Megadták magukat a venezuelai bankrablók
A túszdráma még hétfőn este kezdődött a dél-amerikai ország középső részén fekvő Guárico államban, a Caracastól 80 kilométerre délre fekvő Altagracia de Orituco településen, miután egy rendőr megzavarta a tetteseket a rablásban.
A négy fegyveres több mint harminc embert ejtett foglyul. A hatóságok végül egy mentőautót bocsátottak a túszejtők rendelkezésére, s megígérték, hogy nem veszik üldözőbe őket. Öt túsz megegyezett a bankrablókkal, hogy velük tartanak, ha sértetlenül elengedik a többi foglyot, a hatóságok pedig belementek az alkuba. A fegyveresek túszaikkal együtt ezután nagy sebességgel elhajtottak a helyszínről, hátrahagyva a többi túszt. A támadásban senki sem sebesült meg.
Ramón Rodríguez Chacín belügyminiszter, aki személyesen vezette a túszejtőkkel folytatott tárgyalásokat, a sajtónak elmondta, hogy veszélyben forgott a túszok élete. Ugyanis a huszonéves bankrablók, akiknél egy kézigránát is volt, az éjjel kábítószert és alkoholt is fogyasztott, s ez kiszámíthatatlan fordulathoz vezethetett volna. A rablók lövéseket is leadtak a bankfiókban, és agresszívan bántak túszaikkal. A helyzetet nehezítette, hogy a rendőrség által körülvett bankfióknál több száz bámészkodó gyűlt össze, s odasereglettek a túszok rokonai is.