Külföld

Saron pártja elutasítja a palesztin államot

2002. 05. 13., 09:47 | Frissítve: 2002. május 13., hétfő 13:10

Jasszer Arafat palesztin elnök az amerikai CNN hírtelevíziónak adott vasárnap esti interjúban hangsúlyozta, hogy kész elismerni Izrael államot. Ezzel szinte egyidejűleg az izraeli Likud párt olyan határozatot fogadott el Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök javaslatára, amely szerint sohasem fogadja el egy önálló palesztin állam létrejöttét.

Jasszer Arafat
Arafat - nyilatkozata szerint - úgy képzeli el a jövőt, hogy egymás mellett létezik egy önálló palesztin állam, és a zsidó állam, amelyet ő kész elismerni, és amellyel kész békében élni. Kijelentette, hogy elítéli az izraeli polgári személyek ellen elkövetett palesztin merényleteket, és minden tőle telhetőt megtesz a terrorizmus leküzdéséért. Hangoztatta ugyanakkor, hogy nincs befolyása az Izrael-ellenes támadásokat végrehajtó terroristákra, ezek külföldről kapnak támogatást a tevékenységükhöz. Egyetlen államot sem kívánt megnevezni ebben az összefüggésben. Arafat kijelentette: mindenkor tiszteletben tartja azt a tényt, hogy a zsidó, a keresztény és a muzulmán vallásnak egyaránt vannak szent helyei a palesztin területeken. - Egy önálló palesztin államban mindhárom vallás híveinek helye lenne.

A Likud elutasítja a palesztin államot

Ariel Saron
Sohasem fogadja el egy önálló palesztin állam létrehozását az izraeli Likud párt, amely vasárnap esti határozatával Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök véleményét fogadta el, elvetve Ariel Saron kormányfő előterjesztését.

Saron a pártján belül reá nehezedő nyomásra válaszolva a jobboldali Likud (Egyesülés) vezető testületének ülésén olyan álláspont elfogadását javasolta, hogy a palesztinoknak véget kell vetniük a fegyveres akcióknak és politikai reformokat kell megvalósítaniuk, mielőtt bármiféle tárgyalások kezdődhetnének államuk létrehozásáról. Pártját arra kérte: támogassák a kormány erőfeszítéseit a béke és biztonság megteremtésére A Likud azonban elvetette kormányfője véleményét, s a Netanjahu által javasolt tervezetet szavazták meg, amely egyszerűen kizárja egy független palesztin állam megteremtését.

Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló szerint a szavazás megkérdőjelezi azt a reményt, hogy bármiféle megállapodás jöhet létre Izrael és a palesztinok között. "A végjáték most már világos, ez a háború nem a terror ellen folyik, hanem.. a 3,3 millió palesztin feletti további uralkodásért. Ez nagyon veszélyes, s reményeim szerint felnyitja a világ szemét, megmutatva, hogy kivel is van dolgunk. Hány palesztin ébred majd holnap azzal, hogy nincs mit vesztenünk?" - mondta Erakat a CNN hírtelevíziónak.

Netanjahu a Likud élére kerülne?

Benjamin Netanjahu
Az izraeli kormányfő hevesen ellenezte a végül nagy többséggel elfogadott - s számára komoly vereséggel felérő - határozatot, azzal érvelve megakadályozása érdekében, hogy egy ilyen állásfoglalás nyomán hatalmas nyomás nehezedne Izraelre és megkötné a kormány kezét a diplomáciában.

Az AP hírügynökség értékelése szerint habár a Likud vezető párttestületének ugyan nincs arra hatalma, hogy a kormányfőt kibuktassa székéből, de a szavazás jelzi, mily csekély támogatással bír Saron saját politikai hátországában. A mostani konfliktus hátterében Benjamin Netanjahu volt kormányfő áll, aki bejelentette, hogy a Likud élére pályázik, s reményei szerint Saron helyett őt választják majd kormányfőnek. A Likud mindig is ellenezte a palesztin állam megteremtését. Saron a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy szigorú feltételek teljesítése mellett beleegyezne egy ilyen állam létrehozásába, amely egy ponton túl "elkerülhetetlen" lenne szerinte.

hirdetés

N; N;
hirdetés