37 millió rubelt adtak egy Putyin-festményért
Több mint egymillió dollárt és több mint 240 millió forintot keresett volna festményével a volt orosz elnök, ha nem jótékonysági árverésről van szó. A második helyezett Matvijenko képe, mint már egy másik alkotása a tavalyi árverésen is, 11,5 millió rubelért mintegy 75 millió forintnak megfelelő összegért talált gazdára.
A kormányfő alkotását egy moszkvai galéria tulajdonosa vette meg, Matvijenkóé - már nem először - egy építőipari vállalaté lett. A cég nevében ezúttal a tulajdonos lánya licitált.

A Carszkoje Szelo-i Karnevál alapítvány, amely az észak Velencéjének is nevezett város számos kulturális projektjét támogatja, három éve rendez Karácsonyi ABC címmel vásárt. Ennek egyik attrakciója, hogy neves emberek a megadott témára, az ABC nekik jutó betűjéből kiindulva képet festenek, amelyet később elárvereznek.
Putyin december 26-án vállalkozott a kép megfestésére, s az U betű jutott neki. Az eredmény egy zöldes színű falban lévő, sárgára festett ablakkeret, körülötte alul pirossal hímzett fehér függöny, amilyen régebben a magyar parasztházakban is volt. Az ablakon át a sötétben fehér, kisebb részben piros hópelyhek és talán fények látszanak.
A keret alá Putyin színes, lendületes és szintén mintás betűkkel odaírta a mű címét - Uzor (Minta) -, a függöny fehér felső részére pedig hatalmas szignót helyezett el. Az alkotást némileg feljavították az alapítvány művészei, akik igazi csipkét ragasztottak a függöny hímzett végéhez, s így már egész szemrevaló a kép.
Az árverés bevételét ezúttal a város gyermekkórházainak és néhány felújításra szoruló templomnak juttatják.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Huszonkét ország nagykövetsége tiltakozik a Pride-ot tiltó jogszabály ellen
A hét szomszédos országból csak kettő írta alá a nyilatkozatot.
18 perce
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet"
10 perce
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
2 órája
- Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot
Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
39 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
4 órája
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
6 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
4 órája
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
2 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
3 órája
- Címlapon
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
14 perce
- Címlapon
Emelkedés jön az üzemanyagárakban, érdemes még a hétvége előtt tankolni
A benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni.
27 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
7 órája
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
5 órája
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
3 órája
- Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van
Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.
3 órája
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Címlapon
Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog
Fejlesztési okok állnak a háttérben.
2 órája
- Címlapon
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
6 órája
- Címlapon
Itt az újabb csavar, mégsem dőlt el az óraátállítás sorsa
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
13 perce
- Címlapon
Ember Márk: Hajlamosak vagyunk a különbözőségeink alapján meghatározni magunkat
Hivatalosan is elkezdődött a Highlights of Hungary 2025-ös idénye.
42 perce
- Címlapon
Károly király minden nyilvános szereplését lemondta
Az uralkodó a rákkezelés átmeneti mellékhatásait tapasztalta.
11 perce
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13