Richard Cheney amerikai alelnök pénteken, a PBS közszolgálati tévécsatornának adott nyilatkozatában annak a gyanújának adott hangot, hogy az Egyesült Államokban előforduló lépfene-esetek Oszama bin Laden terroristavezér tevékenységével lehetnek kapcsolatban, bár e gyanúját bizonyítékokkal nem tudja alátámasztani.
Cheney elmondása szerint arra nézve már korábban szereztek bizonyítékot az amerikai illetékesek, hogy Oszama bin Laden emberei kiképzésben részesültek a biológiai és a vegyi fegyverek terjesztési módozatait illetően.
A lépfenének egy áldozata van
A lépfene (anthrax) esetek először a floridai Boca Ratonban, az ottani American Media Inc. nevű lapkiadó vállalatnál jelentkeztek. A múlt pénteken meghalt a kiadóvállalat egyik 63 éves férfi fotószerkesztője. Munkahelyi számítógépének billentyűzetén - miként a cég levélelosztójában is - megtalálták a lépfene kórokozóját. E héten hétfőn a levélelosztó egyik 73 éves férfi alkalmazottja, csütörtökön pedig 36 éves női alkalmazottja szervezetében mutatták ki a kórokozót. Ők intenzív antibiotikumos kezelést kapnak.
Levélben érkezik a baktérium
Pénteken kiderült, hogy szintén lépfene-kórokozó mutatható ki az NBC tévéhálózat egyik női alkalmazottja szervezetében - az ő esetében azonban nem a spórák belégzése révén, hanem a tapasztalatok szerint kevésbé veszélyes módon, bőrön át jutott a szervezetbe a baktérium. E negyedik érintett személy állapotát illetően sincs állítólag ok a komoly aggodalomra. Később ismeretessé vált, hogy a nő felbontott egy gyanús, ismeretlen eredetű port is tartalmazó borítékot, amelyet egyébként Tom Brokaw-nak, a tévéállomás sztár-műsorvezetőjének a címére küldött az ismeretlen feladó. (A fertőzött nő Brokaw munkatársi gárdájának a tagja.)
A levél a floridai St. Petersburgből érkezett napokkal ezelőtt. Ugyanabból a városból a minap a The New York Times szerkesztőségébe, Judith Miller címére is küldtek egy - az NBC-be érkezetthez hasonló, de a nyilvánosság előtt nem ismertetett szöveges tartalmú, valamint - szintén ismeretlen eredetű port is tartalmazó levelet. Miller a biológiai terrorizmus közismert szaktekintélye New York-i újságíró körökben. Az általa felbontott levél első vizsgálati eredménye anthrax szempontjából negatív, de ez még nem feltétlenül végleges diagnózis.
Lépfene a Microsoft Licensing-nél is
Ugyancsak pénteken a Nevada állambeli Renóban, az ottani Microsoft Licensing nevű vállalat irodájába gyanús postai küldemény érkezett. A riasztott illetékesek megállapították, hogy a küldemény az első teszt szerint valóban lépfene kórokozóval fertőzött - bár itt is csupán az első, nem feltétlenül a végleges eredmény vált ismertté. A cég a szoftverbirodalom egyik alkotóeleme, a Microsoft-szoftverek felhasználási engedélyeinek kibocsátásával foglalkozik.