Külföld

WTC- túlélők haltak meg a queensi katasztrófában

2001. 11. 13., 14:36 | Frissítve: 2001. november 13., kedd 16:26

Életét vesztette a két hónappal ezelőtti Világkereskedelmi Központ elleni merénylet két túlélője is hétfőn, az American Airlines 587-es járatának lezuhanásakor.

A Merrill Lynch 29 éves brókere, Felix Sanchez köszönetet mondott Istennek szeptember 11-e után, hiszen csak pár perccel az utasszállító gép becsapódása előtt hagyta el a Világkereskedelmi Központban lévő irodáját, és így megmenekült a biztos haláltól. Egy másik túlélő, Hilda Yolanda Mayor az északi torony egyik földszinti boltjában dolgozott a terrorista támadás időpontjában, ám karcolás nélkül megúszta a több ezer halálos áldozatot követelő akciót.

November 12-én azonban nem volt ilyen szerencséjük, ugyanis mindketten az American Airlines 587-es, Santa Domingóba tartó járatán ültek. Az Airbus 300-as New York-i idő szerint röviddel kilenc óra után zuhant a queensi Rockaway negyedbe. Több ház is kigyulladt a becsapódáskor, a gépen tartózkodó 255 személy pedig életét vesztette.

Felix Sanchez barátja, Sid Wilson elmondta a New York Postnak: "A Világkereskedelmi Központ elleni támadás után úgy érezte, újjászületett. Amikor utoljára láttam, olyan élettel teli volt. Ezt nem tudom elhinni." Hilda Yolanda Mayor férjével együtt New Yorkban élt, és a Dominikai Köztársaságba akartak utazni, hogy hazahozzák a rokonokkal együtt ott tartózkodó két gyermeküket.

hirdetés

N; N;
hirdetés