A Hetedik

2000.12.15. 14:53
Nincs jobb szó: fantasztikus csatában nyert a New York a Miami ellen - és jutott a keleti főcsoport döntőjébe, ahol ellenfele az Indiana Pacers lesz.
Ennél szorosabb nem nagyon lehetett volna
Ennél szorosabb nem nagyon lehetett volna. Az már szinte említést sem érdemel, hogy a Knicks és a Heats ismét hét mérkőzésből álló sorozatot produkáltak, viszont az utolsó - mindent eldöntő - találkozó eredménye már-már mesébe illő. Egy pont. Ennyivel maradt le a Miami a konferencia döntőjéről - és egy pont miatt fejezte be az idényt. Ráadásul hazai pályán. Ezért (mármint a saját pálya előnyéért) küzdöttek egész évben, most viszont ez nem sokat ért. A Miamit az előző két évben is a New York állította meg (mindkétszer az utolsó összecsapás döntött...), idén sem volt ez másként.

Tim Hardaway másfél perccel a vége előtt dobott egy hárompontost, ezzel 82-81 volt az állás. A következő támadást viszont Patrick Ewing zsákolással fejezte be. Nem sokan gondolták, hogy ez lesz a mérkőzés utolsó pontja, mégis az öreg Pat duplája döntött. A hazaiak még veszekedtek egy kicsit a bírókkal (szerintük a játékvezetők a Knicks jelzése nélkül adtak időkérést a vendégeknek néhány másodperccel a végső dudaszó előtt). Erről csak annyit: a mérkőzésvezetők szerint Sprewell kérte a szünetet, Sprewell állítása szerint Marcus Camby mutatta a ,,T-betűt", míg Chris Childs úgy emlékszik, saját maga jelzett.

Mondhatott bármit Mashburn és többi társa, az időkérés megvolt, csakúgy, mint a New York győzelme és továbbjutása. A döntőre nem sokat pihenhet Jeff Van Gundy alakulata, ugyanis Kedden este már játszaniuk kell az Indiana ellen.

Jegyzőkönyv

Keleti főcsoport
Miami Heats - New York Knicks 82-83
Legjobb dobók: Mourning 29, Hardaway 15 ill. Sprewell 24, Ewing 20, Childs 15
Legtöbb lepattanók: Mourning 13, Majerle 9, Mashburn 6, Brown 5 ill. Camby 12, Ewing 10, Ward 7, Sprewell 5
Legtöbb gólpassz: Hardaway 7, Majerle 5 ill. Sprewell 5
Dobószázalék: 33/80 (41, 3%) ill. 26/72 (36, 1%)
Lepattanók: 43 ill. 46
Összesítésben: 3-4