Miklós
-7 °C
4 °C

Történelmi aranyérem a junior vb-n

2000.12.15. 14:55
Káté Gyula, az MTK 18 éves ökölvívója vasárnap történelmi tettet hajtott végre a budapesti Körcsarnokban. Világbajnok lett a juniorok között, és mindez először neki adatott meg a sportág történetében. Legutóbbi olimpiai bajnokunknak, Kovács Istvánnak sem sikerült véghez vinni ezt a bravúrt. Hétfőn keressük az újdonsült világelsőt. Otthon van, nem tagadja: csaptak egy kis ünneplést a döntő után, ennek "piheni" a fáradalmait. Elsőként azt kérdezzük tőle, őt magát mennyire lepte meg ez a diadal?
- Titokban számítottam arra, hogy dobogóra állhatok - magyarázza. - Az jólesett, hogy a szakemberek úgy látták, erre valóban reális az esély. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy én leszek az első.

Káté Gyula
- Ez az első hely azért különösen értékelendő, mert a sportág történetében is te vagy az első világbajnok. Történelmet írsz a felnőttek között is?

- Erről még nagyon nehéz most beszélni...

- Mennyi idő kell ahhoz, hogy a juniorok között kitűnő ökölvívó a nagyok között is sikereket érjen el?

- Egy-két évnek biztosan el kell telnie ahhoz, hogy beleerősödjek a mezőnybe. Remélem, többre nem lesz szükség. De az is lehet, mi több valószínű, hogy nem maradok ebben a súlycsoportban, hanem eggyel feljebb lépek. Először azonban itthon kell jól bokszolnom, itthon kell bajnokságokat nyernem, csak akkor van értelme a nemzetközi helytállásról beszélni.

- Ha jól tudom, nem is bokszoló szerettél volna lenni.

- Igen. Két évig a kor viszonyainak megfelelően karatéztam, és végső soron a nagyapámnak köszönhetem, hogy végül bokszolni kezdtem. Ő ismerte a jelenlegi edzőmet, bemutatott neki, és ő látott tehetséget bennem.

- A családban volt még hagyománya a boksznak?

- Apu sosem bokszolt, de sohasem gördített akadályt a sportolás elé. Csak annyit mondott, ha nem megy az iskola rovására, edzek csak nyugodtan.

- Az édesanyák viszont rendszerint féltik a gyerekeiket a boksztól...

- Anyukám hat éve meghalt. A legboldogabb akkor lettem volna, ha ő is látja, hogy a dobogó tetején állok. Sajnos, ezt már nem láthatta.

- Részvétünk... Menjünk vissza a döntő előtti pillanatokig. Hogyan telt a délelőtt?

- Valamelyest idegesebben, mint máskor, hiszen mégiscsak a döntőről volt szó. Szolid étkezés, koncentrálás, és természetesen a kapitánnyal, Szántó Öcsi bácsival megbeszéltük, hogy milyen harcmodorral szállok ringbe. Ja, és majd elfelejtettem, az öltözőben, nem sokkal a meccs előtt, betoppant Kovács István, aki sok szerencsét kívánt nekem, és azt mondta: nagyon figyeljek, ügyes legyek. Meghatódtam némileg, és óhatatlanul az eszembe jutott, hogy három éve - kezdő bokszolóként - a BS-ben álltam a ring mellett, és borzasztóan szurkoltam neki. Most meg - ő nekem. Igazán nem ragadhattak el az érzelmek, mert tudtam, nekem még ma dolgom van. Nyernem kell! Ha már eddig eljutottam, nem szabad, hogy ez a rengeteg ember arany nélkül, diadal híján bandukoljon haza. Úgy érzem, Kokó egy kicsit sugallta nekem, hogy nyerni fogok. Hála Istennek igaza lett. Tudtam, hogy szoros meccset vívtam, de sejtettem - elsősorban a közönség reakcióiból -, hogy én örülhetek a végén.