Sikeres forduló a nemzetközi kézilabda kupákban

2000.12.15. 14:55
Szombaton igazi kézilabda-csemegék vártak a magyar szurkolókra: a Dunaferr a BL-ben a francia bajnok Montpellier-t fogadta, a KEK-ben a Fotex a litván Siauliai Universitates ellen lépett pályára, míg az EHF-kupában a Pick-Szeged Isztambulba látogatott, a török Besiktas otthonába. A három találkozó magyar szempontból rendkívül jól végződött, mindhárom csapatunk ugyanis magabiztosan nyerte a mérkőzését.
A Bajnokok Ligájában a Dunaferr a francia Montpellier gárdájával találkozott. A két csapat mérkőzése rendkívül szoros, kiélezett csatát hozott. Az első percekben egyik fél sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. A 13. percre azonban néhány kihagyás után 3 góllal elhúztak a vendégek. A Dunaferr mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, ám 5-7-nél emberhátrányba kerültünk. A hátrány azonban előnyt jelentett, hiszen a mienk két parádés találattal egyenlítettek! Sőt, a félidő második felében már folyamatosan a magyar csapat irányított. Az első játékrész végül 11-11-es döntetlennel zárult.

A második félidőt a Dunaferr kezdte jobban, s gyorsan elhúzott 3-4 góllal. Ezután már egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, a franciák csak ritkán tudták szorossá tenni az eredményt. A magyar csapat remek védekezéssel, és kitűnő támadójátékkal tartotta az eredményt, csak az utolsó percekben sikerült a vendégeknek felzárkózniuk. A kis kihagyás ellenére is magabiztosan nyert 27-25-re a Dunaferr, megszerezve ezzel második győzelmét a BL-ben.

A KEK-ben a Fotex Veszprém a litván Siauliai Universitas csapatát fogadta Pápán. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Fotex volt, s ez meg is látszott a játék képén. A hazaiak már a mérkőzés elején elhúztak, s a félidőben már hét góllal vezettek. A második játékrészben már csak az maradt a kérdés, hogy mekkora különbséggel nyeri a találkozót a Veszprém. Végül 37-18 arányban diadalmaskodott a magyar csapat, így a holnapi visszavágó - melyet a két klub egyezsége alapján szintén Magyarországon játszanak - már csak formalitásnak tűnik.

A harmadik magyar kupacsapat, a Pick Szeged a török Besiktas otthonába látogatott. Az EHF Kupa visszavágó mérkőzésen a magyar csapat már az első félidőben hét góllal vezetett, s végül 35-27 arányban nyerte meg a találkozót. Ezzel a Pick kettős győzelemmel, 69-51-es összesítéssel jutott az EHF Kupa legjobb 16 csapata közé.

A nemzetközi mérkőzések mellett játszottak egy bajnoki találkozót is. A női NB I-ben a Herz-FTC Farkas Ágnes vezérletével - 15 gólt lőtt a válogatott játékos - 16 góllal verte a Vácot. Az eredmény: Herz-FTC - Synergon SE Vác 38-22 (19-10).

Az eredmények
Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló
Dunaferr SE-Montpellier (francia) 27-25 (11-11)
Góldobók: Mohácsi 8/2, Rosta 5, Bene, Kertész 4-4, Kuzmicsov 3, Marcinkevicius 2, Gál 1, illetve Fernandez 9, Fradesjö 4, Burdet, G. Anquetil 3-3, Dinart 2, Ashamalad 2/1, Junillon, Kabengele 1-1.
Kiállítások: 8, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/1.

Férfi KEK, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés:
Fotex Veszprém-Siauliai Universitas (litván) 37-18 (16-9)
Góldobók: Pásztor 8, Saracevic 7/2, Perez, Oszlánczy 5-5, Iváncsik, Mezei, Jovic 3-3, Kiss Á., Csoknyai, Tóth 1-1, illetve Strupas 6, Norvilas 4/3, Rakickas, Balcinkas 3-3, Jarasunas 2.