Külföld

Két fertőzött és négy levél Pakisztánban

Új eredmények az amerikai nyomozásban is

2001. 11. 03., 15:43 | Frissítve: 2001. november 03., szombat 16:07

Két más helyen tartózkodó ember van kitéve az anthrax-szal való fertőzöttség esélyének - véli Pakisztán tudományügyi minisztere. A négy gyanús levél közül legalább egy tartalmazott anthrax baktériumot. Egy, a floridai nyomozásban résztvevő egészségügyi tisztviselő elmondta, az első anthrax-levél célpontjául szolgáló kiadó vállalatnál most annak a lehetőségét vizsgálják, érkezhetett-e több levél is a címre.

Eddig egyik anthraxnak kitett pakisztáni személynél sem jelentkeztek az anthrax tünetei, nyilatkozta a CNN-nek Atta-úr-Rahman, Pakisztán Tudomány és Technológia minisztere. Véleménye szerint az esetekre idejekorán fény derült, és így a személyek megfelelő kezelésben részesültek. Kérdésre válaszolva elmondta, nem tudja, vizsgálták-e a két személynél az anthrax kialakulását, de a levelekkel való érintkezésük miatt fertőzöttként kezelték őket.

Négyből egy biztos

A négy jelentett esetről elmondta, eddig csak egy esetben állítható bizonyosan az anthrax jelenléte, a másik három esetet magánlaboratóriumok vizsgálták ki, ezek még kormányzati megerősítésre várnak. Mint azt Rahman a CNN-nek elmondta, eddig egy országos napilap, egy komputer-vállalat és egy bank kapott levelet, ezek közül az egyik kettőt is.

Mahmood Sham, Pakisztán legolvasottabb lapja, a Daily Jang szerkesztője a CNN-nek elmondta, lapjuknál bontották fel az egyik levelet október 23-án. A levélben található por lépfene volt, és az azt felbontó munkatárs meg is fertőződött, tette hozzá.

Pakisztánban nincs lépfene előállítására és kezelésére alkalmas laboratórium, "tehát az biztosan kívülről érkezett egy olyan országból, ahol erre alkalmas létesítmények vannak." - nyilatkozta a miniszter.

Több levél is érkezhetett

Eközben Floridában már azt vizsgálják, érkezhetett-e több levél az elsőként anthraxot kapó American Media Inc. (AMI) címére. Erre utal az a tény, hogy szerdán lépfene-spórát találtak immár a hatodik Palm Beach-i postahivatalban is. Ez a hivatal a National Enquirer című AMI által kiadott bulvárlaptól visszairányított leveleket kezelte.

"Nem valószínű, hogy Bob Stevens (az elsőként elhunyt képszerkesztő) kapcsolatba kerülhetett levelekkel ebből a létesítményből" - nyilatkozta Tim O'Connor, a megyei egézségügyi hivatal szóvivője. Az első levél által megfertőzött másik dolgozó, Ernesto Blanco, bár egy ideig közel állt a halálhoz, most már otthon gyógyul.

hirdetés

N; N;
hirdetés