Natália
-3 °C
7 °C

Európai Nemzetek Legjobbika

2000.12.15. 14:55
A magyar vízilabda válogatott meggyőző fölénnyel, nagyszerűen játszva, megnyerte az Európai Nemzetek Ligájának négyes döntőjét. A zágrábi fináléban a házigazda horvátokat verték Kásásék 11-8-ra. A mieink egészen pazar játékot mutattak be, főleg a harmadiknegyedben sziporkáztak. A csapat legjobbja a három gólt szerző Benedek Tibor, és a remekül védő Szécsi Zoltán volt.
Győzelemre várva

A szombati olaszok elleni magabiztos elődöntőbeli győzelem után, ezúttal a házigazda horvát válogatott várt a mieinkre, az első ízben kiírt Európai Nemzetek Ligájának döntőjében. A hazaiak tegnap az örök vetélytárs (ellenség?) jugoszlávokat verték, és úgy gondolták, most végre megszakíthatják a magyarok győzelmi sorozatát is. A Kemény-legénység magabiztosnak tűnt, az olimpiai címvédő gárdának jót tett a nagy rivális olasz válogatott legyőzése.

Lehűtöttük a kedélyeket

A közönség biztatását élvező horvátok hozták el a ráúszás után a labdát, de mi szereztük meg a vezetést. Kiss Gergely lemásolta tegnapi produkcióját, ugyanúgy ő lőtte csapatunk első gólját, mint a szombati, itáliaiak elleni meccsen. Sőt, Benedek Tibor előnyből elért találatánal már kettőre nőtt az előnyünk, alaposan lehűtve ezzel a zágrábi közönség kedélyét. A házigazdák kissé fáradtnak tűntek, szemmel láthatóan sokat kivet belőlük a szombati ,,testvérharc". Szerencsésnek mondható góllal szépítettek a vendéglátók, Boskovics helyezte a labdát a rövid sarok felé, amely Szécsi hóna alatt vánszorgott a képzeletbeli gólvonal mögé. Vári Attila is beköszönt, amlyre a negyed vége előtt még érkezett egy hazai válasz, így egy gólos előnnyel zártuk az első hét percet (3-2).

Utoljára döntetlen

A második játékrészben erősítettek déli szomszédaink, a negyed elején Stritof góljával kiegyenlítettek. Ez emlékezetes pillanat volt a vendéglátók számára, hiszen ekkor volt utoljára egyenlő az állás. Kásásék enyhe hullámvölgybe kerültek, de mitől igazi klasszis ez a csapat! Amikor nagyin kellett, megrázták magukat a fiúk, és ismét átvették a vezetést. Az olimpiai címvédő gárda egyre inkább játékba lendült, Varga Zsolt indítás után emelt a hálóba, majd Martz Tamás is bebizonyította, helye van a csapatban. Ezt a negyedet is három-kettőre nyertük, összesítésben már két góllal várhattuk a meccs második felét (6-4).

Fényévnyire a világ előtt

Ez már valódi parádé volt! A mieink a harmadik hét percben bemutatták, mennyivel járnak a világ előtt. Nagyon sokkal, sőt nagyon-nagyon-nagyon stb sokkal! Ha volt esetleg még kétkedő, aki nem hitte, hogy ez a csapat akkor és ott nyer tornát, amikor és ahol akar, az most bizonyítékot kaphatott fenntartásaira. Míg az ellenfél három emberelőnyös helyzetét is kihagyta, illetve ha pontosabbak akarunk lenni, a magyar csapat az ismét remeklő Szécsi Zoltán vezetésével kivédekezték a létszámhátrányos helyzeteket. Benedekék viszont nem kegyelmeztek a másik oldalon, akcióból és előnyből is sikerült növelni az előnyt. Biros góljával már háromra nőtt a különbség, amelyet Benedek Tibor újabb akcióból, Fodor Rajmund pedig emberelőnyben toldott meg. Ötgólos különbség (9-4) a harmadik negyed végén, a világ egyik legjobb válogatottjának otthonában, világverseny döntőjében, kell ennél több?

A világ tetején

Nem volt már túl nagy jelentsége az utolsó negyednek, kötelező feladatként kellet teljesíteniük a csapatoknak. Dicséretet érdemelnek a horvátok is, amiért nem adták fel a találkozót, megpróbáltak szépíteni a gólkülönbségen. Ez némileg sikerült is, az ötgólos különbséget leküzdötték háromra, de a mieink győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben (11-8). Az egész torna talán legjobb játékosa, Szécsi Zoltán helyett, játéklehetőséget kapott az együttes ,,nagy öregje" Kósz Zoltán is. A magyar válogatott folytatta sikersorozatát, a két Európa-bajnoki és az idei olimpiai bajnoki cím mellé begyűjtötte az első ízben megrendezett Európai Nemzetek Ligájának kupáját is!


Magyarország-Horvátország 11-8 (3-2, 3-2, 3-0, 2-4)

Mladost uszoda, 800 néző, V: Kratochvill (szlovák), Iliadisz (görög)
Magyarország: Szécsi - Kásás, Steinmetz, Fodor, Kiss, Varga I Zs., Benedek
csere: Molnár, Székely, Vári, Ma:rcz, Biros, Kósz (kapus)
góldobók: Benedek 3, Kiss 2, Kásás, Fodor, Varga, Vári, Ma:rcz, Biros 1-1, illetve Boskovic, Stritof 2-2, Kobescak, Barac, Hinic, Oreb 1-1