Mit ér a játék?

2000.12.15. 14:53
Újra feketébe öltözött a liga. Ismét meghalt egy játékos. És megint autóbalesetben. Malik Sealy Szombaton, 30 évesen vesztette életét.
A Minnseotta Timberwolves játékosa 1992-ben került az NBA körforgásába. Akkor az Indiana szerződtette, majd később a Los Angeles Clippers, a Detroit Pistons és végül a T'Wolves csapatában szerepelt. Ebben az évben stabil kezdővé érett, pedig korábban csereembernek számított. Énekelt rappet, jól menő vállalkozása volt. Volt.

Január 12-én Bobby Phills hunyt el egy karambol után. Most pedig Malik Sealy.

A játéknak azonban folytatódnia kell.

A nyugati főcsoport döntőjének első mérkőzését le kellett játszani. A Staples Centerben a második negyed volt a döntő, ezt a Lakers 37-16 arányban nyerte. A második félidőben egy ember volt a pályán: természetesen Mr. MVP, azaz Shaq O'Neal. Mindenféle magyarázat nélkül íme a center legfontosabb statisztikái: 41 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz, 5 blokkolt dobás 47 perc alatt. A 25 mezőnykísérletéből 14 talált, de a vele szemben elkövetett szabálytalanságok terén csúcsokat döntött. 27 büntetőt dobhatott (az egész Portlandnek 24 jutott a találkozón), ráadásul mindegyiket az utolsó két negyedben. Ennél még fantasztikusabb, hogy negyedszázat kísérletezhetett a vonalról az utolsó tizenkét percben (sőt, az utolsó öt és fél percre 24 szabaddobás jutott)! Egy szépséghibája van a dolognak: a rengeteg lehetőségből mindössze 13-at értékesített. Bár őt ismerve ez egész tűrhető - és győzelemre vezető...

Jegyzőkönyv

Nyugati főcsoport
Los Angeles Lakers - Portland TrailBlazers 109-94
Legjobb dobók: O'Neal 41, Rice 15, Bryant 13, Horry 12 ill. Pippen 19, Wells 17, Smith 13, Schrempf, Wallace 11-11, Stoudamire 10
Legtöbb lepattanók: O'Neal 11, Horry 5 ill. Pippen 11, Grant 7, Stoudamire, Schrempf 5-5
Legtöbb gólpassz: O'Neal 7, Bryant 6, Shaw 5 ill. Pippen 5
Dobószázalék: 38/71 (53, 5%) ill. 33/78 (42, 3%)
Lepattanók: 36 ill. 39
Összesítésben: 1-0