Volga taxik Bagdadban

2003.07.21. 18:18
Ötezer Volga típusú személyautóval bővül az iraki főváros, Bagdad taxiparkja az idén - jelentette be a Volgákat szállító GAZ autógyár vezérigazgatója hétfőn.
Alekszej Barancev az ITAR-TASZSZ tudósítása szerint elmondta, hogy a Volgák szállításáról szóló szerződést az ENSZ Olajat élelmiszerért elnevezésű humanitárius programja keretében még 2001 őszén kötötte meg Oroszország és Irak. A szerződés teljesítését azonban a Perzsa-öbölbeli harcok miatt idén márciusban leállították.

Az egykori iraki kereskedelmi minisztérium jogutódja Barancev szerint megerősítette a szerződést, így a Volgákat - az eredeti megállapodásban szereplő határidőt teljesítve - még ebben az évben el tudják juttatni Irakba.

Az egykori Gorkijban, a szovjet idők előtti nevére visszakeresztelt mai Nyizsnyij Novgorodban található GAZ gyár vezérigazgatója azt nem pontosította, hogy állami vagy magáncég vásárolja meg az orosz kocsikat.

Mint elmondta, a 44 ezer eurós összegű szerződés alapján már elkészült az első 500 - a sivatagi klímának megfelelően felszerelt - leendő iraki Volga.