Kezdődhet a Fiesta!

A szombati párosgyőzelem nyilvánvalóvá tette, hogy ilyen közel még egyszer sem került ahhoz a spanyol teniszválogatott, hogy elhódítsa a Davis Kupát. Hiába Sergi Bruguera pár évvel ezelőtti tündöklése, többször nyert Párizsban, salakon, a válogatottból hiányzott az átütőerő. A korábbi években is eljutottak ugyan a döntőig, ám ott kétszer épp az ausztrálok állították meg őket, akiket most le kellett győzniük.

Juan Carlos Ferrero a győztes pont után

A párosderbi után kisebb szóváltásba keveredtek a sajtótájékoztatón a spanyolok és az ausztrálok a közönség olykor botrányos viselkedése miatt, hiszen amikor nyerőt ütöttek a vendégek rendre fütyülték őket. Ezúttal abban bizakodtak, hogy használt némileg ez a panasztétel, és a közönség megpróbálja sportszerűen biztatni kedvenceit. Bízhattak ebben azért is, mert a spanyol király, Juan Carlos is kilátogatott a San Jordi stadionba.

Bár ezen a napon nyilván aligha bánta, hogy névrokona, Juan Carlos Ferrero lesz a hős, tőle lesz hangos a lelátó. Ferrero ugyanis már az első napon kitett magáért, hiszen megverte - az első játszma elvesztése után - Patrick Raftert. A másik ausztrál azonban keményebb ellenfélnek ígérkezett, hiszen ő pénteken Costát fektette két vállra, és eddigi egyetlen meccsükön meglehetősen simán, mindössze hat játékot vesztve nyert az ausztrál. A Davis Kupa azonban más, és nem csak amiatt, mert ezúttal Hewittnak salakon kellett felvenni a versenyt az armadával. (Ezen a felületen igencsak sebezhetőek az auszik, jobb példa aligha kell annál, mint hogy a magyar válogatott öt éve a Margitszigeten - általános meglepetésre - legyőzte nagynevű ellenfelét.)

Szóval a feladat adott, ha Ferrero nyer, Spanyolország történetében először az Ibériai-félszigetre kerül a Davis Kupa. Idegesen kezdődött a mérkőzés, elnyerték egymás adogatójátékát, ám úgy tűnt, hogy Ferrero hamar megnyugodott, és 2:2-nél állva hagyta riválisát, innen már nem ismert kegyelmet, egy gémet sem vesztve hozta az első szettet. A másodikban összeszedte magát Hewitt, fegyelmezettebb volt, néhányszor meg is lepte Ferrerót, aki szinte végig vezetett, mégis a rövidítésre maradt a sor. A "tie break"-ben azonban - tomboló, üvöltő biztatás közepette - a hazai játékos koncentrált jobban, így övé lett ez a játszma is, és már kettő nullra vezetett. Már csak egy lépés - gondolhatta magában.

A spanyol válogatott viheti haza a Davis Kupát

Ez az egy lépés viszont egy kicsit hosszúra sikeredett. Hewitt ugyanis minden erejét összeszedve megnyerte a harmadik játszmát, és igazolta, hogy mégiscsak hasznos volt a döntő előtti két hét, amikor is kizárólag salakon készültek. Jöhetett a negyedik szett, amelyikben sokáig egymás hibáiból éltek, elemi bakikat vétettek, a negyedik játszmára nagyot esett a színvonal, és végül Ferrero azzal kerekedett Hewitt fölé, hogy kevesebbszer hibázott a döntő szituációban.

Megkezdődhetett az ünneplés, amelyik ott a csarnokban nem is tartott olyan sokáig, mert öt órakor a Barcelona az Espanol ellen lép pályára, vagyis helyi rangadó lesz, és erre valamennyi drukker igyekezett odaérni, mégha kis késéssel is, mert alig pár perccel öt előtt ért véget a majd négyórás küzdelem. (Rafter Costa elleni csatája már csak formaság.)

Spanyolország tehát diadalmaskodott, ám azt mindenképpen ki kell emelni a sikerrel kapcsolatosan, jóllehet sokat nem von le az értékéből, hogy úgy nyerték el a trófeát, hogy a sorsolás szeszélye folytán mind a négy meccsüket hazai pályán játszották le, a számukra igen kedvező salakon... Minderről azonban a sportkrónikák gyaníthatóan már nem tesznek említést, a győzelem a lényeg, ezt pedig a Davis Kupa 101. éve íródó történetében 2000-ben, Spanyolország szerezte meg...