Amerika nem sír Bush után

Bush távozásán nem sokan keseregnek Amerikában. Népszerűtlensége kiugró lett 8 éves megbízatása végére. Az USA gazdasági válságban van, növekszik a munkanélküliség. Két, sokkal rövidebbnek tervezett háborút vív az ország a világ távoli pontjain. Hatalmas az állam adóssága. A legtöbb amerikai lap búcsúkommentárjában rossz bizonyítványt adtak a szerzők George W. Bushnak. Kéjesen idézik a szenátus demokrata vezetőjét, Harry Reidet, aki szerint Bush minden idők legrosszabb amerikai elnöke volt. A távozó elnök munkásságát eddig négy könyvben feldolgozó Bob Woodward (a Watergate-ügyet felderítő legendás szerzőpáros egyike) is inkább rossz elnöknek tartja a Washington Postban megjelent búcsújában, pedig az elnökről szóló korábbi írásaiban mindig törekedett az elfogulatlanságra, és sohasem használt rá jelzőket.

Az elégedetlenséget kiváltó okokról azonban nem minden esetben tehet Bush. A hidegháborút megnyerő és gyors gazdagodást élvező Egyesült Államokat megrendítette az azóta 9/11-nek nevezett terrortámadás-sorozat. A támadáskor még csak fél éve hivatalban lévő Bush politikáját alapjában határozta meg az USA üzleti és katonai központjának elvesztése.

A terror terhe

Bush búcsúbeszédében azt mondta, hogy elnöksége legfontosabb eredménye, hogy 2001. szeptember 11. óta egyetlen terrortámadás sem érte az USA-t. Holott állítása szerint minden reggelét azzal kezdte, hogy az aktuális fenyegetésekről jelentést kapott. Mivel ezen fenyegetettségek természete titkos, nehéz megítélni, hogy az elnöknek mekkora szerepe volt az újabb támadások elkerülésében. A világ más pontjait azóta ért, komoly támadások (Bali, London, Madrid, Mumbai) azonban arra utalnak, hogy a fenyegetettség reális volt. A védekezés nevében hozott döntések megítélése azonban nagyon nehéz, mert csak a válaszok egy részét láthatjuk. Az nem világos, hogy pontosan mire és hogyan adódtak ezek a válaszok.

"Mission Accomplished"

Vagyis magyarul: "Küldetés teljesítve". Ez a felirat volt olvasható Bush mögött 2003. május elsején, az Abraham Lincoln nevű anyahajón, amikor bejelentette, hogy megnyerte az iraki háborút. Ehhez képest még 2008-ban is naponta átlag két tucat civil halt erőszakos halált Irakban, és e statisztikában még nincsenek benne a katonák, gerillák, iraki rendőrök és egyéb fegyveres csoportok. E 2003-as elhamarkodott melldöngetés Bush elnökségének sokat gúnyolt, jelképes pillanatává vált. A világot Bush elnökből az iraki háború érdekelte a legjobban, és ez hozta a legtöbb kritikát is a fejére.

Woodward szerint az iraki háború problémái mutatták meg a leginkább Bush vezetői képességeinek gyengeségeit. A háborúval kapcsolatban két nagyon fontos probléma vitathatatlan: a hadüzenet hamis állításra épült (nem voltak tömegpusztító fegyverek Irakban) és az iraki hadsereg gyors szétverése után polgárháborút és felkeléseket hozott a megszállás, mert nem volt rendes stratégia arról, hogy mi legyen a győzelem után. Mindezekben komoly szerepe lehetett, hogy Bush felelőtlen vezető volt: nem oldotta fel az emberei közti ellentéteket, de közben fontos döntéseket teljesen egyedül hozott.

Az Irak elleni háború kezdetén legalább három csoport vívott éles küzdelmet az amerikai vezetésben: Colin Powell külügyminiszter, Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó egymás előtt is titkolóztak, és tele voltak egymással szembeni sértettséggel. Mindannyian mást gondoltak a háború megfelelő stratégiájáról, ám Bush nem hogy megpróbálta volna kiegyezésre bírni őket, igazából fel se mérte érveiket. Az Irak elleni hadüzenetről saját állítása szerint csak az apját és Istent kérdezte meg. Természetesen rengeteg jelentést és véleményt meghallgatott, de a konkrét kérdéssel, hogy "Szerinted támadjunk-e?" nem szembesítette legmagasabb rangú embereit sem.

Ugyanez a bizonytalanság majd hirtelen kapkodás okozta a New Orleans-i katasztrófát a Katrina hurrikán idején. A városban több ezer ember rekedt, szörnyű erőszakos cselekmények történtek és a mentőalakulatok késlekedve és szervezetlenül érkeztek csak. Az eset után kezdett meredeken csökkenni Bush népszerűsége.

A Jó és a Rossz harca

Bush búcsúbeszédében is kiemelte, hogy ő hisz a gonosz és a jó közti egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen különbségben. Jellemző e vallásból fakadó, dichotóm világnézetére egy kiszivárgott privát beszélgetése Tony Blair brit miniszterelnökkel. Blair arról panaszkodott, hogy kétségek gyötrik, amikor Irakban szolgáló katonák arról írnak neki, hogy mennyire gyűlölik őt. Bush azt mondta erre, hogy "én sohasem kételkedem magamban". Amikor 2004-es újraválasztása előtt egy interjúban megkérdezték tőle, mi volt a legnagyobb hiba, amit az első ciklusa idején elkövetett, azt mondta, hogy "nem volt ilyen."

Bush nagyképűnek tűnhet, ám magabiztossága ennél több: valóban hiszi, hogy az objektív Jó és a Rossz örök harca alakítja a világot és biztos abban, hogy ő a Jó oldalán van. Így rosszul elsülő döntéseit is vállalhatónak tartja, mert a Jó egyetemes ügyét szolgálta vele.

Irak jövője dönti el, hogy milyen elnök volt

Az iraki háború rendkívül népszerűtlenné tette az USA-t a világ sok országában. 2000 és 2008 között átlagosan 20 százalékkal romlott az USA megítélése. Különösen erős volt a visszaesés Európában, azon belül is Németországban, az USA kormánya által rendelt nemzetközi közvélemény-kutatások szerint.

Az iraki háború 2004-06 között kudarcok sorozatát hozta. Ezután viszont Bush - bár soha nem ismerte be hogy tévedett - teljesen átszervezte a háború vezérkarát, politikai és katonai szinten egyaránt. Az új stratégia egyértelműen bejött, hiszen az erőszak azóta mérséklődött Irakban és egyre többen hiszik el, hogy ha az amerikaiak kivonulnak, akkor sem esik szét az ország. Az új stratégia sikerét jellemzi, hogy Obama megtartja Robert Gates hadügyminisztert.

Bush hosszú távú megítélése Irak jövőjétől függ. Ha az arab világ közepén egy nyugati típusú demokrácia fejlődik ki, ahol tiszteletben tartják a kisebbségek és a nők jogait, akkor Busht a következő generációk nagyszerű politikusként ünneplik majd. Ha merész tervéből semmi sem lesz, és folytatódik a vérzivatar, akkor mostani negatív megítélése hosszú távon sem változik.

Kínzások a titkos börtönökben

Abu Ghraib, Guantanamó, titkos CIA börtönök és kínvallatások. Ezek Bush elnökségének legkínosabb ügyei. Ahogy a demokrata Richard Holbrooke az Indexnek év elején fogalmazott, "most nagyon nehéz az Egyesült Államoknak az emberi jogok védelmezőjeként fellépni" a fenti kínos ügyek miatt. Vagyis az USA humánus politikája lejáratódott Bush alatt.

Bushnak egyértelműen személyes felelőssége van a kínvallatások engedélyezésében. Ezt azonban ő büszkén vállalja, és állítja: nélkülük nem sikerülhetett volna megakadályozni egy újabb merényletet az USA területén. Hogy tényleg így van-e, azt valószínűleg soha nem tudhatjuk meg.

Tovább nőtt az amerikai érdekszféra

Sokan siratják Amerika nagyságát ezekben a hetekben. "Amerika Irakban elvesztette katonai nimbuszát ", olvasható számos amerikai lap kommentárjában. Ez az érvelés azonban baljósabbnak tűnik a reálisnál.

Az USA ugyanis kifejezetten kiterjesztette a befolyását az elmúlt 8 évben. Újabb volt kommunista államokkal (Szlovénia, Szlovákia, Bulgária, Románia, Lettország, Litvánia, Észtország) bővült az USA dominálta katonai szövetség, a NATO. Stabilizálódott a nyugatosok hatalma Szerbiában (amit 1999-ben még az amerikaiak bombáztak). Nyugat-barát kormányok jutottak hatalomra a Szovjetunió volt tagállamai közül Ukrajnában és Grúziában is. Amerikai katonai támaszpontok épültek több exszovjet közép-ázsiai országban, elvben az afganisztáni hadművelet támogatására, de ez Moszkvából nézve inkább azt jelenti, hogy amerikai katonák léptek a Szovjetunió földjére. Rakétákat telepítenek Lengyelországba és Csehországba. Amerikai katonák ellenőrzik a jelentős olajkincset rejtő Irakot és Afganisztán többé (egy ideig legalábbis biztosan) nem szabad játszótere az USA legradikálisabb ellenségeinek.

Mindezzel persze Amerika erősen magára haragította az orosz kormányt, de úgy tűnik, hogy Dél-Oszétián túl fegyverrel az oroszok nem merészkednek, más eszközökkel pedig az új amerikai "foglalások" közül csak Ukrajna elkötelezettségét veszélyeztetik.

Fontos erénye még a Bush-kormányzatnak, hogy kifejezetten jó viszonyt alakított ki Kínával és Indiával, a két látványosan erősödő óriással. Ezekhez az eredményekhez képest a torzsalkodás a francia és a német kormánnyal az iraki háborúról csupán apró szépséghibák, és évtizedek távlatából egyáltalán nem számítanak majd.

Az emberjogi kritikákat megfogalmazókat pedig Bush hívei szívesen szembesítik azzal, hogy az USA rengeteget költött az AIDS és a malária elleni afrikai küzdelemre. Éppen Afrika az egyetlen kontinens, ahol látványosan növekedett az Egyesült Államok népszerűsége, a már idézett közvélemény-kutatás szerint.

Elfolyt a pénz

A mostani gazdasági válságot nem lehet csak Bush nyakába varrni, de kétségtelenül hibás abban, hogy kormánya nem tett semmit az amerikai hitelpiac széteséséből induló világválság megelőzéséért. Bush elkötelezett híve a gazdasági liberalizmusnak, és általában ellenzi az állami szabályozást ezen a területen. A mostani válságot viszont éppen szigorúbb szabályozással lehetett volna megelőzni. Ugyanakkor a piac szabadon engedése nem csak Bush politikájának volt a fundamentuma. A 80-as évek eleje óta minden amerikai elnök és kormány ezt a receptet követte, és eddig be is jött, a gazdaság évtizedekig szárnyalt.

Bush személyes pechje is, hogy a válság éppen távozása előtt robbant, hiszen elnöksége alatt volt hogy 52 hónapig stabilan növekedett az amerikai gazdaság. Igaz, most utólag látszik, hogy ez megalapozatlan illúzión, lényegében az ingatlanok túlértékeltségén és a veszélyesen sok hitelen múlott. A mutatók azonban még akkor is rendben voltak, ha látszott, hogy ez a fejlődés már nem olyan dinamikus, mint amihez Amerika hozzászokott. A GDP bővülése Bush alatt átlagosan csak évi 2,2 százalék volt (a katasztrofális 2008-as év nélkül), míg az átlag 1945 óta évi 3,5 százalék volt.

Még riasztóbb, hogy Bush idején csak 1,3 millió új munkahely létesült a versenyszférában, holott Clinton 8 éve alatt 21 millió, Reagan 8 éve idején pedig 15 millió munkahely létesült.

Ugyanakkor épp az elmúlt években nagyon sok embert rúgtak ki a nagy gyárakból, az ipari munkások száma gyorsan csökkent az elmúlt 8 évben Amerikában. Bush arról kevéssé tehet, hogy a termelést egyre több vállalat viszi a sokkal olcsóbb ázsiai munkahelyekre. Ez olyan jelenség a nyugati világban, amit egyetlen kormány sem tudott megakadályozni. Hibás lehet viszont abban, hogy a kormány nem mutatott új irányt a gazdaságnak: a fejlődést itt is a mindent elintéző piac önmagát szabályozó természetére bízták, de hiába vártak eredményeket.

Bill Clintontól egy teli kincstárat vehetett át Bush, az állam bevételei magasabbak voltak, mint a kiadások, 127 milliárd dollár költségvetési többletet örökölt. Ehhez képest egy brutálisan eladósodott, 1,2 trillió dollár tartozást görgető államot ad át Obamának. Bush a pénz nagy részét elháborúzta, Irak és Afganisztán elképesztő terheket ró az amerikai költségvetésre.

A kiadásokról Amerikában leginkább a Kongresszus dönt, szokták felhozni Bush védelmében. Az elnöknek azonban vétójoga van, és Bush hat éven keresztül egyetlen elnöki vétót sem emelt túlköltekezés miatt. A háborús kiadásokat pedig ő terjesztette a képviselők elé.

Bajban a republikánusok

Bush kifejezetten kevés fontos belpolitikai döntést hozott. Lehet, hogy nem maradt energiája az ország védelme és a háborúk miatt, de az is lehet, hogy nem voltak elég jó elképzelései. Oktatási reformját tartják a legjelentősebb lépésének, amivel valamelyest emelkedhet hosszabb távon az amerikai közoktatás színvonala.

A republikánusoktól általában a kisebb központi irányítást, olcsóbb államot várják a választók. Ezt ígérte Bush is, ám vezetése alatt megnőttek az állami kiadások és növekedtek a szövetségi intézmények hatáskörei is. 2006-ban a republikánusok elvesztették a többségüket a Kongresszus mindkét házában, és a tavaly novemberi választásokon tovább rontottak pozícióikon. Több mint 40 éve nem állt ilyen rosszul a párt, és ez szorosan összefügg Bush személyes népszerűtlenségével.

Az utolsó keresztes lovag

Busht szokás a neokon nevű, a gazdaságban liberalizmust, egyébként pedig konzervativizmust hirdető ideológiához kötni. Kétségtelen, hogy főleg első kormányában sokan számítottak neokonnak. Ugyanakkor Bush ennél misztikusabb figurának tűnik. Ő nem filozófiák mentén igyekezett irányítani a világ legbefolyásosabb nagyhatalmát, hanem az isteni törvények szerint. Ezért nem ismert kompromisszumot, és ezért nem hitt a szakértői előterjesztések erejében. Bush magát Isten katonájának tartotta.