Budapest határában a Szupermaraton mezőnye

2000.12.15. 14:55
A Bécs - Budapest Millenniumi Szupermaratoni résztvevői a váltóverseny legrövidebb távját, 59,20 kilométert teljesítettek ma, Tata és Budakeszi között. Mind a férfiak, mind a nők mezőnyében orosz versenyző áll az élen, a csapatok versenyét pedig szinte már megnyerte az IKR Bábolna. Az Index -Futóbolondok ma is remek futást produkált, és őrzi helyét a középmezőnyben.
Az előzetesen kiadott térkép alapján a futók úgy gondolták, hogy a mai etapon hegyek között völgyek között vezet az útjuk. Nos mint utólag kiderült, sokkal simább volt a táv a vártnál. Sima volt Anatolij Kruglicov útja is a pillanatnyi dobogó legfelső fokáig, ugyanis az eddig vezető békéscsabai Vozár Attila combja, tenyérnyi helyen kidörzsölődött, és vérzett. Ez annak tudható be, hogy a roppant tehetséges futónak olyan erősek a combizmai, hogy futás közben összedörzsölődnek és így kisebesedtek. Az eddigi hatszoros győztes Bogár Jánosnak, gyomorproblémái miatt, valószínűleg le kell mondania a végső győzelemről.

A csapatról:

A Futóbolondok tegnapi szállása Tatabányán volt, de ők visszamentek Tatára, ahol este több órát töltöttek sokadmagukkal az edzőtábor uszodájában, kipihenve az elmúlt három nap fáradalmait. A kellemes fürdőzést csak az zavarta, hogy V.Péter Olimpiai Ötpróbás szabadidőruhájának lábakélt az edzőtábor uszodájának öltözőjéből. A társaság többi tagja még reménykedik, ő már kevésbé.

A ma reggeli rajtnál Ssneci volt az első futó, mert a csapat úgy gondolta, hogy a rajt utáni dimbes - dombos rész neki kedvez a legjobban, ugyanis ő a legjobb futó, ha hegyre fölfelé kell teljesíteni. Sajnos a térkép hibájának köszönhetően inkább lefelé kellett Ssnecinek futni, és ez kissé meg is viselte a térdét, de ez az idején nem látszott meg. A táv többi részét V.Péter, Vastigris és Pen teljesítették. Mint mondták, számukra is meglepően jó idővel.

A velük hasonló tempóban teljesítő csapatokkal - és a többiekkel is - jó barátságot alakítottak ki (bár ez főleg a csapat két csinos hölgytagjának volt köszönhető). Egymást előzgetve, együtt futva és a csapatokat lelkesítve haladtak. Sokat jelent nekik, lelkes amatőröknek, hogy a nagyokkal (olimpikonokkal és híres ultramaratonistákkal) együtt futhatnak.

A holnapi utolsó távot már nem váltóban futják, hanem együtt az egész mezőny. Az Indexesek még nem döntötték el, hogy az utolsó nap együtt futnak-e vagy külön-külön. Aki személyesen szeretne nekik szurkolni, az a 9 órás rajtra menjen Budakeszire, vagy fél tizenegy - tizenegy körül a Hősök terére, ahol a befutó várható.

Valószínűleg boldog Futóbolondokkal.

A mai nap útvonala és távjai:
Rajt: Tata, Edzőtábor
1. váltás: Vértestolna, buszmegálló 14,70 km
2. váltás: Gyermely, Malomvár vendéglő 16,60 km
3. váltás: Hercegtej Kft. Buszmegálló 14,70 km
Cél: Budakeszi, Knáb János úti Általános Iskola 13,20 km
Összesen: 59,20 km