Nem működik együtt a dzseníni menekülttáborban történteket feltáró bizottsággal Izrael - döntött az ország kormánya keddi ülésén. Az izraeliek követelései még nem teljesültek - indokolták a döntést kormány-közeli források a CNN-nek. A Ha'aretz című izraeli napilap információi szerint az elutasítást a Nemzeti Vallási Párt miniszterén kívül a kabinet valamennyi tagja támogatta.
Genfben várják a döntés
A tényfeltáró csoport tagjai egészen addig Genfben tartózkodnak majd, amíg Izrael hivatalos formában nem hozza a New York-i ENSZ-központ tudomására a döntését - mondta el sajtótájékoztatóján Stefan Dujaric, a tényfeltáró csoport szóvivője. Az izraeli kabinet hétfőn annak ellenére elhalasztotta a dzseníni kérdés tárgyalását, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár kijelentette: a tényfeltáró csoport munkájának elkezdése rendkívül sürgős.
Az izraeli hadsereg ciszjordániai offenzívája során vonult be Dzsenínbe, ahol a palesztinok állítása szerint több mint ötszáz palesztint megölt. Izrael hevesen tagadja a palesztinok állítását, az áldozatok számát sokkal kisebbre becsülve. Több tucatnyi, nem több száz - nyilatkozták erről kormányzati tisztviselők. A palesztinok becsléseit független források még nem erősítették meg.
Háromezren fedél nélkül
Vasárnapig ötvenkét holttestet távolítottak el a tábor területéről - nyilatkozták segélyszervezetek munkatársai a CNN-nek. Adataik alapján az 1896 táborban található otthonból száznegyven semmisült meg, és további kétszáz szenvedett károsodást. A tábor 13 ezer lakójának negyede maradt otthon nélkül. Az izraeli hadsereg huszonhárom katonája vesztette életét az akció során.
Folytatódó tárgyalások
A Születés Templománál folytatódnak a tárgyalások az ostrom feloldásáról. A fő kérdés annak a több tucatnyi fegyveresnek a sorsa, akiket Izrael terroristának tart. Izrael elfogadható megoldásnak tartaná a terroristák izraeli bíróság elé állítását, esetleg száműzését egy harmadik országba. A templomban tartózkodók közül ketten kapcsolatba léptek az ostromló katonai alakulatokkal, őket - miután elhagyták a templom területét - kihallgatásra vitte a hadsereg.