Zsanett mellett vallott a Hooligans basszerosa is

2008.11.21. 16:07
E. Zsanett szavahihetősége, a korábban ellene elkövetett erőszakos közösülések, az azokról szóló pletykák is szóba kerültek többek között pénteken a Fővárosi Bíróság tárgyalásán.

Tanúk meghallgatásával folytatódott pénteken a pótmagánvádas per, amiben E. Zsanett többek között nemi erőszakkal vádol öt rebiszes rendőrt. Mint közismert, a 21 éves lány következetesen állítja, hogy öt rendőr - az akkor még Rebisz, ma Készenléti Rendőrség állományába tartozó T. Péter, F. Zsolt, R. Gábor, B. Gergely és I. Tibor - 2007. május 4-én hajnalban közúti ellenőrzés során megállította Budapesten, egy sötét mellékutcába vitte, majd ketten - T. Péter és F. Zsolt - megerőszakolták.

Hétfőn a pótmagánvád ismertetésével és a vádlottak korábbi vallomásainak ismertetésével kezdődött a Fővárosi bíróságon a per, szerdán E. Zsanettet, és barátnőjét, valamint Görög Éva igazságügyi pszichológus szakértőt hallgatták meg, most pedig többek között Késmárki Zsoltot, a Hooligans zenekar basszusgitárosát, a zenész volt albérlőtársát, E. Zsanett édesanyját, testvérét, valamint volt osztálytársát faggatta ki a bíróság.

Zsanett szavahihetősége

A tárgyalás H. Enikő, E. Zsanett volt osztálytársának kikérdezésével kezdődött. A lány mondhatni a védelem tanúja, főként E. Zsanett szavahihetőségét kétségbe vonó kérdések és válaszok hangzottak el az ő vallomástételekor. Kiderült, hogy három évig osztálytársak voltak egy tánc-és zeneművészeti szakiskolában, de nem voltak különösebben jó viszonyban. A lány hallomásból úgy tudta, hogy Zsanett korábban kétszer is nemi erőszak áldozatának mondta magát, az egyik ilyen szóbeszéd szerint osztálytársáról, volt fiújáról, Sz. Dávidról is azt állította Zsanett, hogy megerőszakolta.

A lány a védők kérdésére elmondta, nem hitte el, hogy ez megtörtént, Zsanettet ugyanis nem tartotta szavahihetőnek, sőt nem is volt neki szimpatikus. Inkább a fiúnak hitt, aki azt mondta, Zsanett pénzzel tartozik neki, és mivel nem akarja megadni, az erőszakkal vádaskodik.

Magyar György, a harmadrendű vádlott védője ezzel kapcsolatban megjegyezte: "nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy amikor támadás éri, akkor Zsanettnél védekezésképp a megerőszakolás jön képbe", és hogy ennek a mögöttes pszichés tartalmát kell megvizsgálni.

Ebből a megjegyzésből kisebb szópárbaj kerekedett Tuza Péter, Zsanett jogi képviselője és Magyar közt. Tuza ugyanis felvetette, hogy a vádlottak vallomása szerint szó sincs támadásról, a rendőrök "szerették Zsanettet, megengedték, hogy hazamenjen az irataiért". Magyar szerint maga a rendőri ellenőrzés, a felelősségre vonás tekinthető támadásnak, és az erre adott pszichés reakciót, a megerőszakolás-történetet kell hogy a szakértő elemezze, mert motivációs jelentősége van.

Tuza kérdéseire a tanú végül kibökte, hogy Sz. Dávidnak volt Zsanett előtt egy másik barátnője, G. Enikő is, akinek volt oka haragudni Zsanettre, mivel Zsanett elcsábította tőle a fiút. G. Enikő is tanú az ügyben, korábban őt is meghallgatta az eljáró ügyészség, az ő vallomástétele után hívták be H. Enikőt is tanúskodni.

A zenész is tanúskodott

A következő tanú Késmárki Zsolt, a Hooligans zenekar basszusgitárosa volt. A fiatalember elmondta, hogy körülbelül egy hónapig járt Zsanettel, pár héttel a megerőszakolása előtt szakítottak. Vallomásában megerősítette, hogy valóban együtt jöttek haza 2007. május 4-én Miskolcról, ahol koncertjük volt az egyetemvárosban. Szavai szerint amikor elváltak, Zsanett nem volt zaklatott állapotban, hiszen nem vesztek össze, baráti hangulatban beszélgettek egy fél órát az autóban. Miután Zsanett elhajtott, ő felment az albérletbe, kikapcsolta telefonját és lefeküdt. Mint mondta többször is fogyasztott alkoholt az este, ittas volt, de ítélőképessége birtokában, öntudatánál volt végig.

A zenészt lakótársa riasztotta azzal, hogy sms-t kapott Zsanettől, miszerint nagy baj van, azonnal hívja fel. Ezután találkoztak és a napot együtt töltötték a rendőrséget és az ügyészséget járva. A rákövetkező éjszakát együtt töltötték az albérletben, mivel Zsanett védelmet, biztonságot keresett nála, próbálta vigasztalni a lányt. A lány meg is mutatta neki a combján keletkezett sérüléseket, majd másnap váltak el.

Meghallgatta a bíróság K. Andrást, a Baross utcai albérletben lakó másik fiatalembert is, aki elmondta, hogy negyed hat és fél hat között kapta meg az sms-t Zsanettől és azonnal szólt Késmárkinak, hogy hívja fel a lányt, mert "kurva nagy baj van". Azt nem hallotta, hogy lakótársa mit beszél a lánnyal, de utána kijött a szobájából a zenész és zaklatottan azt mondta, "hihetetlen, megerőszakolták".

Anyja és húga is Zsanett mellett

Zsanett édesanyja is elmondta, hogy mi történt azon a hajnalon. Elmondta, hogy lánya azzal keltette fel, hogy "megerőszakoltak" amikor kora reggel hazament. Nagyon feldúlt állapotban volt, artikulálatlanul sírt, zokogott, a haja össze volt kuszálódva, nem tudta összefüggően elmondani, hogy mi történt. Anyja tanácsa ellenére ledobálta ruháit, mert nem bírta magán elviselni azokat, melltartóját szétszaggatta. A nő látta lánya combján a véraláfutásokat és biztos benne, hogy azok nem korábban keletkeztek. Hat óra körül indultak el a Szabolcs utcai kapitányságra, útközben felvették Késmárki Zsoltot is. A rendőrségen nagyon sokáig kellett várniuk, mire érdemben tudtak beszélni valakivel, jegyzőkönyvet nem is vettek fel, mivel nemi erőszak esetében csak magánindítványra lehet eljárni.

Zsanett édesanyja elmondta azt is, hogy szerinte etikátlanul járt el Görög Éva pszichológus szakértő is, amikor megvizsgálta a lányát, nem tekintette betegnek, nem áldozathoz méltó módon járt el vele szemben. A szerinte felháborító vizsgálat ellen már másnap panasszal is élt az amúgy szociális munkásként dolgozó asszony. (Az előző tárgyaláson Tuza Péter is szinte ízekre szedte a szakértői vizsgálatot.)

Zsanett édesanyja szerint Zsanett nagyon fegyelmezett volt ha vezetett, mindig nála voltak az iratok ha autóba ült, és ő biztos észrevette volna, ha lánya otthon felejti a kis táskát, amiben a forgalmit és a többi igazolványt tartotta. (A vallomásnak ez a része a rendőrök állításával áll szemben, ami szerint Zsanettnél nem voltak iratok, ezért kellett hazakísérni.) Zsanett édesanyja beszélt Sz. Dávidról is, aki a lány első szerelme volt és már nem jártak együtt, amikor a fiú felment hozzájuk és akarata ellenére közösült Zsanettel.

A bíróság meghallgatta Zsanett húgát is, a most 16 éves lány tanúvallomása közben sírva fakadt, amikor a nővérével történtek szóba kerültek. A lány azt vallotta, hogy ő is látta a sérüléseket, combjainak felső részén. A per hétfőn további tanúk meghallgatásával folytatódik.