Slota gyakorlatilag lenácizta Magyarországot
További Külföld cikkek
- EU-csúcs: Szíria esete jól mutatja, hogy az oroszok nem legyőzhetetlenek
- Cseh milliárdosé lesz a brit Royal Mail
- Orbán Viktor Brüsszelből jelentkezett, baráti körben hangolódik az EU-csúcsra
- Új szír vezető: Szíria kimerült, nem jelent fenyegetést a világra
- Műholdképek mutatják, ahogy Moszkva elkezdi kivonni erőit Szíriából
Ján Slota szerint a szlovák-magyar kapcsolatok valóban nagyon rosszak, de korántsem Szlovákia, hanem Magyarország miatt, ahol valami hasonló készülődik, mint a múlt század húszas éveinek elején, amikor egy müncheni kocsmai sörözés nyomán "egy alacsony bajszos emberből 1933-ban német birodalmi kancellár lett".
A magyarellenes szlovák kormánypárt (SNS) vezetője Sólyom László nyilatkozatára reagált. A köztársasági elnök a hét végén a visegrádi országok államfőinek pöstyéni (Piestany) találkozóján azt mondta, hogy a két ország kapcsolatainak különböző rétegeiben más-más a viszony, de Slota havi rendszerességgel egymás követő nyilatkozatai egyként sértik a szlovákiai és a magyarországi közösséget. A magyar államfő szerint Szlovákiában a magyarellenesség a legmagasabb politika szintjén is jelen van, s "amit hiányolok, hogy kormányzati szinten ettől soha el nem határolódtak".
A házigazda, Ivan Gasparovic szlovák államfő ugyan próbálta tompítani a feszültséget, és azt találta mondani, hogy a két ország viszonya egyáltalán nem rossz, persze vannak olyan problémák, amelyek időről-időre felszínre kerülnek. Ám Slota replikázott, szerinte a szlovák-magyar kapcsolatok igenis nagyon rosszak, ugyan a politikusok rendre mosolyognak, de mindenki érzékeli, hogy a két ország kapcsolatai fagyponton vannak.
Ezt a problémát, állította a szlovák politikus, nem Szlovákia, hanem a szlovákiai magyar politikusok gerjesztik. "Ezek szó szerint zsarolják a szlovák kormányt. De nem csak a szlovákot, a magyart is", mondta Slota, aki szerint a körvonalazódó magyarországi választások fényében, politikai ambícióik teljesülésének érdekében a magyar politikusok előszeretettel játszanak a magyar kártyával Szlovákiában is.
Slota szerint "az újfasiszta magyar szervezet, a Magyar Gárda" mögött a Fidesz és a Jobbik áll. E tekintetben, vélekedett Slota, megdöbbentő, hogy a nemzetközi politika semmilyen módon nem avatkozik be" az adott magyarországi állapotokba, amikor a nevezetes müncheni kocsmában is hasonlóképpen kezdődött minden.
"Az elején fecsegés, fenyegetőzés, ami aztán végső kimenetelét tekintve igen rosszul végződhet. Mert ha azt vesszük, hogy a Magyar Gárda egyes tagjainak őrző-védő szolgálatai vannak, s hogy ezek hivatalosan fegyverkezhetnek, akkor igazán nem tudom, hogyan végződhet mindez, de hogy jól nem, az biztos", ágált a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője.
Slota korábbi kijelentései szerint Budapestet a földdel kellene egyenlővé tenni. Ő volt az, aki Szent Istvánt lovas bohócnak, Göncz Kingát ápolatlan kócos asszonynak, Csáky Pált ganénak nevezte, aki Szlovákia területi integritásának veszélyével, a magyarok autonómia-törekvéseivel riogatja a szlovákokat, szaporítva az ezért reá szavazó szlovákok táborát, akitől azonban Robert Fico kormányfő eddig egyszer sem határolódott el.
A KMKF-nek is nekiment
Slota vasárnap a TASR szlovák hírügynökségnek nyilatkozva folytatta magyarellenes kirohanásait. Slota szerint Budapesten azért hozták létre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), hogy azt "a szomszédos országok belügyeibe való beavatkozás eszközeként" működtessék. Azt állította, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a szlovák parlamentben ülő, a "szlovák adófizetők pénzéből fizetett képviselői a Szlovákia területi egységét veszélyeztető budapesti célokat követve teljesítenek feladatokat".
"A KMKF a magyar állam alkotmányos intézményeként, az európai magyarok kulturális, gazdasági, különösképpen pedig politikai egyesítését követő program alapján, a fórum tagjait konkrét feladatokkal megbízva törekszik a történelmi Magyarország (Velké Uhorsko) feltámasztására" - fogalmazott Slota. Egyúttal jelezte: a hétfői szlovákiai munkaszüneti napot követően, kedden haladéktalanul kezdeményezni a szlovák parlament házbizottságának azonnali összehívását, hogy a soros parlamenti ülésen az MKP-frakció tagjait elszámoltassák a KMKF budapesti üléséről.
Az SNS ennek ismeretében teszi majd meg a budapesti politika veszélyeinek elhárításához szükséges lépéseket célzó javaslatait. A hírügynökség hozzáteszi: a KMKF támogatja, hogy Brüsszelben létrehozzák a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodáját, s hogy a KMFK az Országgyűlés házelnöke, Szili Katalin kezdeményezése nyomán még 2003-bn jött létre, tagjai azóta évente egy alkalommal találkoznak.
"Ha már házbizottsági ülés, ám legyen, de akkor Slota végeláthatatlan magyarellenes megnyilatkozásai miatt" – reagált az MTI érdeklődésére Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke. A politikus szerint amit Slota művel, az hetente legalább egyszer indokolttá tenné a házbizottság összehívását. Az MKP azonban ezt egyszer sem kezdeményezte, tudván, hogy az SNS elnöke megzabolázhatatlan: Slota megszelídítésével azért is hiábavaló lenne kísérletezni, mert ebbéli szándékában az MKP aligha találna támogatókra. A szlovák pártok, kormánypártiak és ellenzékiek egyként attól félnek, hogy Slota ellen fordulva szavazókat veszítenének.
Ezt bizonyítják a közvélemény-kutatások, amelyek tanúsága szerint Slota pártjának támogatottsága már a 15 százalékot súrolja. Legfőbb kortese pedig Robert Fico miniszterelnök, aki még soha nem határolódott el egyetlen kijelentésétől sem. Félő, hogy ezt a jövőben sem teszi meg, mondjon az SNS elnöke bármit, ő azzal is azonosulni fog - fogalmazott Duray, emlékeztetve arra, hogy a visegrádi államfők hét végén lezajlott pöstyéni találkozóján "Ivan Gasparovic államfő is Slota szekerét tolta".