Külföld

Lépfene az igazságügyi minisztériumban is

Nem az al-Kaida áll a bioterrorista akció mögött

2001. 10. 29., 10:20 | Frissítve: 2001. október 29., hétfő 12:57

Lépfene-baktériumokat találtak az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának egyik postázójában is -jelentették be vasárnap éjjel. Eközben újabb postai dolgozóról derült ki, hogy megfertőzte az antrax. A nő abban a New Jersey állambeli hivatalban dolgozott, amelyen keresztül három fertőzött levél is átment.

Lépfene-baktériumok nyomait mutatták ki az igazságügyi minisztérium postázójában - jelentette be Susan Dryden, a tárca szóvivője vasárnap éjjel. A minisztérium alagsorában levő helyiséget bezárták, a lépfenevizsgálat eredményei keddre készülnek el. Azokat az alkalmazottakat, akik érintkezésbe léphettek a lépfene-kórokozókkal tíznapos antibiotikumos kezelésben részesítik. A hivatalos közlés szerint eddig 13 esetben találtak tényleges lépfenefertőzést: a betegekből nyolc belégzéses antraxban szenved.

Újabb postai dolgozó betegedett meg

Vasárnapi hivatalos közlés szerint az amerikai New Jersey államban egy postai dolgozóról megállapították, hogy - miként azt már napokkal ezelőtt is gyanították - valóban belégzéses antrax megbetegedésben szenved. A középkorú nő a Trenton melletti Hamilton település postai küldeményelosztó létesítményének az alkalmazottja.

Három fertőzött levél New Jersey-ből származott

Ezen a postahivatalon keresztül ment az a három levél, amelynek a borítékjába lépfenespórákkal fertőzött port töltött ismeretlen elkövető. A levelek az NBC tévé és a The New York Post című lap New York-i székházába, illetve Tom Daschle szenátor washingtoni irodájába küldték. A washingtoni postai küldeményelosztó létesítményben ketten meghaltak többen pedig megbetegedtek a lépfene kórokozójától.

Lépfene: újabb két halott Amerikában

A Washington Post szombati számában, kormányzati körökből származó információkra hivatkozva azt közölte: a lépfenefertőzéseket a CIA és az FBI egyre inkább egy amerikai szélsőséges csoport, mint a bin Laden vezette al-Kaida hálózat művének tartja.

Amerikai szélsőségesek műve lehet a lépfenefertőzés

hirdetés

N; N;
hirdetés