Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Bajnok a Lakers!

2000.12.15. 14:53
Tizenkét évnyi várakozás után a Los Angeles Lakers csapata újra megszerezte az NBA bajnoka címet, miután a nagydöntő hatodik mérkőzésén - hazai pályán 116-111-re győzte le az Indiana Pacers csapatát. Az összesítésben a kaliforniaiak 4-2-re diadalmaskodtak.
Tizenkét év után újra bajnok a Lakers
A tizenkettes bűvös szám a Lakers életében, hiszen az ideivel lett tucatnyi a bajnoki címek száma, ráadásul pontosan tizenkét évnyi várakozás után. Ez a győzelem pedig főként - nem elvéve Phil Jackson edző, a fantasztikus Kobe Bryant és a többiek érdemét - a ,,nagy mackónak", Shaq O'Nealnek köszönhető. A Bajnok - merthogy mostantól így hívhatjuk az óriást - a hatodik összecsapáson 41 pontot termelt, kapitulálásra késztetve ezzel Reggie Millert és társaságát. Hogyha a '80-as évek csapatának - a Magic Johnson fémjelezte alakulat - a produkciójára az amerikaiak a ,,Showtime" kifejezést használták, mostantól, a 2000-es évben nyugodtan lehet ,,Shaqtime-ot" kiabálni a nagyvilágba.

Shaquille O'Neal
A döntő legértékesebb játékosa
Mindenesetre nyugodtan kijelenthető, hogy a Lakers megérdemelten hódította el az aranygyűrűt, hiszen már az alapszakaszban is parádés teljesítményt produkáltak (67 győzelem, 15 vereség volt a mérlegük). Igaz, a rájátszásban akadtak kisebb megingások (Lásd: a Sacramanto és a Portland elleni kínkeserves továbbjutás) ám a sors igazságtalansága lett volna, ha idén mást koronáztak volna meg. Persze, a szívünk fájhat Malonért, Stocktonért, Millerért, Ewingért és a többi nagy öregért, ám mindenkinek be kell látnia: O'Nealék megállíthatatlanok voltak.

Ja, és persze senkit nem érhet meglepetésként, hogy ki lett a döntő legértékesebb játékosa (MVP). Hát persze, hogy Shaq.

Jegyzőkönyv

Nyugati főcsoport
Los Angeles Lakers - Indiana Pacers 116-111
Legjobb dobók: O'Neal 41, Bryant 26, Rice 16 ill. Rose 29, Miller 25, Davis 20, Croshere 16
Legtöbb lepattanó: O'Neal 12, Bryant 10, Rice 6, Green 5 ill. Davis 14, Jackson 8, Smits 6, Croshere 5
Legtöbb gólpassz: Harper 9 ill. Jackson 11
Dobószázalék: 43/90 (47, 8%) ill. 36/77 (46, 8%)
Lepattanók: 44 ill. 41
Összesítésben: 4-2

Statisztikák

Pontátlag:
1. Shaquille O'Neal (Los Angeles Lakers) 30.7 (23 mérkőzés; 286 mezőnykosár; 135 büntető; 707 pont).
2. Karl Malone (Utah Jazz) 27.2 (10; 103; 64; 272)
3. Allen Iverson (Philadelphia 76ers) 26.2 (10; 91; 68; 262)
4. Gary Payton (Seattle SuperSonics) 25.8 (5; 50; 20; 129)
5. Jerry Stackhouse (Detroit Pistons) 24.7 (3; 24; 23; 74)

Dobott pont:
1. Shaquille O'Neal 707 (23 mérkőzés)
2. Reggie Miller (Indiana Pacers) 527 (22)
3. Jalen Rose (Indiana Pacers) 479 (23)
4. Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) 465 (22)
5. Latrell Sprewell (New York Knicks) 299 (16)

Dobószázalék:
1. Scott Williams (Milwaujee Bucks) 63.9% (23/36)
2. Antonio Davis (Toronto Raptors) 58.3% (14/24)
3. Shaquille O'Neal 56.6% (286/505)
4. Michael Curry (Detroit Pistons) 52.2% (12/23)
5. Karl Malone 52.0% (103/198)

Hárompontos dobószázalék:
1. Terry Mills (Detroit Pistons) 66.7% (6/9)
2. Shammond Williams (Seattle SuperSonics) 63.6% (7/11)
3. Jon Barry (Sacramento Kings) 58.3% (7/12)
4. Steve Smith (Portland TrailBlazers) 54.7% (29/53)
5. Allan Houston (New York Knicks) 50.0% (19/38)

Büntetőszázalék:
1. David Wesley (Charlotte Hornets) 100% (9/9)
1. Mikki Moore (Detroit Pistons) 100% (8/8)
3. Reggie Miller 95.3% (121/127)
4. Mario Ellie (San Antonio Spurs) 94.4% (17/18)
5. Eddie Jones (Charlotte Hornets) 93.8% (15/16)

Legtöbb lepattanó:
1. Shaquille O'Neal 15.4 (23 mérkőzés; 119 támadó-lepattanó; 236 védőlepattanó; 355 összes lepattanó)
2. David Robinson (San Antonio Spurs) 13.8 (4; 17; 38; 55)
3. Derrick Coleman (Charlotte Hornets) 12.5 (4; 10; 40; 50)
4. Dale Davis (Indiana Pacers) 11.4 (23; 83; 180; 263)
5. Samaki Walker (San Antonio Spurs) 11.3 (4; 13; 32; 45)

Legtöbb gólpassz:
1. John Stockton (Utah Jazz) 10.3 (10 mérkőzés/103 gólpassz)
2. Sam Cassell (Milwaukee Bucks) 9.0 (5/45)
3. Kevin Garnett (Minnesota Timberwolves) 8.8 (4/35)
4. Jason Kidd (Phoenix Suns) 8.8 (6/53)
5. Terrell Brandon (Minnesota Timberwolves) 8.5 (4/34)

Labdaellopás:
1. Eddie Jones 2.5 (4 mérkőzés/10 labdaellopás)
2. Dan Majerle (Miami Heats) 2.1 (10/21)
3. Scottie Pippen (Portland TrailBlazers) 2.00 (16/32)
3. David Wesley 2.0 (4/8)
3. Charles Oakley (Toronto Raptors) 2.0 (3/6)

Blokkolás:
1. Alonzo Mourning (Miami Heats) 3.3 (10 mérkőzés/33 blokk)
2. Theo Ratliff (Philadelphia 76ers) 3.0 (10/30)
2. Derrick Coleman 3.0 (4/12)
2. David Robinson 3.0 (4/12)
2. Samaki Walker (San Antonio Spurs) 3.0 (4/12)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.