A Vatikán melegálláspontja
További Külföld cikkek
-
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
- Nyilvánosak a Kennedy-gyilkosság eddig szigorúan titkos aktái. Ezt tudtuk meg belőlük.
- Oscar-díjas rendezőt vett őrizetbe az izraeli hadsereg
- Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
- Eltávolítják Donald Trump kifogásolt festményét Coloradóban
A 18 bekezdésből álló dokumentumot kedden reggel hozták nyilvánosságra, óriási hírverés kíséretében, azok után, hogy egy héttel korábban az Adista katolikus hírportálon már kiszivárogtatták. A Vatikán egyelőre nem fűzött az utasításhoz további magyarázatot.
A szabályrendszert a vatikáni katolikus egyházközség állította össze, és XVI. Benedek pápa hagyta jóvá augusztus 31-én. A dokumentum szerint a homoszexuális cselekedetek komoly bűnnek számítanak, semmilyen körülmények között nem fogadhatóak el, mi több rendellenességnek tekinthetőek. Az utasítás ezzel szemben megköveteli a melegeknek kijáró tisztelet megadását, és hangsúlyozottan tiltja a melegek diszkriminálását.
Az utasítás értelmében olyan homoszexuális is lehet papjelölt, aki legalább három évig megtartóztatta magát, ennyi idő szükséges ugyanis a "megtisztuláshoz". Érdekesség, hogy a dokumentum nem szól a már felszentelt papként tevékenykedőkről, kizárólag a jelöltek szűrésével foglalkozik.
Az utasítás ellenzői azt kifogásolták, hogy a meleg jelölteknek nem lesz más választásuk, mint hazudni szexuális orientációjukról. A dokumentum egyébként meg is említi ezt a lehetőséget, és felszólítja a növendékeket az őszinteségre. "Komoly becstelenségnek számít, ha egy jelölt titkolja saját homoszexualitását" - áll a dokumentumban.
Más vélemények szerint az új szabályozás drámai visszaesést hozhat a hivatást gyakorlók számában, különösen az Egyesült Államokban, ahol feltételezések szerint a katolikus papok több mint egynegyede önmegtartóztató homoszexuális.
Konzervatív katolikusok üdvözölték a dokumentumot, amelyet jelentős lépésnek tekintenek a papság megreformálása felé vezető úton. Az egyházon belül és kívül sokan viszont úgy gondolják, hogy az "instrukció" elidegenítheti azokat a homoszexuális férfiakat, akik jó pappá válhatnának és képesek lennének betartani a szüzességi fogadalmat. Melegcsoportok pedig azt vetik a katolikus egyház szemére, hogy bűnbaknak használja a homoszexuálisokat a pedofil botrányok elkendőzésére - írja az MTI.
Kanonikus jogi szakértők szerint a dokumentum létrejöttének és hitelesítésének vannak hiányosságai, így a későbbiekben lehetőség lesz további tartalmi változtatásokra.
A svéd legfelsőbb bíróság felmentett a melegekkel szembeni gyűlöletbeszéd vádja alól kedden egy pünkösdista lelkészt. A vádirat szerint Ake Green egy 2003 évi prédikációjában "minden társadalom súlyos rákos daganatának" bélyegezte a homoszexualitást. A legfelsőbb bíróság ítélete szerint a prédikáció a szólás- és a vallásszabadság védelme alá tartozik az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmében.
Green volt az első olyan lelkész, akit elítéltek a gyűlöletbűncselekményekről szóló svéd törvény alapján, mert korábban egy alsóbb fokú bíróság bűnösnek mondta ki őt a homoszexuálisok elleni gyűlölet szításáért. Az ítéletet megfellebbezték, és a lelkészt felmentették. A legfőbb ügyész azonban megfellebbezte ezt az ítéletet a legfelsőbb bíróságon.
A 64 éves lelkész a keddi ítélethirdetés után kijelentette, hogy az megkönnyebbülés mind számára, mind más lelkészeknek. "Ez azt jelenti, hogy ezután is beszélhetünk úgy, ahogy eddig" - jelentette ki a közszolgálati rádióban. Green az inkriminált beszédben kijelentette, hogy Svédország katasztrófa elé néz a melegekkel szembeni engedékenysége miatt, és hogy a homoszexuálisok hajlamosabbak a gyermekmegrontásra és az állatokkal űzött fajtalankodásra. A bíróságon azzal védekezett: figyelmeztetni akarta a melegeket arra, hogy életvitelükkel "örökre elszakadnak" az Istentől.
Johan Munck, a legfelsőbb bíróság egyik tagja közölte: úgy ítélik meg, hogy ha a lelkész elleni alsóbb fokú ítéletet helyben hagyták volna, akkor az Európai Bíróság semmisítette volna meg. Az ügyet széleskörű nemzetközi érdeklődés övezte. Bizonyos vallási csoportok úgy vélekedtek, hogy ha elítélnék a lelkészt, akkor az veszélyeztetné a szólás- és a vallásszabadságot. Mások viszont azt mondták, hogy a felmentés utat nyitna a zsidók, a muzulmánok és a melegek elleni még harciasabb támadások előtt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
tegnap, 21:06
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51