Lecsaptak a Feketesólymok Detroitban

2000.12.15. 14:53
Három mérkôzést játszottak az NHL 55. játéknapján. A legváratlanabb eredmény - mondhatni bombameglepetés - Detroitban született, ahol a vendég Chicago hosszabbítás után legyôzte a Vörös Szárnyakat.
Dean McAmmond, a Chicago Blackhawks játékosa gratulál csapattársának, Michael Nylandernek a gól után
Úgy látszik az autóvárosiak nem tudnak megszabadulni meccseik három-nullás és null-hármas szakaszaitól, s ez most a vesztüket okozta. Az elsô harmadban még minden "normálisan" alakult: vezetést szerzett a Blackhawks, egyenlített a Red Wings, majd újra a Szeles Város következett. A második játékrészben aztán beindultak a Vörösök, és Tomas Holmström, Szlava Kozlov, valamint Kirk Maltby góljaival négy-kettôre alakították az eredményt. (Maltbynak egyébként ebben az esztendôben ez már a hetedik találata volt, ami azt jelenti, hogy eddigi huszonhárom összecsapásán már több gólt szerzett, mint a tavalyi idényben.) Hiába vezettek azonban a kedvencek, a publikum félni kezdett, hiszen idén a három-nullás rohamokat általában követte egy látványos összeomlás is. Nos, most sem történt másképp. Eric Daze kétszer, míg Tony Amonte egyszer mattolta Chris Osgoodot, így máris a chicagóiak vezettek. Niklas Lidström az utolsó játékrész felénél ugyan még kiegyenlített, de a hosszabbításban beütött a mennykô: Steve Sullivan 28 másodperccel a végsô dudaszó elôtt belôtte idénybeli tizedik gólját, ezzel gyôzött a Blackhawks.

Tizenegy gól született az Islanders-Lightning derbin, mégsem akadt senki, aki duplázni tudott volna. A találati arány hét-négyes leosztásban a Szigetlakóknak kedvezett, aki amellett, hogy két ponttal gazdagodtak, megjavították idei gólcsúcsukat is. Ha a gólszerzôk közt nem is, az elôkészítôknél találunk ismétlôket: Claude Lapointe gólja mellett két assziszttal, míg Tim Conolly három gólpasszal vette ki a részét a Tampa-verésbôl.

Dainius Zubrus két gólt és egy asszisztot vállalt az Atlanta ellen, és ezzel nagyban hozzájárult a Montreal sikeréhez. A gyôztes gól azonban Martin Rucinsky nevéhez fűzôdik (mellette egy passzt is jegyzett), míg Jose Theodore huszonkilenc védett lövéssel tette hozzá a maga részét a Canadiens gyôzelméhez. Az ellen oldalán ismét csak az Audette-Brunette-Ferraro tengely működött hatékonyan - mindhárman két-két ponttal gazdagodtak.

Az 55. játéknap eredményei
Detroit Red Wings-Chicago Blackhawks 5-6 (1-2,3-2,1-1,0-1)
Montreal Canadiens-Atlanta Thrashers 3-2 (2-1, 1-1, 0-0)
New York Islanders-Tamba Bay Lightning 7-4 (4-1, 0-2, 3-1)