Bunugy

Bezárták a 'halálosztályt'

Többmilliós perekre számíthat a Nyírő Gyula Kórház

2001. február 21., szerda 10:45

„Ezek után is mindent ugyanúgy csinálnánk mint eddig. Imádkoznánk, hogy hasonló nővér a szomszéd kórházba megy majd munkát keresni” – mondta Takács Gábor, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója, aki szerint a kórházat semmilyen felelősség sem terheli a nővér által elkövetett gyilkosságokért. A Svédországból hazatérő egészségügyi miniszter felháborítónak nevezte az intézményvezető védekezését. Mikola István szerint az esetnek semmi köze az eutanáziához. A fővárosi ÁNTSZ vizsgálatot indított, ezért kora délután bezárták a belgyógyászati osztályt. A részleg dolgozói érthetetlennek tartják, miért kell mindenkinek elszenvednie a felfüggesztést egyetlen dolgozó viselt dolgai miatt. Szőgyényi József ügyvéd szerint több millió forintos kártérítési perek várhatók.

Mindaddig, míg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vizsgálata le nem zárul, és meg nem születik az eredmény, a Fővárosi Önkormányzat nem foglal állást a Nyírő Gyula kórházban kialakult helyzettel kapcsolatban. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes az ÁNTSZ döntésének fényében kezdeményezi a főváros egészségügyi és sportbizottságának összehívását, erre várhatóan három-négy napon belül kerül sor. A fővárosi közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ-frakciója azt követeli, hogy azonnali hatállyal nevezzenek ki szakmai biztost a Nyírő Gyula Kórház élére.

Mikola: amíg miniszter vagyok, itt nem lesz eutanázia

A Fekete Nővér életellenes bűncselekményeket követett el, amelyek nem kapcsolhatók össze az eutanáziával – jelentette ki a Nyírő Gyula Kórház éjszakás nővérének esete hallatára Svédországból hazautazó egészségügyi miniszter. Mikola István kijelentette: „amíg én vagyok az egészségügyi miniszter, ebben az országban nem lesz eutanázia”. Az ÁNTSZ Fővárosi Intézete a miniszter kérésére függesztette fel a Nyírő Gyula Kórház I. számú belgyógyászati osztályának működését. Az egészségügyi tárca irányítója felajánlotta, hogy a tárca átveszi a Nyírő Gyula Kórházat, ha a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat nem tudja az intézményben megszervezni az egészségügyi ellátást.

A történtekre nem jelenthet magyarázatot az anyagiak és a személyzet hiánya – jelentette ki a Mikola, aki felháborítónak nevezte, hogy a kórház vezetője azzal védekezik, hasonló eset más intézményben is előfordulhat. Maga a gyanúsítás is bűnös dolog, hiszen megfélemlíti a betegeket, félnek befeküdni a kórházba - vélekedett Mikola István. „Számomra elfogadhatatlan, hogy egy 23 éves nővér egy éven keresztül éjszakánként nagy hatású gyógyszereket adjon be kontroll nélkül betegeknek” - jelentette ki a miniszter.

A Nyírő Gyula Kórházban imát írt fel a humán menedzser

Az osztályvezető nem érti
Érthetetlennek tartják a Nyirő Gyula kórház belgyógyászati osztályának dolgozói, hogy miért kell nekik mindezt elszenvedniük – nyilatkozta az Indexnek dr. Vadnai Mariann osztályvezető főorvos, utalva arra, hogy az ÁNTSZ kedden bezáratta a részleget, ahonnan a nap folyamán közel hetven beteget kellett más helyre átszállítaniuk. Bár többségüket sikerült házon belül elhelyezniük, 20-30 beteget mentővel kellett átszállítaniuk egy másik kórházba. Így, annak ellenére, hogy az ÁNTSZ bezáratta az osztályt, ott egész nap folyt a munka, a nővérek nagy többsége csak este kilenc után ment haza, mert addig a dokumentáció elkészítésében segédkeztek A doktornő elmondta, az ÁNTSZ szerda reggel vizsgálata során azt akarja megállapítani, hogy van-e valamilyen hiba a munkafolyamatukban. Dr. Vadnai Mariann azonban hozzátette, a múlt év végi, a szigorú európai szabványoknak megfelelő átvilágítás során mindent rendben találtak a kórházban.
A fővárosi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kora délután felfüggesztette a Nyírő Gyula Kórház I-es belgyógyászatának működését - nyilatkozta az Indexnek Csaba Károly, helyettes tiszti főrvos. Megvizsgálják az intézet belső szabályzatait, és azt, hogy a boncolások mellőzésénél betartották-e a törvényi előírásokat. A vizsgálat körübelül egy hétig tart.

A kórház főigazgatója úgy véli, hogy nem terheli felelősség őket a történtekért. "Semmit sem tudnak az ellen tennei, ha egy tapasztalt szakápolóról kiderül, hogy őrült. Ezek után is mindent ugyanúgy csinálnánk mint eddig. Imádkoznánk, hogy hasonló nővér a szomszéd kórházba megy majd munkát keresni.” – fogalmazott Takács Gábor a kórház keddi sajtótájékoztatóján.

Átláthatalan a gyógyszerek mozgása

Az osztályon kétféle típusú gyógyszert használnak: a kábítószereket és a nyugtatókat. A kábítószer típusúakat lezárt szekrényben tartják, amelynek kulcsa az ügyeletes orvosnál van. A többit olyan helyen tárolják, ahol a nővérek az orvosi utasítás után könnyedén hozzájuthatnak. Olyan kis mennyiségnek számít 30-40 ampulla Seduxin eltűnése egy évben, hogy észre sem veszik - válaszolta az Index kérdésére Takács Gábor főigazgató.

Az is előfordulhat, hogy az orvos kiadja a nővérnek a gyógyszereket, de ő mégsem adja be. Ezzel olyan mennyiségű nyugtató gyűjthető össze, amellyel könnyen vissza lehet élni. Takács Gábor úgy véli, hogy az orvosokat ezért semmilyen felelősség sem terheli.

Perek sorozata várható

Szőgyényi József ügyvéd szerint kártérítési perek sorozatára kell számítani. Az ügyvéd szerint szó sincs eutanáziáról, emberölés történt a Nyírő Gyula Kórházban. Álláspontja szerint exhumálásokra, majd orvosi szakvéleményekre lesz szükség ahhoz, hogy megállapítsák a halál pontos okát, majd ez alapján a kártérítési kereset összegét. A bizonyítást azonban nehezítheti, hogy több áldozatot elhamvasztottak.

A kártérítések várható összegéről Szőgyényi nem kívánt nyilatkozni, mondván az összeg erősen függ attól, hogy a beteg halála előtt milyen egészségi állapotban volt. Az mindenesetre valószínű, hogy több millió forintos keresetet nyújtanak majd be az áldozatok hozzátartozói.

Ha a büntetőeljárás befejeződik, akkor indulhatnak kártérítési eljárások – mondta a kórház sajtótájákoztatóján az intézmény jogi képviselője. Ennek kimenetele azonban kétséges, mert az exhumálások során sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani a gyilkosságot.

Egy szemtanú öt gyilkosságot látott

A rendőrségi nyomozás során kihallgattak egy segédápolót, aki öt esetben látta, hogy az éjszakás nővér vénásan ad be injekciót súlyosan beteg embereknek. Ezek közt volt Seduxen, kálium és morfium. A szemtanú hivatalosan nem mert jelentést tenni. Információink szerint azért, mert attól tartott, nehezen tudja majd bizonyítani a szándékosságot, mert ezeket a gyógyszereket már alkalmazták a betegeknél. A kollégáinak azonban elmondta az esetet, a kórházban felerősödtek a pletykák F. Tímeával kapcsolatban.

Bárki beszerezheti a gyilkos koktélt

A Seduxen injekciónak nyugtató hatása van, mely lelassítja a keringést – nyilatkozta lapunknak egy belgyógyász. Csökken a pulzusszám, és rosszabb lesz az oxigénellátás is. Hatására agyhalál következik be. A körzeti orvos könnyedén felírja az embereknek, így bárki hozzájuthat a gyógyszertárakban, és akár ugyanúgy vissza is tud élni vele, mint a Fekete Angyal.

A Fekete Angyal a rendőrség információi szerint káliumot is befecskendezett a betegeknek. Ez nagyobb mennyégben szintén veszélyes, szívmegállást okozhat.

Tízmillióra biztosították a belgyógyászatot
A Nyírő Gyula Kórház belgyógyászati klinikája az Axa-Colonia Biztosítónál kötötte meg az orvosok és gyógyszerészek tevékenységi felelősségbiztosítását. Ács Tamás, a társaság illetékese az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy csupán a rendőrségi vizsgálat és egy esetleges bírósági tárgyalás után vizsgálhatják ki, történt-e biztosítási esemény. Mivel hazánkban még ehhez hasonló, nővérrel kapcsolatos eset nem történt, Ács szerint nem lehet tudni, hogy biztosítási esetről van-e szó.

A szerződés szerint nem fizet a biztosító, ha pszichikai károsodásról van szó – például megijesztik az orvost műtét közben, vagy ha nem az alaptevékenységgel összefüggő helyzetben – például szakképzetlen munkaerő beavatkozásakor – történik a vizsgált esemény. A szóban forgó biztosítás kiterjed a súlyos gondatlanság és a szándékosság eseteire is.

Az Axa-Colonia a biztosítási szerződés szerint egy éven belül legfeljebb 10 millió forintért áll jót a kórházért, ha pedig a bíróság egy esetleges kártérítési perben megállapítja a kórház felelősségét, a fenti összegen túl a kártérítés már a kórház kasszáját terheli. Ács szerint az esetek számából ítélve a kártérítés összege több milliós lehet, bár nagyon sok tényező: a beteg életkora, képzettsége, várható életkilátása- befolyásolja, és jelen esetben, idős, halálos beteg emberekről lévén szó csökkenti is az „élet értékét”, és így a megítélt összeget is.

hirdetés
hirdetés