvágyúak kezelésére.