Bumm a fejbe

Hosszú évek feszült várakozásának vetett véget 2008. június 26-án az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága. Jegyezzük meg jól ezt a dátumot, mert a következő években még sokat fogják emlegetni a napot, amikor a legfőbb bírói testület minden amerikai állampolgárt megillető jognak minősítette a fegyvertartást.

Az Egyesült Államok fegyverrel vívta ki szabadságát, majd fegyverrel hódította meg a kontinenst. Már az első telepesek is csak fegyvereikre támaszkodhattak, ahogy még napjainkban is a vidéki Amerika a városi rendőrőrsöktől távol élő lakói a fegyverekben találnak megnyugvást. És bár a fegyvertartásról az alkotmány is rendelkezik, 1939 óta nem született legfelsőbb bírósági ítélet a témában.

Pedig azóta számtalan amerikai államban hoztak a fegyvertartást korlátozó intézkedéseket. Például a főváros, Washington törvényhozói 1975-ben úgy rendelkeztek, hogy fegyvert ezentúl csak engedéllyel lehet tartani, de maroklőfegyverekre nem adnak ki engedélyt. 2003-ban aztán egy waswhingtoni rendőrtiszt, Dick Anthony Heller beadvánnyal fordult a washingtoni városi bírósághoz, mert szerinte a tilalom alkotmányos jogait sértette. Heller azt is kifogásolta, hogy ha netán mégis engedélyt kapna maroklőfegyver tartására, azt kizárólag töltetlenül, szétszerelt, vagy használatra alkalmatlanná tett állapotban tarthatná otthonában, azaz nem tudná jogos önvédelmi célból használni.

A washingtoni városi bíróság elvetette keresetét, nem úgy a washingtoni Körzeti Legfelsőbb Bíróság, így az ügy a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elé került, az Egyesült Államok polgárai pedig - legyenek akár fegyvermániások, akár tilalompártiak - visszafojtották lélegzetüket.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a világ egyik legviccesebb hivatalos testülete. Kilenc bíró alkotja, akiket az életük végéig (illetve lemondásukig) neveznek ki, azaz kinevezésük pillanatától senkinek sem tartoznak semmivel, és ez meg is látszik tevékenységükon. A Legfelsőbb Bíróság korlátozott időkeretben hallgatja meg az ügyeket, az al- és a felperesnek 30-30 perc áll rendelkezésére, a bíróság által felkért szakértőknek negyed óra. A meghallgatások a legkegyetlenebb szóbeli vizsgákat idézik, mikor is kilenc öreg professzor ízekre szedi a szerencsétlen hülyét, aki eléjük kerül. A fent idézett beszélgetés a bíróság talán legliberálisabb bírája és a fegyvertilalompárti Washington D. C. képviselője között zajlott le, miután utóbbi hirtelen zavarában már a polgári milíciák feltámasztásának szükségességéről beszélt - azaz a szivatás ideológiafüggetlen.

A legfelsőbb bíróság az amerikai alkotmány második kiegészítésének értelmezését magával hozó D. C. v. Heller ügy március 18-i meghallgatásán és az ügyben született június 26-i ítéletében is hozta a formáját, egyben történelmi döntést hozott. A létező legszorosabb, 5:4-es megosztott ítéletében kimondta, hogy a kiegészítés - Egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonságához, az emberek azon joga, hogy fegyvert tartsanak és viseljenek, nem korlátozható (A well-regulated militia, being necessary to the security of a free State, the right of the people to keep and bear arms, shall not be infringed) - egyéni jogot rögzít.

Azaz, a döntés értelmében a fegyvertartást tiltani nem, legfeljebb ésszerűen korlátozni lehet. Márpedig a bíróság határozata szerint a washingtoni törvények, amik egyrészt engedélyhez kötötték a fegyverviselést, másrészt tiltották az engedély kiadását a maroklőfegyverekre, ténylegesen teljeskörű tilalmat jelentettek.

Nézzük sorban az érveket. A négy konzervatív főbíró (John G. Roberts legfőbb bíró, Samuel Alito, Antonin Scalia, Clarence Thomas), valamint az ingadozó Anthony Kennedy értelmezésében a második kiegészítés két záradékra bontható. Az első, bevezető záradék az ő értelmezésükben csupán megmagyarázza a második, operatív záradékot - azaz a második kiegészítés az ő olvasatukban így hangzik: Mivel a szabad állam védelmében szükség van jól szervezett milíciára, az emberek fegyverviselési jogát nem lehet korlátozni.

Ezzel szemben a kisebbségben maradt négy liberális főbíró (Ruth Bader Ginsburg, David Souter, John Paul Stevens és Stephen Breyer - utóbbi kettő különvéleményt is csatolt az ítélethez) olvasatában viszont a bevezető és az operatív klauza elválaszthatatlanok, azaz a fegyvertartás joga csak jól szervezett milícia keretében illeti meg a polgárokat. Ugyanakkor a többség azon álláspontját - amit a brit jogelőzményekből vezettek le -, hogy a bevezető klauza nem korlátozhatja az operatív klauzában foglaltakat, nem tudták cáfolni. Hivatkozásuk szerint ugyanakkor azok az amerikai tagállamok - például Vermont és Virginia - ahol kifejezett hangsúlyt helyeztek az önvédelmi célú fegyvertartásra, ezt a jogot bele is foglalták a törvény szövegébe.

A fegyvertilalom-pártiak és a kisebbségben marad főbírók második támadási pontja az operatív klauza "fegyvert tartani és viselni" (to keep and bear arms) kitétele. Véleményük szerint a fegyverviselés (to bear arms) kizárólag katonai értelmű kifejezés, a fegyvertartás pedig nincs különválasztva a szövegben a fegyverviseléstől. A többség szerint tény, hogy a "to bear arms" formulának van katonai jelentése, de nem kizárólagosan, példaként szintén az angol jogból idéznek, ahol a bear arms kifejezés önvédelmi célokkal is társul. Ezen véleményüket megerősítette a bíróság barátaiként felkért nyelvészek magyarázata is.

Azt a felvetést, hogy a "to keep and bear arms" szintagma csak együttesen értelmezhető, a többség azzal vetette el, hogy az "arms" főnév ez esetben kettős szerepben lenne, egyrészt tárgya lenne a tartani igének, másrészt a viselni igével szintagmaként katonáskodást jelentene. Scalia főbíró szellemes érvelése szerint ez olyan, mintha a "beadta a kulcsot kifejezést használva azt mondanánk, hogy "Lemásolta és beadta a kulcsot", abban az értelemben, hogy "Lemásolta a kulcsot és meghalt". "Groteszk" - írta egymondatos értékelésében Scalia.

Eltérő álláspont alakult ki a bírák között a milícia értelmezésében is. A kisebbségi vélemény szerint a milícia az alkotmány első cikkelye alapján az államok és a kongresszus által szabályozott katonai erő, míg a többség szerint a milícia az alkotmány születésének idején egyértelműen a fegyverviselésre alkalmas emberek összességét jelentette. Álláspontjuk szerint az amerikai alkotmány egy már létező jogintézményt szabályozott, nem pedig újat hozott létre, azaz, jogfolytonosan, a milícia mind a mai napig a fegyverviselésre alkalmas polgárok összességét jelenti. Ebben az értelmezésben a második kiegészítés lényege pont az, hogy miután a már létező milícia szabályozásának jogát az alkotmány a kongresszusra ruházta, annak érdekében, hogy a kongresszus ne dönthessen a milíciák feloszlatásáról, garantálni kell, hogy a milícia tagjai (azaz a polgárok összessége) megtarthassák fegyvereiket. Ez a felfogás összhangban van az első tíz alkotmánykiegészítés, a Jogok jegyzéke többi passzusával, melyek többsége szintén már eleve meglévő jogok védelmét szavatolta.

A bíróság ítéletét a fegyverpárti csoportok hatalmas lelkesedéssel ünnepelték, de nem kellett hozzá két nap, és már az ellentábor is felvidult. A testület konzervatív többsége ugyanis azt is kimondta ítéletében, hogy a 2. kiegészítés, bár egyéni jogot garantál, nem abszolút jog - azaz a helyi és a szövetségi kormányzat is szabályozhatja a fegyverviselést. Példaként hozták fel a Legfelsőbb Bíróság 1886-os ítéletét (Presser v. Illinois), amiben a testület kimondta, hogy az az állami törvény, ami tiltja, hogy "férfiak csoportjai katonai szervezetben társuljanak, vagy fegyveresen gyakorlatozzanak és parádézzanak", nem sérti az alkotmány második kiegészítését. Ahogy példaként hozták fel a legismertebb második kiegészítéses ugyet, a Miller v. U.S.-t, amiben a bíróság kimondta, hogy a lefűrészelt csövű puska aligha tekinthető széleskörben használt fegyvernek, így betiltása sem sérti a kiegészítést.

Azaz, bár a kisebbségben marad bírák szerint a konzervatív többség túlzottan aktivista hozzáálása alapjaiban rázhatja meg az eddigi tagállami szabályozásokat, túlzónak tűnik. Bár tény, hogy a fegyverbarátok lobbicsoportja máris beadványokat fogalmaz a fegyvertilalmi törvények ellen, a Legfelsőbb Bíróság nem állítja ítéletében, hogy a fegyvertartást semmilyen formában sem lehet szabályozni. Azaz, a jövőben sem lesz könnyebb fegyverhez jutni az Egyesült Államokban. De a jövőben betiltani sem lehet a fegyverviselést.