Hamburgból érkezhettek a gépeltérítők
További Külföld cikkek
- Az FBI több részletet is elárult a New Orleans-i gázolóval kapcsolatban
- Továbbra sem javul a hóhelyzet Nagy-Britanniában
- Fizetésemelésekre és gazdasági reformra készül Szíria
- Tizennégy ember halt meg vasárnap Gázában az izraeli légicsapások miatt
- Kínai állampolgárokat tartóztattak le aranyrudakkal a Kongói Demokratikus Köztársaságban
Az FBI ötven terroristáról tud, név szerint azonosítottak négy arabot, akiket a bostoni gépeltérítésekkel gyanúsítanak. Az FBI információi alapján a német rendőrség három hamburgi lakásban tartott házkutatást a terroristák nyomait keresve. A tálib kormányzat cáfolta, hogy házi őrizetbe helyezték volna Oszama bin Ladent. A World Trade Center romjai alól eddig 82 holttestet emeltek ki, 16 embert sikerült azonosítani. Rudy Giuliani, New York polgármestere szerint több ezer ember veszthette életét az épület elleni támadásban, 370 rendőr és tűzoltó tűnt el. A keddi tragédiák után a hazafiság hulláma söpört végig az országon. Az emberek házaikat és kocsijaikat csillagos-sávos nemzeti lobogókkal díszítik. Meghatározatlan időre elhalasztják a kereskedelmi járatok közlekedésére vonatkozó tilalom feloldását.
Korábbi hírösszefoglalóink:
Vért adnak Amerikának a palesztinok
Manhattan kihalt, vérhiány a kórházakban
Tízezrek halhattak meg az Egyesült Államok fekete keddjén
Pearl Harbor II: terrortámadás az Egyesült Államok ellen