Gerebics, a szervező

2000.12.15. 14:55
Alighanem örök életre beírta magát a sporttörténelembe Gerebics Roland, aki a sydneyi olimpián az első férfi pontszerzőnk volt. Ötödik lett ugyanis a játékok programjába újonnan felkerült duplatrapban, úgy hogy a verseny végére némileg elfáradt, de ezen vajmi keveset lehet csodálkozni, hiszen a balatonfűzfői versenyzőnek ez volt élete első olimpiája, és még csak huszonegy éves, neki még szokni kell a nagy versenyek légkörét.
Gerebics nem pihenhetett sokat, hiszen egy hónap sem telt el az olimpia óta, máris lőállásba kellett állnia, előbb a magyar bajnokságon, ahol káprázatosan lőtt, három körrel túlteljesítette sydneyi eredményét, majd később Cipruson, ahová a legkiválóbb lövők kaptak meghívást - az ez évi Világkupa döntőjére. Gerebics ezúttal már nem tudta megismételni olimpiai teljesítményét.

Ennek okaként a fáradtságot említi meg.

Gerebics Roland
"Az ötödik hellyel nagyon elégedett vagyok"
- Fantasztikus ez a hangulat, és ez a szeretet, ami körülvesz minket. És a példám hűen tükrözi, hogy nemcsak az érmeseket, hanem engem is, akinek csupán ezúttal az ötödik hely jutott. Ha jól számoltam, még nem volt olyan nap, amikor ne kellett volna valamilyen fogadásra menni. Félreértés ne essék, nem panaszkodom emiatt, sőt roppant élvezem a megbecsülést. Megvallom őszintén, eddig még arra sem volt időm, hogy visszanézzem a videón, miként is jött össze ez az ötödik hely. Ezen a héten azonban már mindenképpen sort kerítek erre is. A világ persze nem áll meg, ez az öröm nem tart sokáig, előre kell tekinteni, ebből adódóan a héten már szponzorok után futkosok. Szükség van erre, mert a mi sportágunk meglehetősen költségigényes, és ha fel akarom venni a versenyt a világ legjobbjaival, akkor nincs más lehetőség.

A koronglövészetről tudni kell, hogy télen képtelenség edzeniük a versenyzőknek, hsizen a hóban és a fagyban ezt nem lehet megtenni, így nem kevés hátrányt kell ledolgoziuk, amikor edzésre van módjuk. Gerebics ettől függetlenül nem elégedetlen, mégha nem is él fényűzően.

- A mi sportágunkban csak az első három van kivételezett helyzetben. A többiek nem. Ha körön belülre kerülsz, nem lesznek gondjaid, akkor megnyílnak a szponzorok. Remélem eljön az az idő, amikor majd azt mondják: állj le, ne nyerj többet! Már nem tudunk többet adni!

Gerebics azt is elárulta az Indexnek, hogy a hétvégén, szűkebb pátriájában, a Balaton partján bulit szervez, nem is egyedül, az ugyancsak olimpikon, Eszes Tamás vitorlázóval együtt.

- Remélem sokan leszünk, és remek hangulat lesz. Vendégül látom - jaj nehogy kihagyjak valakit -, Darnyi Tamást, Csollány Szilvesztert, Supola Zoltánt, Kovács Ágit. Ez is jól jelzi, hogy összetartunk.