Átadták Európa legkorszerűbb uszodáját Egerben

2000.12.15. 14:55
Több mint két évi várakozás után végre elkészült. Politikai csatározásoktól sem mentesen, végre felépült. Több határidő esett áldozatául az átadásnak, de végre kész - és a látvány impozáns. Több mint két év telt el addig, amíg egy esős októberi napon letették az alapkövet, és az egri uszoda teljes fényében pompázik. Európa pillanatnyilag legszebb és legkorszerűbb létesítményét vasárnap adták át.
Aki már hallott Eger úszóéletéről, cseppet sem csodálkozik, hogy ennyit harcoltak ezért az uszodáért. A régi falai között olyan kiválóságok sajátították el az első tempókat, mint Bárány István, aki Európában elsőként úszott száz gyorson az egy perces álomhatáron belül. Az amszterdami olimpián az ezüstéremig jutott, csupán egyetlen versenyző volt képes megverni őt: Johnny Weissmüller, akit Tarzanként ismert meg a nagyvilág. Kádas Géza ugyancsak legendás úszó volt, Katona József Európa-bajnoki címig vitte. A pólósok közül itt nevelkedett, Hevesi István, Ambrus Miklós, Bodnár András, egytől-egyig olimpiai bajnokok.

Kiss László
Ám hogy a jelent is megemlítsük: Egerszegi Krisztina és Kovács Ági edzője, Kiss László is kötődik a városhoz, egyszersmind az uszodához, édesanyja a város szülötte. Legendák sora.

Fedett uszoda viszont sok-sok évig nem volt. Mígnem a város pólót szerető korábbi polgármestere meg nem álmodta: építeni kell egyet. Dr. Ringelhann György maga is kitűnő vízilabdás volt, tagja volt az egri kupagyőztes csapatnak. Makovecz Imre tervei, makettjei már hét évvel ezelőtt elkészültek, és sokáig ott porosodtak a város első emberének íróasztalának. Aztán elindult az építkezés. Idén novemberben befejeződött. Egy korszak véget ért, hogy egy új elkezdődjön. Egy új korszak, amikor Eger ismét hallathat magáról, vízisport-életéről.

Schmitt Pál
A megnyitót megtisztelte Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, aki kiemelte, ha egy város, egy önkormányzat önmagától ilyen óriási áldozatokkal járó beruházásra szánja el magát, akkor talán az a minimum, hogy a működési költségek egy részét az állam átvállalja. Nem kevesebb, mint 200 millió forintról van szó. Az uszoda amúgy több mint kétmilliárdba került. Ilyenkor csupán annyit lehet hozzátenni: megérte. Mert gyönyörű, és lehetne még halmozni a jelzőket. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, dr. Schmitt Pál hangsúlyozta, mekkora érték az a magyar sportban - a jelenlegi állapotok között -, ha egy új létesítmény épül. Óvni, vigyázni kell.

Kovács Ági
Még az sem ronthatta el az esemény hangulatát, hogy az eredeti tervek szerint az olimpiai bajnok pólósok szálltak volna medencébe az Európai Nemzetek Ligája döntőjében, de mint arról az Index már korábban beszámolt, ez nem valósulhatott meg, mert a nemzetközi szövetség irreálisan magas árat kért a rendezés jogáért.

Mert volt itt más látványosság. Az egykori egri úszókon kívül itt volt Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, akit nemrégiben választottak a szövetség alelnökének, valamint Kovács Ágnes, Sydney bajnoka. Ő vízbe is szállt, és az ugyancsak olimpiai bajnok Pásztory Dórával kelt versenybe. Pásztory a paralimpián nem talált legyőzőre mellúszásban.

Pásztory Dóra
Gesztusértékű verseny volt. 50 métert úsztak, a lelátón összesereglett mintegy ezerkétszáz ember tombolt, és Ági most is nyert, de mind a két kéz a magasba lendült. Ági magasba emelte riválisáét. Ünnepeltek. Mint ahogy a polgárok is. Ez az uszoda az összefogást, az összetartozást is kifejezi...