Alaposan megverhették a Bushra cipőt dobó újságírót
Testvére szerint az iraki őrök megverték azt az iraki újságírót, aki még vasárnap egy pár cipőt hajított George W. Bush amerikai elnök felé. A riporter bátyja kedden azt mondta a BBC brit közszolgálati médiának, hogy fivérét akkor verték meg, amikor már őrizetben volt. A cipődobáló újságírót törött kézzel, törött bordákkal, belső vérzéssel és szemsérüléssel szállították kórházba, állította a testvér.
Az iraki újságírók szakszervezete azonban úgy tudja, rendesen bánnak a riporterrel. (Emlékeztetőül: a 28 éves Muntazer al-Zaidi televíziós újságíró George W. Bush amerikai elnök utolsó iraki látogatásán, vasárnap akarta megdobni cipőivel a világ elsőszámú hatalmának vezetőjét, de elvétette. A támadás után őrizetbe vették.) A férfi akár két éves börtönbüntetést is kaphat, ha külföldi államfő inzultálásának vádjában bűnösnek találják. Kedden már második napja rendeznek a riportert támogató demonstrációkat Irakban, és egyes jelentések szerint többen meg akarják venni a cipőket, amelyeket az amerikai elnök felé dobott.
Az arab kultúrában a cipődobálás különös jelentőséggel bíró sértés. Amikor 2003 áprilisában ledöntötték Szaddam Husszein bagdadi emlékművét, az emberek cipőikkel verték a szobor arcát. Mindenesetre George Bush amerikai elnöknek nincs rossz érzése az incidens miatt, közölte Dana Perino. A fehér házi szóvivő szerint Washigton nem kíván beleszólni abba, hogy megbüntetik-e az újságírót, mivel Bush azt gondolja, hogy Irak szuverén és demokratikus ország, ahol majd eljárnak az ügyben.