A./ A Kuratórium
1./ Az Alapítvány általános, ügydöntő, ügyintéző és képviselő szerve
a Kuratórium. A Kuratórium feladata, hogy az Alapító Okiratban foglaltak
figyelembevételével működtesse az Alapítványt, gondoskodjon az alapítványi
bevételekről, döntsön az Alapítvány vagyonának alapítványi célú felhasználásáról,
valamint minden olyan kérdésben döntsön és intézkedjen, amelyet a vonatkozó
jogszabályok és a jelen Alapító Okirat a részére jogként és kötelezettségként
megállapít. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik az éves beszámoló
és a közhasznúsági jelentés elfogadása.
2./ A Kuratórium hét tagból áll. A tagjait, valamint közülük a Kuratórium
Elnökét és Titkárát az Alapító jelöli ki. A kuratóriumi tagság határozatlan
időre szól.
3./ Nem lehet a Kuratórium tagja az Alapító, ill. más kuratóriumi tag
hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), aki a büntető ítélet hatálya, vagy
közügyektől eltiltás hatálya alatt áll, illetve, akivel szemben a vonatkozó
jogszabályok egyéb összeférhetetlenségi okot állapítanak meg.
A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki,
vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), élettársa (a továbbiakban
együtt: hozzátartozó) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség
alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő
jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél
szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető
nem pénzbeli szolgáltatás.
Más közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet az Alapítvány
vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél
töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig – vezető
tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását
nem egyenlítette ki.
A Kuratórium vezető tisztségviselője köteles valamennyi érintett közhasznú
szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg
más közhasznú szervezetnél is betölt. Vezető tisztségviselőnek minősül
a Kuratórium Elnöke és tagja.
4./ A Kuratórium szükség szerint, de évenként legalább két alkalommal
ülésezik. A Kuratóriumot az Elnök, akadályoztatása esetén valamelyik tag
hívja össze. A Kuratórium összehívása írásos meghívóval, tértivevényes
levéllel történik. A meghívónak tartalmaznia kell az ülés időpontját, helyét
és napirendjét. A meghívót úgy kell kiküldeni, hogy a kiküldés napja és
az ülés napja között legalább nyolc napnak kell lennie.
5./ A Kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon legalább öt tag
jelen van.
6./ Az ülésen a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalhatók. A
meghívóban nem szereplő napirendi pont abban az esetben tárgyalható, ha
annak tárgyalására sürgős szükség van, az ülésen valamennyi tag jelen van,
és az új napirendi pont tárgyalása ellen egyikük sem tiltakozik.
7./ Az Kuratórium a határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel
hozza. Szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt.
8./ A Kuratórium ülései nyilvánosak, kivéve, ha ez bárkinek a személyiségi
jogait sérti, vagy jogszabályba ütközik.
9./ A Kuratórium üléseiről emlékeztetőt, jegyzőkönyvet kell készíteni,
amely elkészítéséről az Elnök köteles gondoskodni. Az emlékeztetőnek tartalmaznia
kell az ülés helyét és időpontját, a napirendi pontokat, a megjelentek
nevét, az előterjesztések és a hozzászólások tartalmát, a Kuratórium határozatának
szövegét, az elutasított határozati javaslatokat, az ülést levezető és
egy tag aláírását. A Kuratórium Elnöke a Kuratórium határozatairól a „Kuratórium
határozatainak nyilvántartása” elnevezésű nyilvántartást vezet. A nyilvántartás
tartalmazza a határozatok sorszámát, a határozat tartalmát, időpontját,
hatályát, a döntést támogató és ellenző kuratóriumi tagok számarányát és
nevét.
10./ Az ülések emlékeztetőjébe, a Kuratórium határozatainak nyilvántartásába,
valamint az Alapítvány működésével kapcsolatos egyéb iratokba és határozatokba
bárki betekinthet.
Az erre irányuló kérésnek a Kuratórium Elnöke vagy az általa megbízott
személy tesz eleget előre egyeztetett időpontban. Az erre irányuló igényt
a Kuratórium Elnökének kell bejelenteni.
11./ A Kuratórium Elnöke a Kuratórium határozatait – évente újra kezdődő
sorszámmal és a határozathozatal dátumával ellátva – az erre megnyitott
nyilvántartásba bevezeti. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a Kuratórium
döntésének tartalmát, időpontját, hatályát, ill. a döntést támogató és
ellenző kuratóriumi tagok számát.
12./ A Kuratórium határozatait az érintettekkel az Elnök, vagy az általa
megbízott személy a határozat meghozatalától számított nyolc napon belül
írásban közli. A Kuratórium közérdeklődésre számot tartó határozatát az
Elnök vagy az általa megbízott személy az Interneten az Index.hu honlapon
hozza nyilvánosságra, a határozat meghozatalát követő tizenöt napon belül.
Eszerint kell eljárnia az Alapítvány működésének, szolgáltatásai igénybe
vétele módjának, valamint beszámolói nyilvánosságra hozatalának során is.
13./ Az Alapító az Alapítvány Kuratóriumába az alábbi személyeket nevezi
ki:
(a Fórumon való közzételnél nickeket sorolunk
fel, a bírósághoz természetesen a polgári nevek lettek beadva)
- Trebitsch - elnök
- Galadriel - titkár
- barco
- Gonosz Frici
- rezső
- Wágner úr
- Wendriner Piroska
14./ A Kuratórium tagjai nem állnak alkalmazotti és egyéb érdekeltségi
viszonyban az Alapítóval, továbbá a Kuratórium tagjai nem állnak hozzátartozói
viszonyban az Alapító vezető tisztségviselőivel, és azok hozzátartozóival.
A Kuratórium tagjai egymással nincsenek közeli hozzátartozói viszonyban.
15./ A Kuratórium tagjai díjazást nem kaphatnak, csak költségeik megtérítésére
tarthatnak igényt.
16./ Egyetlen kuratóriumi tag sem jogosult a Kuratórium nevében, annak
határozata nélkül, az Alapítvány terhére kötelezettséget vállalni.
17./ Ha valamely Kuratóriumi tag lemond, vagy munkája ellehetetlenül,
illetve felszólításra sem vesz részt a Kuratórium munkájában és ezzel az
Alapítvány célját veszélyezteti, kijelölését az Alapító visszavonhatja,
és akkor az Alapító új Kuratóriumi tagot jelölhet ki.
Tovább