Rács mögött a társaikat zsaroló dombóvári diákok

2008.09.28. 14:40
A gyanú szerint szeptember közepe óta egy 15 és két 17 éves szakközépiskolás többször is megzsarolta, megverte diáktársait, hogy pénzüket, értékeiket megszerezzék. A két idősebbik előzetesbe került, korábban mindketten büntetve voltak, egyikük három évet kapott, mert hasba szúrt egy nőt.

Előzetes letartóztatásba helyezte vasárnap a bíróság azt a két dombóvári diákot, akik iskolás társaikat zsarolták. A rendőrség gyanúja szerint a 15 éves fiú és két 17 éves társa a szeptemberben több mint tízszer rabolták ki diáktársaikat és folyamatosan zsarolták is őket.

A szakmunkásképző iskola folyosóin - ahol tanultak - általában körülvették a kiszemelt áldozataikat és pénzt, legtöbbször 1500-2000 forintot követeltek tőlük. Ha a diákok nem akartak fizetni, pszichikailag és fizikailag is megfélemlítették őket. Volt, akit lefejeltek, combját megrugdosták vagy mellbe vágták. Több társukat is kényszerítették, hogy minden óraközi szünetben fizessenek.

Emiatt néhányan már nem mertek iskolába menni, vagy előbb eljöttek a tanításról. Az eseteket az iskolarendőr derítette fel, a diákok senkinek sem mertek szólni. A háromfős csoportból a két tizenhét éves fiút helyezte előzetes letartóztatásba a nyomozati bíró. Attól tartott ugyanis, hogy befolyásolják, megfélemlítik korábbi áldozataikat vagy a tanúkat. Harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

A két idősebb diák ráadásul már volt büntetve. Az egyikük csaknem három éve hasba szúrt egy nőt. A két diák három évig javítóintézetben volt, de másfél év után szabadulhattak. Az iskola először nem is akarta visszavenni a két diákot az intézetbe, de a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal kötelezte erre.

A diákok akár öt év börtönbüntetési is kaphatnak zsarolásért és rablásért. Őket elmeorvos és pszichológus is vizsgálja majd.

A mostani eseteket az iskolarendőr - a szeptemberben indult, Iskola Rendőre programban résztvevő, helyi egyenruhás - derítette fel.