„Elvileg nem volt veszélyes a vihar”

2006.08.21. 12:31
Nem kapott tájékoztatást a közelgő viharról augusztus 20-án a vízi segélyhívó szolgálat. A vízirendészet a vihar előtt pár perccel értesült csak az időjárási helyzetről, így már nem volt idő kikötőbe terelni a hajókat. Az időjárásról amúgy a hajókapitányoknak maguknak kell tájékozódnia.

Sokakhoz hasonlóan a vízi segélyhívó szolgálatot működtető Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) sem kapott tájékoztatást a várható augusztus 20-i viharról, mondta el az Indexnek Kutasi György, a diszpécserszolgálat vezetője. Mint mondta, az RSOE csak extrém időjárási helyzetekben kap téjékoztatást, és a három halálos áldozatot követelő orkán hajózási szempontból nem minősült extrémnek.

A magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára, Miklós László tájékoztatása szerint 7-8 hajóban okozott kisebb-nagyobb károkat a vihar. A Kossuth múzeumhajó felső éttermének vízfelőli peremét leszakította a vihar, de több hajóról is poharakat, tányérokat sodort le a szél. A Columbus és a Spoon hajónak a "tetejét szaggatta meg" a vihar. A viharban amúgy nem egy kisebb hajó, hanem egy motorcsónak borult fel, két eltűnt személyt még mindig keresnek. Mint mondta, a híradásokkal ellentétben hajók nem ütköztek össze a Dunán, nem borultak fel a viharban.

A MAHART hajói nem sérültek

A megfelelő biztonsági intézkedések mellett engedte ki hajóit a kikötőkből a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. - tudta meg az Index Kovács Zoltántól, a társaság ügyvezetőjétől. Ez annyit jelent, hogy a nagy személyhajók horgonyt vetettek, a társaság kisebb hajói vagy nagyhajókra álltak, vagy a kikötők oltalmát élvezték. Közlése szerint bár konkrét jelzést nem kaptak a közelgő viharról, a hajós rutin azt mondatta velük, nem kockáztatnak, hiszen a Hármashatár hegy felett már olyan sötét volt az ég, hogy lehetett sejteni, megérkezik a vihar. Mint mondta a társaság hajóinak ugyan több vízi jármű is nekikoccant, károkat azonban ezek nem okoztak.

Átlagos szituáció

Kutasi szerint amúgy az átlagosnál nem volt több hajó a Dunán a tüzijáték idején, leszámítva a yachtokat, motorcsónakokat. Ráadásul a teherhajózást leállították. "Elvileg nem volt veszélyes a vihar" - mondta Kutasi, hozzátéve, hogy a vizen csak a yachtokkal volt probléma.

A vízi forgalomban egyébként a hajó kapitányáé a fő felelősség, neki kell például az időjárásról is tájékozódnia. Bár több olvasónk beszámolója szerint is túlzsúfoltak voltak a hajók, Kutasi kizártnak tartja, hogy a megengedetnél több utas lett volna rajtuk. Ezt ugyanis nagyon szigorúan ellenőrzi a vízirendészet. Kutasi szerint valószínűleg annyi történt, hogy a hajókon tartózkodók a szokásos eloszlással szemben mind a fedélzeten tömörültek a tüzijáték miatt.

Nem volt idő

A vízirendészet elvégezte a szokásos ellenőrzéseket a tűzijáték előtt, azaz kizárt, hogy a hajókon a megengedetnél többen tartózkodtak. Schön Péter, a BRFK kommunikációs igazgatója cáfolta azokat a pletykákat, hogy a vizirendészek már 55 perccel a tüzijáték előtt figyelmeztették volna a hajósokat a közelgő viharra, hiszen ők is csak percekkel a vihar előtt kaptak jelzést erről.

"Mindenkit nem lehetett kiterelni, kevés volt az idő" - mondta. A vízirendészet a vihar kitörése után már mentési feladatokba fogott, hiszen egy yachtról többen is a Dunába estek. A rendőrök az összes hadra fogható hajóval a Dunán rekedtek partra terelésén és az áldozatok mentésén dolgoztak.