• EU
• Archívum

• Dossziék

• Atomválság
• Litvinyenko
• Észak-Korea
• Szlovák–magyar
• Libanoni konfliktus

• Korábbiak

  • Zavargások Franciaországban
  • Pápadosszié
  • Katrina hurrikán
  • Gázháború
  • EP-választások
  • USA választás 2004
  • Ukrán választás
  • DK-ázsiai szökőár
  • Grúzia dosszié
  • Londoni robbantások
  • 9/11
  • Az iraki konfliktus

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Készítettek valamilyen felmérést EP-választási stratégiájuk kialakításához?

Több felmérésünk azt mutatja, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatóinak derékhada az értelmiség, a városiak, a nők és a templomba járó emberek körében erőteljesebb.

És ezek a felmérések mutattak valami olyasmit, hogy az embereknek elegük van a kétpárti logikából? Ez kampányindító beszédében is visszatérő téma volt.

A kétpártiság kritikája nálam nem a kampányindítóval kezdődött. Az elmúlt két évben számtalanszor szóvá tettem, ez nem természetes folyamat része, mesterségesen erősödött meg a két párt. Ez egy erőltetett kétpártiság. Több bekebelezési törekvés mellett azok a pártok, amelyeknek nincs olyan nagy támogatói hátterük a gazdasági életben, mint a két nagy pártnak, a médiaháttérben, az intézményi háttérben és a kampányokban pénzügyileg nem tudják állni a versenyt.

A 2002-es kampányban azért sok embert elgondolkodtatott, hogy a pártok 386 millió forintos választási kampányköltséget számolnak el az Állami Számvevőszék felé, miközben minden elemző tudja, hogy milliárdokról van szó. Az álságos megoldások fölött pedig szemet hunynak a politikai erők, melyek ellenzékben és kormányon amúgy egymás ellenőrzésére hivatottak. Nem illik firtatni több milliárd eredetét, s ebben egyetértés is van közöttük. Ezért javasolja az MDF a pártok átlátható, ellenorizhető és számonkérhető gazdálkodását, az Állami Számvevőszék valódi ellenőrző szerepének törvénybe iktatását.

Kampányindító beszédében azt mondta, ha jobban megnézzük, a két nagy párt már nem is olyan nagyon különbözik. De az sem egészen világos, miben különbözik az MDF a Fidesztől. Jobban szeretik például a piacgazdaságot, vagy kisebb jóléti kiadásokat követelnek?

Az MDF értékelvű politikát folytat. Számomra a szilárd értékrend a politikában nem nélkülözhető. Egy ember életében lennie kell iránytűnek, amely kiszámíthatóvá teszi. Ugyanígy van ez a politikában. Az a korszerű konzervativizmus, amelyet az MDF támogat, gazdaság- és társadalompolitikájában eltér attól a vegyesebb értékrendtől, amelyet a Fidesz képvisel. A Fidesz, akárcsak az MSZP, inkább egy paternalista, gondoskodó államot működtetne. Semmit ki nem engednének a kezükből, szeretnének az egyik helyről pénzt elvonni, a másik helyre pénzt rakni. Az ilyen gazdaságpolitikát, legyen az a Fideszé vagy az MSZP-é, az MDF nem támogatja.

A júniusi európai parlamenti választásnak nincsenek belpolitikai következményei. Mégis, készülő gazdaságpolitikai programunk egyik fontos elemét, a karcsúbb államot azért hoztuk előrébb, mert az utóbbi időben sokszor esik szó róla. Mindenki ad hoc módon azt nézi, honnan lehet lefaragni egy kis pénzt. Pedig alapjaiban azt kellene végiggondolni, milyen államot akarunk, milyen feladatokkal. Sokkal átláthatóbb, számon kérhetőbb, mérhetőbb államra lenne szükség. Ma a magyar gazdaság versenyképességének legnagyobb akadálya, hogy iszonyatosan sok pénzt költünk egy olyan államra, amelynek hatékonyságát egyáltalán nem tudjuk mérni.

Ami pedig a módszereket illeti: az MDF politikájában sokkal kevesebb pragmatikus elem található, mint a Fideszében. Ez egyébként rövid távon lehet hátrány is, hosszú távon viszont az értékelvű politizálásnak nincs alternatívája. Ha mindent a napi haszon határoz meg, a politika éppen a lényegét veszíti el, a biztonságát és a kiszámíthatóságát.

Ebből azért azt hallani ki, nem érzi őszintének a Fidesz szociális fordulatát.

Nemcsak kiérződik. A Fidesz legutóbbi lépései egyfajta közeledést mutatnak a baloldalhoz, első lépésként a szociáldemokráciához. Ez volt az a sokat szidott mondatom az alkalmi népitánc csoportról; egyet jobbra, kettőt balra. Kezdődött a száznapos program megszavazásával, ami nem volt egyéb, mint az MSZP választási ígéreteinek beváltása. Ezután következett Orbán Viktor országértékelő beszéde, melyben nyitott a késő kádári kommunisták irányába. Majd jött a munkástagozat illetve a szociáldemokrata tagozat létrehozása, végül pedig az MSZMP négyes jelszavából megtartott hármas jelszó. Ezek arra utalnak, a Fidesz az értékelvű jobboldali szavazóknak hátat fordítva most a baloldalt célozta meg. Szép út ez a liberalizmus, a középutasság, a konzervativizmus, a radikális jobb és a szociáldemokrácia pályaívén.

Annak idején a KDNP elnöke, Giczy György is leministránsfiúzta Orbán Viktort, azt érzékeltetve, hogy a kereszténydemokraták mellett hiteltelen a Fidesz-vezetés vallásossága. A választók viszont hitelesnek fogadták el a néhány évvel korábban még provokatívan egyházellenes párt változó arculatát.

Azt nem állítom, hogy ez nem ügyes, sot számító politika. Rövid távon lehet ravaszkodni, pragmatikus lépésekkel eredményeket elérni. De ez a stílus tőlem távol áll.

Az MDF ideális esetben két EP-képviselői helyet szeretne. Ennyi biztos befutót ajánlott Orbán Viktor, amikor a közös indulást javasolta.

Így születnek a legendák. Soha nem volt szó sem egyről, sem kettőrol, sem háromról. A közös indulás lehetőségét ajánlotta fel Orbán Viktor. Ez számunkra azonban nem volt elfogadható, mert az Országos Gyűlés másfél évvel ezelőtt eldöntötte az önálló indulást. A javaslatra így nem is mondhattam mást, mint hogy a megmérettetést választjuk. Egy pártnak legitimitást csak a választói akarat adhat, és ezt a legitimitást kéri a Magyar Demokrata Fórum ezen a választáson.

Meglepő volt, hogy amikor beszállt az EP-választás belpolitikai következményeit taglaló kórusba, feltéve a kérdést, ki lesz a kormányfő június 13. után.

Nem szálltam be. Nem állítottam azt, amit itt sokan mondanak, hogy legitimációs problémákat vet fel a választás. Egyetlen kérdést tettem fel. A kormányzati struktúrára vonatkozóan rögtön meg is kaptuk rá a választ: a struktúrában mindenképpen lesz változtatás. A miniszterelnök személyére vonatkozóan pedig elfogadom, hogy ha a szocialista párt azt mondja, függetlenül a júniusi választás eredményétől, Medgyessy Péter lesz Magyarország miniszterelnöke.

Az EP-választáson a kis pártok különösebb drámák nélkül megtudhatják, mekkora a támogatottságuk, két év múlva viszont lehet, hogy a parlamentbe kerülés lesz a tét. Szurkol azért az SZDSZ sikerének is?

Ellenzékben és kormányon is híve vagyok a koalíciós kormányzásnak. A demokráciához hozzá tartozik, hogy legyenek az embernek barátai, társai, riválisai, hogy folyamatosan legyen egyeztetés, legyenek ellensúlyok és demokratikus fékek a hatalomgyakorlásban. Senkinek nincs a zsebében a bölcsek köve. Az ország helyzete, jövoje óriási felelősség. Ezért én annak vagyok a híve, hogy Magyarországon ne legyen olyan karcsú a politikai paletta, mint amilyen mára kialakult, két kormány- és két ellenzéki párttal. Ezek az éles választóvonalak nem tesznek jót. Ezt a fajta végletességet oldhatnák azok a pártok, amelyek képesek és alkalmasak arra, hogy különféle felállásokban, koalíciókban részt vegyenek. Ez egyfajta szabadságot és mozgást is jelentene a koalíciókötéseknél. Nekem hiányzik a kereszténydemokrata néppárt, hiányoznak a kisgazdák, a zöldek, és sorolhatnék még néhányat. És ebben a valódi többpártrendszerben megvan a szerepe és helye az SZDSZ-nek. Én hiszek az európai parlamentáris demokráciák gyakorlatában.

Egy rosszmájú politikai elemző nemrégiben azt mondta, jelenleg az MDF igazán markánsan csak az Irakkal kapcsolatos álláspontjában különbözik a Fidesztől. Ma már ez sincs így.

Nemcsak rosszmájú, felületes is lehetett az az elemző, aki csak az iraki kérdésben vett észre különbséget. Az MDF sokat dolgozott azért, hogy jobb választási eljárásról szóló törvényünk legyen, hogy ne ismétlődhessen meg a 2002-es választási botrány. A javaslatunkat a Fidesz nem támogatta. Az iraki kérdés csak egy a sok közül, melyben a Magyar Demokrata Fórum morális alapon döntött annak idején. Ma már a közvélemény-kutatások hatására a Fidesz is más álláspontot képvisel. Ezt hívtam az imént pragmatikus, haszonelvű politizálásnak.

Korábban is előfordult, hogy miután egy témájuk a nyilvánosságban nagyobb teret kapott, jött a Fidesz és kiszorította képviseletéből az MDF-et.

Ez általában így szokott lenni, de egyre többen látják, hogy hoppá, ezt korábban Herényi Károly vagy Dávid Ibolya mondta. Nemrégiben olvastam egy dolgozatot a "témarablásról", azóta kissé tudatosabban nézem ezeket a dolgokat. Az elmúlt két évem arról szólt, hogy nemzeti párbeszéd nélkül nincs előrelépés, hogy szükség van közös nevezőre, nemzeti minimumra. Nem éltünk hiába. Ma már hányan beszélnek arról, hogy összefogásra, megállapodásra van szükség, hogy az Európai Parlamenti magyar képviselők ne kerüljenek egymással szembe. A lényeg az, hogy javaslataink célba érnek.

Az utóbbi hetekben felerősödött a Fidesz és az MDF közötti konfrontáció, vagy legalábbis bekeményedett a stílus.

Én ezt nem így látom, évek óta folyamatosan így megy. De ebben semmiféle új elemet nem látok. Az alaphelyzetben nem értünk egyet. A Fidesz a jobboldalon deklaráltan egyetlen szervezetet akar. Az MDF viszont több pártot szeretne látni.

Fotók: Barakonyi Szabolcs

Ahhoz, hogy egy párt jöjjön létre a jobboldalon, a Fidesz egy frakciót akart. Mi ezt nem fogadtuk el. Ezután a Fidesz uniópártot vagy pártuniót akart létrehozni. Az MDF nem foglalkozott ezzel az üzenettel. A következő lépés a kettős tagság meghirdetése volt, ami egyértelműen az MDF tagságának szólt. Az MDF ezt politikai bigámiának tartja, tudathasadásos helyzetnek. Ezt is udvariasan kikerültük. De arra már nem lehetett olyan udvariasan válaszolni, amikor a Fidesz elnöke azt üzente, az MDF elnökével nem, csak a tagságával kíván tárgyalni. A tizedik parancsolat azt üzeni, nem illik megkívánni felebarátunk pártjának tagságát. Az utolsó lépés pedig az volt, hogy nincs szükség hagyományos jobboldalra és baloldalra. A rendszerváltás után nagy nehezen helyreállt egy hagyományos értelemben vett jobboldal, annak radikális, konzervatív, kereszténydemokrata oldalával együtt. Ehhez mi ragaszkodunk.

A Fidesz nagyon következetes a maga politikájában, az MDF pedig rendkívül következetes a válaszaiban. A vasúti sínekhez tudom hasonlítani, haladunk egymás mellett. Egymás partneri együttműködését kellene tisztelnünk. Azt kellene tiszteletben tartani, hogy széles a demokrácia főutcája, s elférünk még egynéhányan rajta.

Az Orbánnal szemben a jobboldalon szokatlanul kemény hangvétel azonban az MDF-esek között is megütközést keltett. Lezsák Sándor például a kampányegység ellenére sem bírta ki, hogy ne jelezze nyíltan egyet nem értését. Képes lesz pacifikálni a kompromisszumkészebb blokkot a választások után?

Megítélésem szerint a választások után sokan belátják, hogy az MDF által választott politikai irány helyes. Folytatjuk a "normális Magyarországért" programot, és a tisztességes közéletért programot. Nem bánom, ha viták kísérik a munkát, sokkal jobban becsülöm a vitában kialakult álláspontot és politikát, mint a diktátumokat. Én a többség véleményét képviselem, de magánvélemények is elhangoznak az ügyekben. Az MDF már csak ilyen. A lényeg, hogy a többség egyetértsen, most pedig ez a helyzet.