Papi petíció a Vatikán melegek elleni hangneme miatt

2004.01.12. 19:27
Amerikai papok tiltakozásukat fejezték ki a Vatikánnál a melegeket illető lealacsonyító hangnem ellen. A levél aláírói számára az utolsó csepp a pohárban az a tavaly nyári vatikáni dokumentum volt, amely a keresztény politikusokat a melegek egyenjogúsítását szolgáló törvények elleni fellépésre buzdította.
Amerikai papok egy csoportja levélben hívta fel a római katolikus egyház vezetőinek figyelmét arra, hogy a Vatikán, a püspökkari konferenciák és egyes püspökök mind gyakrabban mélységesen sértő és megalázó hangnemet ütnek meg a homoszexuálisokkal kapcsolatban.

Lealacsonyító hangnem

A dán kormányfő a homoszexuálisok egyházi esketése mellett
Engedélyezni kellene az egyneműek egyházi házasságkötését is - mondta Rasmussen dán kormányfő egy hetilapnak adott interjújában. Nyilatkozata éles visszhangot váltott ki Dániában, ahol a ivlgáon elsőként engedélyezték az azonos neműek polgári házasságkötését.

Isten szemében nem számít

Mint Rasmussen fogalmazott, nem hiszi, hogy Isten szemében számítana, hogy valaki homoszexuális vagy heteroszexuális. Hozzátette, az egyneműek házasságkötésének engedélyezéséről nem a politikusoknak, hanem a lelkészeknek és a egyházközségeknek kellene dönteniük.

Magánszemélyként Anders Fogh Rasmussennek természetesen joga van élni a szólásszabadsággal, de kormányfőként előbb kétszer is meg kellene gondolnia, mielőtt ilyen magánvéleménnyel a nyilvánosság elé áll" - vélte hétfőn Jann Sjursen, az ellenzéki kereszténydemokraták egyik vezetője.

Dánia 1989-ben engedélyezte az egyneműek házasságát. Az evangélikus államegyház 1997-ben ismerte el ezeket a frigyeket, de nem engedélyezte a templomi házasságkötést.

A 23 Chicago környéki katolikus pap által jegyzett nyílt levél szerint a katolikus egyház egyetlen más társadalmi réteggel szemben sem engedi meg magának azt a lealacsonyító hangnemet, amellyel a melegeket és leszbikusokat bélyegzi meg.

A levél aláírói számára az utolsó csepp a pohárban az a tavaly nyári vatikáni dokumentum volt, amely a keresztény politikusokat a melegek egyenjogúsítását szolgáló törvények elleni fellépésre buzdítva "romboló erkölcsi és társadalmi jelenségként", "súlyos romlottságként", "elfogadhatatlan rendellenességként" szól a homoszexualitásról.

"Vajon a Krisztus testének részét alkotó mely más csoportot támadnak ennyi rosszindulat szülte nyelvezettel?" - teszik fel a kérdést a nyílt levél aláírói, akik szerint az említett dokumentum világos bizonyíték e réteg démonizálására.

Az aláírók elutasítják az idézett vatikáni dokumentum "hitvány és mérgezett" nyelvezetét és a nyitottság új légkörét, az összes katolikus élettapasztalatát figyelembe vevő párbeszédet sürgetnek, abbéli aggodalmukban, hogy az egyház eltaszítja magától hívek egy csoportját.

Dorgálást kaptak

A szerzők szerint a levelet több más lelkipásztor is aláírni készül, és még többen vannak azok a papok, akik egyetértenek a tartalmával, de megtorlástól tartva félnek a nevüket adni.

A "lázadó" papok a levelet Joseph Ratzinger bíborosnak, a vatikáni Hittani kongregáció vezetőjének, Wilton Gregorynak, az amerikai püspöki kar elnökének és Francis George chicagói érseknek küldték el december 19-i keltezéssel, de eddig csak az utóbbitól kaptak választ, tőle is dorgálást.

A katolikus vezetőkhöz címzett levélből szemelvényeket közölt nemrég a National Catholic Reporter című amerikai egyházi hetilap is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51