Magyar invázióról beszélnek Malmőben

2006.11.21. 18:24
Az EU nem igazán készült fel arra a helyzetre, hogy egyik tagállamából egyszer csak a másikba kívánnak átvándorolni nehézségeik miatt a kisebbségek, nyilatkozta a malmői alpolgármester a magyarok inváziójára.

Kitoloncolhatják Svédországból azokat a magyar romákat, akik az utóbbi hetekben próbáltak menedékjogot kérni, és a hatósági elutasítás után illegálisan próbálnának a skandináv országban maradni, mondta kedden Malmö alpolgármestere. Kent Andersson, a migrációért és a munkaerőpiacért felelős alpolgármester szerint a korlátozás azokra vonatkozhat, akik nem tudják igazolni, hogy a svéd állam segítsége nélkül el tudják tartani magukat.

Megjegyezte: a bevándorlási ügyek, így a magyar romák által kérelmezett politikai menedékjog a svéd migrációs hivatalok "saját, független hatáskörébe tatoznak". A város csak áttételesen kapcsolódik be a bevándorlók ügyébe, például oktatási, szociális és egészségügyi programokkal segíti elő az újonnan érkezettek társadalmi beilleszkedését.

Külön foglalkoznak a magyar romákkal

A svéd külügyminisztériumban valóban külön foglalkoznak a magyar romák ügyével, mondta Kent Andersson, aki a részletekről nem tudott tájékoztatást adni. Az eddigi több mint 230 menekültügyi kérelemmel kapcsolatban kiemelte: "ez új jelenség, új szituáció", amelyre "európai uniós szinten kell megoldást találni". "Az EU nem igazán készült fel arra a helyzetre, hogy egyik tagállamából egyszer csak a másikba kívánnak átvándorolni nehézségeik miatt a kisebbségek" - fogalmazott a malmői alpolgármester Szavai szerint a helyzet mielőbbi jogi szabályozást követel, mert "Európában majdnem mindenhol vannak kisebbségek", így a magyarok által felszínre hozott problematika máshol is felmerülhet.

Az évente 1500-2000 bevándorló kérelmét fogadó, harmadik legnagyobb svéd város vezetője szerint "semmi különlegesség" nem tapasztalható a városban a magyarok inváziója miatt. Több mint 10 napja írtak róla a lapok, de azóta alig foglalkozik a témával a svéd média, mondta Kent Andersson.