Tatán tart a Szupermaratoni mezőnye

2000.12.15. 14:55
A Bécs - Budapest Millenniumi Szupermaraton harmadik napján, a versenyzők a Győr - Tata távot teljesítették. A ragyogó napsütés ellenére erős szembeszél nehezítette a futást. Az Indexes kis csapat ismét jó hangulatban és néhány egyéni rekordot is megdöntve érkezett a tavak városába.
A tegnapi ,,halálszakasz" után, ma a ,,csupán" 60,50 kilométert kellett megtenni a futás szerelmeseinek. Az egyéni versenyzők között még mindig Vozár Attila vezet, míg a fiú csapatok versenye már-már eldőlni látszik, ugyanis az IKR Bábolna csapata meggyőző fölénnyel vezet. A mai etapon, hiába sütött hét ágra a nap, igen erős szembeszél nehezítette a versenyzők életét. Tatára érkezve, megnőtt a sportorvosok dolga, egyre több vízhólyag és izomgörcs jelentkezik a futóknál.

A csapatról:

A tegnapi este legjelentősebb eseménye az volt, hogy miután az Index - Futóbolondok csapata a fiúk között van számon tartva, - ugyanis ha egy csapaton belül csak egy férfi is akad, azt már fiúcsapatnak könyvelik el - koedukált szobát kaptak. Ennek főleg a három férfiember örült...Persze nem kell semmi rosszra gondolni, a csapat megoldotta ezt a nehézséget is. Elalvás előtt persze a szokásos kiadós nagy séta, úgy levezetés gyanánt, Győr belvárosában.

A mai rajtnál Vastigris kezdett és megjavította saját félmaratoni idejét. Elmondása szerint, olyan jó a versenyszellem a futók között, hogy két ,,ellenféllel" megbeszélték futás közben, hogy felváltva fussanak sorban. Erre azért volt szükség, hogy így mindig más kapta az erős szembeszelet az arcába, míg a másik kettő szélárnyékban futhatott.

Ez volt ma a leghosszabb résztáv, de még ez is 6 kilométerrel kevesebb, mint a tegnapiak közül bármelyik rész. V.Péter, Pen, Hiver volt ma a további sorrend. Ebből is kitűnik, hogy ma Ssneci pihent, míg Hiver és V.Péter minden nap futott. Tatán, az olimpiai faluban igénybe vehetik az uszodát, akik akarják, és ugye mondani sem kell, hogy a Futóbolondoknak nem volt elég a futás, ők még úsznak egy pár hosszt. A csapat hangulatáról már nem is érdemes írni, mert ha versenyszám lenne a legjobb hangulatú csapat díjáért, azt biztos hogy ők nyernék.

A holnapi Tata - Budakeszi útvonal lesz a verseny leghullámosabb része, ugyanis ezen a távon a legnagyobb a szintkülönbség a két helyszín között.

Reméljük az Index - Futóbolondok teljesítménye nem lesz hullámzó és megőrzik jó formájukat...

A mai nap útvonala és távjai:
Rajt: Győr, Széchenyi Főiskola
1. váltás: Bőny belterületén, útelágazás Tata felé 20,10 km
2. váltás: Nagyigmánd, ABC 17.00 km
3. váltás: Kocs, Étterem, benzinkút 11,00 km
Cél: Tata, Edzőtábor 12,40 km
Összesen: 60,50 km