A tét

Az elnökség korai időszakában alakult ki a gyakorlat (főleg George Washington tevékenységének köszönhetően), amely a hivatalt az államfői szerepkör folyamatos hangsúlyozása mellett a külpolitikáért is elsősorban felelőssé tette. Az elnök hatalma a 19. század közepén, főleg a polgárháború alatt lényegesen megnövekedett, nem alkotmánymódosítás, hanem inkább a szokások megváltozása által. Abraham Lincoln az Észak-Dél ellentétet használta fel arra, hogy hatalmát jórészt a kongresszustól függetlenül gyakorolja, illetve olyan lépésekre is kiterjessze, mint szükségállapot bevezetése és hadbíróságok felállítása. Ezek egyértelműen Lincoln markáns személyiségének voltak köszönhetőek, amit jól mutat, hogy halála után a törvényhozó hatalom több kísérletet is tett az elnöki hatalom korlátozására: ekkor történt Andrew Jackson elnök alkotmányos felelősségrevonása is (impeachment). Az ezt követő időszak gyenge elnökséget hozott, a törvényhozás szinte teljesen a kongresszus kezébe került, elnöki vétó csak végső esetben kerülhetett elő.

A századforduló, az indusztriális fellendülés és a trösztök megjelenése újból előtérbe tolta az elnököt. A törvényhozásban is nagyobb szerepet vállalt a végrehajtó hatalom, leginkább Theodore Roosevelt alatt. A trend folytatódott egészen az első világháború végéig és Woodrow Wilson kormányzásáig.

A húszas évek nyugalmat hoztak, de csak a nagy gazdasági válságig. Innentől az állam - és így az elnök - szerepvállalása a gazdaság és a társadalom irányításában drasztikusan megnőtt, amely trend jórészt a reaganizmusig tartott. A folyamat legnagyobb alakja, és bizonyos szempontból elindítója Franklin D. Roosevelt elnök volt, akinek erőszakosságát - és természetesen a helyzet súlyosságát - jól jelzi, hogy szakítva a hagyománnyal, ami maximum két elnöki ciklust engedélyez egy embernek, négyszer indult a választásokon, hogy meg is nyerje azokat. Roosevelt gyakran a kongresszus és a legfelsőbb bíróság ellenkezésével mit sem törődve indította be reformprogramjait, hogy aztán hatalma a második világháború alatt még jelentősebbé váljon.

A háborút követő évek, a szembenállás az oroszokkal és a kínaiakkal, a fegyverkezési verseny, a jóléti rendszer kiépítése, valamint az államhatalomnak az élet egyre nagyobb részére való kiterjedése mind az elnöki hatalom további növekedését hozták. Az időszakot, amelynek legjellemzőbb időszaka a vietnámi háború, szereplője pedig Richard Nixon elnök, találóan csak a "birodalmi elnökség" (imperial presidency) korszakának nevezik. Ennek, ha nem is vetett véget, részben megálljt parancsolt a reagani időszak és a nyolcvanas évek "konzervatív forradalma", valamint az azt követő bushi elnökség. A baloldali Clinton kísérletei a szociális rendszer reformjára, illetve összeütközései személyes ügyei miatt a legfelsőbb bírósággal vitatható, hogy valóban ezzel a folyamattal állnak-e szemben, mindenesetre bizonyítják a hivatal meghatározó szerepét az amerikai államigazgatásban.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!