1996. szeptember 26-án a tálibok elfoglalták Kabult, Afganisztán fővárosát. Szinte azon nyomban megszállták az állami televíziót, és valamennyi műsort betiltották. Négy évvel hatalomátvételük után a tálibok és szövetségeseik már az ország területének 90 százalékát az ellenőrzésük alatt tartják. Az írott sajtó (tíz lap az egész országban) teljes mértékig a hatalom ellenőrzése alatt áll.

Dezső András (dandras@mail.index.hu)
2000. november 29., szerda 17:52


Igaz, ez a tálibok megérkezése előtt sem volt másképpen: az afgán médiát 1973 óta a fennálló hatalom tartotta kézben. A tálib milíciák mindenkit elfogtak, akit ügyük ellenségének véltek. Így került börtönbe 1996-ban a Mayan lap újságírója, Khalil Rostaqi és Abdulhanan Rahimi, akik az állami televízió munkatársai voltak. Ők még szerencsésnek minősülnek, börtönbüntetéssel megúszták a kalandot, bár szabadulásuk után figyelmeztették őket, hogy a legközelebbi elfogásuk már a halált jelentené számukra.

A 21 millió lakost számláló Afganisztánban jelenleg összesen tíz, információban totál szegényes újság van. Ezek közül az angol nyelvű Kabul Times a kormány kirakatlapja. A publikációk tartalma siralmas: nem tartalmaznak képeket, sem portrékat, sem olvasói leveleket, sem publicisztikát. Minden egyes leközölt információ a minisztérium hivatalos sajtóosztályától származik.

Az viszont érdekes, hogy a kabuli egyetem újságíró szakán - a rektor elmondása szerint - a nemzetközi sajtóetikát tanítják a leendő sajtómunkásokat. Az már más lapra tartozik, hogy az egyetemen kívül mi zajlik - nyilatkozta a Riporterek Határok Nélkül (Reporter Sans Frontiers, RSF) nevű szervezetnek a rektor, aki nem kívánta kommentálni a tálibok médiapolitikáját.

A tálibok mindenesetre nem olyan hülyék, mint gondolnánk, hiszen viszonylag hamar felismerték a világháló nyújtotta propagandalehetőséget: ebben az évben útnak indították The Islamic Emirate címmel saját magazinjukat. A magazinban megjelenő írások a weboldalon is hozzáférhetők, de az újság papírváltozatát Londonban, Frankfurtban vagy akár New Yorkban is megrendelhetjük a megadott telefonszámokon. A cikkek címei önmagukért beszélnek, ideológiai képletük megértéséhez nem kell szakirányú végzettség, a lényeg, hogy mindenki gonosz, aki nem velük van, beleértve a nemzetközi szervezeteket is. Azt ugye felesleges is megemlíteni, hogy Afganisztánban tiltott dolog az internet használata.

De nemcsak az afgán újságírók képtelenek normális körülmények között dolgozni, hanem az Afganisztánban jelen lévő külföldi sajtómunkások ugyancsak szorult helyzetben vannak. A tálibok gyakran bántalmazzák őket. 1996 szeptembere óta huszonöt külföldi újságíró élvezte már az afgán börtönök kényelmét. A börtönbüntetést hamar kiszabják: Dorothée Olliéric, a francia France 2 televízió munkatársát például csak azért csukták le, mert nőkkel készített interjút.

Amikor egy külföldi újságíró Kabulba érkezik, a hatóság első dolga a megszeppent pofa orra alá nyomni egy 21 pontból álló listát, amin rajta van, hogy mit tehet és mit nem. A szigorú szabály azon része, hogy az újságíró “cikkeivel nem sokkolhatja az embereket” elárul mindent, azaz, hogy az illető semmiről nem készíthet képet, semmiről sem írhat. Csak a Móricka által elképzelt “afgán valóságról.”

Persze a tálibok elől külföldre menekült afgánok sem ülnek ölbe tett kézzel. Afgán források szerint külföldön mintegy harminc, az ellenzék által írott újság létezik, ebből egy tucat a weben is hozzáférhető. Ezeket a lapokat Pakisztánban, Tadzsikisztánban, Németországban, Iránban, illetve az USA-ban nyomják. Néhány példányt Afganisztánba is becsempésznek, de ezen újságok olvasása ott igen súlyos bűn. A Pakisztánban kiadott Wahdat napilap az afgán menekültek közkedvelt lapja.

az oldal tetejére