Külföld

Megvan az első vádemelés a szeptember 11-i támadásért

2001. december 11., kedd 21:10

John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter kedden bejelentette, hogy hivatalosan vádat emeltek az ezrek életét kioltó, szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmény végrehajtására irányuló összeesküvésben való részvétel miatt Zacarias Moussaoui marokkói származású francia állampolgár ellen. Ez az első vádemelés a szeptember 11-én történtek ügyében. A vád alapján halálos ítélet is kiszabható.

Moussaoui még a nyáron, a bevándorlási szabályok megsértése címén került őrizetbe az Egyesült Államokban. Előzőleg egy pilótaképző intézet hívta fel a hatóságok figyelmét a férfi gyanús magatartására. (Csak a repülőgép vezetésére volt kíváncsi, a leszállás technikájának megtanulása nem érdekelte.)

A terrortámadások elkövetése után a fogva tartott Moussaoui lehetséges szerepe egészen új megvilágításba került. Az 1968-ban Franciaországban született férfi 1994 óta szerepelt gyanús alakként a francia terrorelhárító hatóságok nyilvántartásában, de nem volt ellene elég bizonyíték.

Az elmúlt hónapok során folytatott vizsgálat kiderítette: Moussaoui ugyanúgy afganisztáni táborokban kapott terrorista kiképzést, ugyanazokkal a hamburgi kapcsolatokkal rendelkezett, ugyanattól az egyesült arab emírségekbeli forrástól részesült pénzügyi támogatásban, ugyanúgy pilótaleckéket vett az Egyesült Államokban, ugyanúgy érdeklődött a mezőgazdasági permetező gépek használatának kérdései iránt, mint azok az öngyilkos merénylők, akik szeptember 11-én eltérítették a négy amerikai repülőgépet.

A négy gépet összesen 19 terrorista rabolta el. Gyakran emlegetett feltételezés, hogy az eredeti tervek szerint mind a négy gépet öt fős kommandó kerítette volna hatalmába, de az egyik gépre kiszemelt ötödik terrorista "akadályoztatva volt".

A vádirat szerint az összeesküvés az Oszama bin Laden vezette al-Kaida szervezet számlájára írható. Az al-Kaida vezetőit - Oszamát és társait - a Moussaoui elleni vádiratban "vád alá nem helyezett összeesküvő társként" nevezték meg.

Oszama bin Ladent, ha élve elfogják, katonai bíróság elé fogják állítani. >> Bővebben

hirdetés

N; N;
hirdetés