Külföld

A CIA a gonosz tengely atomfegyverkezéséről

2002. 02. 02., 00:22 | Frissítve: 2003. február 01., szombat 15:46

Az amerikai titkosszolgálat nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyből kiderül, hogy Észak-Korea már exportőrként szerepel a közel-keleti rakétapiacon. Az elemzés kitér arra is: a kommunista állam elegendő plutóniummal rendelkezik ahhoz, hogy nukleáris fegyvert állítson elő.

George W. Bush amerikai elnök keddi beszámolójában Iránt, Irakot és Észak-Koreát említette a "gonosz tengelyeként", amit mindhárom érintett állam visszautasított. A KNDK válaszában Bush szavait hadüzenethez hasonlította.

Rizs helyett rakétát

A Bush-beszéd után egy nappal nyilvánosságra hozott CIA-jelentés szerint Phenjan rendkívüli fontosságot tulajdonít a ballisztikus rakéták, illetve ezekhez kapcsolódó eszközök fejlesztésének és exportálásának. - Észak-Korea rakétákkal és tömegpusztító fegyverekkel szerelkezik fel, miközben lakosai éhen halnak - fogalmazott Bush. A CIA weboldalán közzétett dokumentumokból az is kiderül, hogy a kommunista ország legfőbb keményvaluta-forrása a rakéták és a rakétatechnológia exportja. Az így befolyt pénzt az észak-korai kormány további rakétafejlesztésekbe fekteti.

A vevők főképp a közel-keleti térségből kerülnek ki, de a koreai rakéták Dél-Ázsia és Észak-Afrika piacain is kelendőek. Bizonyított tény például, hogy a pakisztáni Ghauri rakéták fejlesztésénél az észak-koreai technológia kulcsszerepet játszott.

Atom

A CIA megállapítja: Észak-Korea - az 1994-ben vállalt kötelezettségei ellenére - nem állította le nukleárisfegyver-programját. A titkosszolgálat legalább egy, vagy akár két atomrobbanófej előállításához szükséges plutóniummal rendelkezik; a technológia és a szükséges berendezések beszerzésében pedig orosz kapcsolatok segítik.

Atomfegyverkezésen érte a CIA Iránt is. Teherán a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek, illetve hordozóeszközök honi előállítására törekszik - idézi a CNN a hírszerzés beszámolóját. Irak, bár az Öböl-háború óta szigorúbb ellenőrzés alatt áll, szintén nem tett le arról, hogy tömegpusztító fegyverekhez jusson.

Hülye Bush

Bush beszéde nemcsak Észak-Koreában váltott ki hangos tiltakozást. Mohamed Khatami iráni elnök válaszában kifejtette: "az amerikai elnök megjegyzései nemcsak azt leplezik le, hogy nem tanul a történelemből, hanem azt is, hogy az Egyesült Államok külpolitikája rosszabb és irreálisabb, mint Bush előtt. Az iraki reakció ennél is messzebb ment; Taha Jaszin Ramadan iraki alelnök Bush szavait egyszerűen "hülyeségnek" nevezte.

hirdetés

N; N;
hirdetés