Szélsőjobbosok csaptak össze anarchistákkal Csehországban
Húsz személyt tartóztatott le a cseh rendőrség szombaton délután az észak-morvaországi Prerovban, ahol összecsaptak a jobboldali szélsőségesek és a baloldali anarchisták. Az összecsapások a szélsőjobboldali Nemzeti Korporativizmus csoport engedélyezett felvonulása alkalmával történtek. A mintegy 200 szélsőjobboldali fiatal ezzel akarta felhívni a közvélemény figyelmét a szerintük fokozódó baloldali veszélyre Csehországban. Az anarchista Antifa csoport mintegy 150 tagja ugyanakkor hatóságilag nem engedélyezett ellentüntetést tartott a városban a szerintük neofasiszta mozgalom terjedése elleni tiltakozásul. Bár a rendőrség nagy erőkkel volt jelen, a két tábor összecsapását végül is nem sikerült megakadályoznia. A tüntetők és ellentüntetők előbb kövekkel, sörösüvegekkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg egymást, majd néhány helyen tömegverekedésbe kezdtek. A két tábort csak mintegy 250 rohamrendőr és vízágyú bevetésével sikerült szétválasztani. A rendőrség közlése szerint 20 személyt tartóztattak le rendbontás miatt.