Külföld

Tiltakoznak a washingtoni postások

Az Index bemutatja az antrax-leveleket

2001. 10. 24., 10:50 | Frissítve: 2001. október 24., szerda 15:21

Kivizsgálására vár több száz postai dolgozó Washington kórházainál. A postások tiltakoznak, azért mert a szükséges vizsgálatokat késtek. A postai alkalmazottak két társuk halála után jelentkeztek tömegesen a kórházakban, miután kiderült, a felbontatlan levelek is fertőzhetnek. Az Index bemutatja az eddig feltárt antrax-leveleket.

A két áldozatul esett postai dolgozó a kongresszus leveleit feldolgozó brentwoodi postán dolgozott, ahol keresztül ment a Tom Daschle szenátornak küldött levél is. Ezek után merült fel, hogy ki kellene vizsgálni az alkalmazottakat. Két másik, ugyanezen a postán dolgozó postás is tüdőantrax fertőzést kapott.

Mint azt vezető washingtoni egészségügyi illetékesek elismerték, késedelem történt a postai dolgozók szűrésében az első lépfenefertőzés megállapítása után. Az amerikai főváros vezető egészségügyi tisztségviselője, Dr. Ivan Walks szerint azonban ezen mára sikerült változtatni.

Felháborodott postások tiltakozása

Tiltakozásukat fejezték ki ezzel kapcsolatban washingtoni postai dolgozók, akik százával gyülekeznek a helyi kórházaknál a tesztek elvégzésére várva. Meglepetésüknek adtak hangot, amiért a fehér házi tisztviselőket azonnal kivizsgálták a Tom Daschle-nek küldött levél miatt, míg őket, akik közvetlenül kerültek kapcsolatba a levelekkel, nem.

"Tenniük kellett volna valamit, amikor az első levél megérkezett a Capitoliumba. Mindenkit kivizsgálnak ott fenn, akinek semmi köze nem volt a levelekhez azokat is, minket meg nem. Ép ésszel rájöhettek volna, hogy a levelek a postán keresztül jutottak el hozzájuk" - nyilatkozta egy felháborodott postai dolgozó a BBC-nek.

Az elnök nem beteg

A Fehér Házat is elérő antrax újabb jele annak, hogy az Egyesült Államok kétfrontos háborút folytat a terror ellen - mondta az esetről George W. Bush elnök. Egyelőre még nincs bizonyíték arra, hogy a 12 megerősítést nyert antraxeset is a terroristák műve, de a nyomozás fókuszában Oszama bin Laden áll - nyilatkozták amerikai igazságügyi tisztviselők a BBC-nek. Bush elnök terroristának nevezett mindenkit, aki fertőzött levelet küld, és elmondta, bár nincs rá bizonyíték, nem lenne meglepve, ha Oszama bin Ladennek is köze volna a fertőzésekhez. Bush elnök azt is elmondta, őt magát nem fertőzte meg az antrax, azt azonban nem árulta el, kivizsgálták-e.

A fehér házi antraxot egy félreeső postai feldolgozóban találták, a Fehér Házban végzett környezeti mintavétel eredményei negatívok voltak. A két postai dolgozó halála azonban azt mutatja, az antrax tartalmú levelet nem feltétlenül kell felbontani ahhoz, hogy fertőzzön.

Ki se kell bontani, fertőz

Tüdőantrax gyanújával kezelnek egy New Jersey-i postai dolgozót is, aki szintén egy antrax-leveleket feldolgozó postán dolgozott. Az asszony súlyos, de nem válságos állapotban van - nyilatkozta a BBC-nek George DiFerdinando, New Jersey állami egészségügyi tanácsosa.

Tíznapos antibiotikumkúra sürgős megkezdésére szólították fel az érintett hamiltoni postahivatalt felkereső vásárlókat. A hamiltoni postán gyűjtött nyolcvan minta közül harminckettőben mutatták ki az antrax nyomait. A trentoni postán végzett tizenkilenc teszt mindegyike negatív lett.

Mindenki keresse fel háziorvosát, gyógyszerészét!

"A legfontosabb, hogy azok a dolgozók, akik még nem jártak orvosnál, és nem íratták fel az antibiotikumot, azonnal tegyék meg" - nyilatkozta DiFernando a CNN-nek - "Azok, akik meg már rendelkeznek a gyógyszerrel, de még nem kezdték el a szedését, sürgősen kezdjék el a kúrát!" Több mint 1100 dolgozó kezdte meg a kezelést.

A postai vásárlóknak is orvosuk felkeresését és az antibiotikumos kezelés elkezdését javasolja Vito Cetta, az amerikai posta New Jersey-i kerületi vezetője.

hirdetés

N; N;
hirdetés